A csapat másnapos, Suarez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van balbekkünk, Hendersonról nem derült ki semmi, kiszórjuk Poulsent, Aquilani harmadik olasz csapatát fogyasztja, Suarez bajban, meg megint bajban, Kelly végre gólt szerez, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az Everton-drukkerek pedig kritikán aluliak. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Széthagyott pezsgősüvegek, bokáig érő alkoholos lé az öltözőben, egy csurig töltött kupa –Carroll nagy napja lehetett ez. Egy nagy vigyor volt a Liverpool a mérkőzés…
Senkit, ismétlem, senkit nem fog érdekelni – akár már egy hét múlva sem – hogyan nyertük meg ezt a Ligakupa-döntőt. Nem a hibákra, a számtalan kihagyott helyzetre, Gerrard elrontott tizenegyesére fogunk emlékezni, hanem arra, hogy ez volt az a Liverpool, ami oly sok év után végre elért valamit, valami kézzelfoghatót. Egy csapat, amit többször is jól arcon vágta magát vágtak, mégsem adta fel. És jól tesszük, ha ezt idézzük majd fel, mert egyedül ez számít.
Szinte már mindent elmondtunk erről a találkozóról: beszéltünk a Ligakupáról, a döntőbe vezető útról, most a döntőről fogunk – illetve próbálunk. Kínosan lassan telnek a másodpercek. Próbáljuk valahogy elütni az időt, de minden órával egyre nehezebb. Liverpool – Cardiff. Ligakupa-döntő.
A tavalyi hatodik hely után már lehetett sejteni, hogy idén valamivel nagyobb hangsúlyt kap a két kupa, de arra kevesen fogadtak volna, hogy a Liverpool tényleg ott lesz legalább az egyik sorozat döntőjében. Vasárnap a Wembleybe megyünk. Egy út, ami már augusztusban elkezdődött.
Nem mindennapi mérkőzésre készül a Liverpool: öt év után újra döntőbe jutott egy kupasorozatban, ami az elmúlt idények hullámvölgye után hatalmas sikerként könyvelhető el. A nagy eseményre mi is több poszttal melegítünk: első körben összeszedtünk néhány érdekességet a Ligakupával kapcsolatban.
Annyira, de annyira kár Lucas sérüléséért, mert ha az nincs, egy tökéletes estét kaptunk volna: bíztunk Kennyben és jól tettük, mert a Liverpool odament a Stamford Bridge-re és idén harmadszorra is bohócot csinált a Chelsea-ből. Jó volt tegnap látni Bellamyt, a gólokat, Henderson okos passzát, Maxi és Kelly örömét, a két napon belül másodszor is játszókat. Jó volt látni a Liverpoolt.
Nehéz érdemben írni egy olyan mérkőzésről, amiről kapásból olyan szavak jutnak csak eszembe, mint az esztelenség, a felháborító, vagy esetleg a nevetséges. A ma esti Chelsea – Liverpool sajnos pont ilyen, ezért most Kennytől kezdve az utolsó szurkolóig mindenki összeszorítja a fogát, és megpróbál valami értelmeset kihozni ebből az estéből. Így teszünk mi is.
A világ második legnagyobb igazsátalansága lett volna az, ha tegnap este továbbjut a Stoke (első helyen a szombati döntetlen áll): a Liverpool jobb volt, a Stoke szerencsésebb – egy ideig. A helyzetkihasználásunk továbbra sem túl parádés, de ezt jól ellensúlyozta Suarez, aki a kellő pillanatban előrántotta végtelen mély cilinderéből élete első liverpooli dupláját. Stoke-Liverpool: 1-2.