A hétvégére ugyan meccs nélkül maradtunk (Angliát még mindig váratlanul éri, hogy télen HAVAZIK), de vigasztaljon minket a tudat, mostantól alig lesz időnk streamet váltani két találkozó közt: amikor a világ nagyobbik része elégedetten hátradől, és meleg otthonaiban készül vizsgáira ünnepli a karácsonyt, a szigetország csúcsra járatja bajnokságát. Hajtás után Boxing Day-t magyarázunk és elregéljük, hogy miként is teltek a december 26-ák Liverpoolban.
A látványos foci sajnos régóta fehér holló-státuszban van az Anfielden, de azért mi abban reménykedünk, hogy ha már a joga bonito szabadnapokat vett ki Liverpoolban, legalább a céltudatos játék eredményt hoz. Öt pontra az ötödik helytől, és hat pontra a kiesőzónától minden megszerezhető győzelem aranyat ér. A hozzánk látogató Fulham pedig kitűnő áldozati bárány lehet. Hajtás után elmeséljük, miért lesz a miénk a három pont. De most már aztán tényleg.
Már eleve gyanús az a mérkőzés, ami alatt nyugodtan nyitva tarthatjuk a böngészőnket, de az, ami alatt e-mailjeinket is bátran lerendezhetjük, már végképp siralmas kell hogy legyen. Jómagam tegnap elrendeztem minden ügyes-bajos dolgom, míg a csapat küszködött, és elégnek bizonyult a kínai kommentátor dallamos hangját figyelni (már ha egyáltalán felébredt néha), hogy a nagyobb történésekről értesüljek. A magyarázat egyszerű: ilyen rohadt unalmas meccset én még idén nem láttam a Liverpooltól, azért is küzdenem kellett, hogy ébren maradjak. Hajtás után képekben próbáljuk elmagyarázni, mennyivel jobban járt volna a világ a tegnap este nélkül.
Mindenki ismeri azokat a gyerekbiztos gyógyszerkupakokat, amik ugyan egy kölköt sem akadályoznak meg a teljes tartalom ledöntésében, ellenben a valós fogyasztók többsége minimum bosszankodva feszegeti szét a nehezen tekerhető fedőket. Ugyanez a helyzet a mai mérkőzéssel is: Hodgson számára relatíve betlibiztos, mi mégis jó eséllyel mérgelődhetünk majd rajta. Hajtás után pár gondolat az este elé.
Én már akkor sem éreztem jogosnak ezt a star-spangled banner-égetést. Nem azért, mert elhomályosítaná a tekintetemet az F-18-asok repesztése a Super Bowl előtt, vagy azért, mert imádom Mississippi-környéki bluest. Ez alpári egy dolog, nem a Liverpool Way, viszont ez a kampány már sokkal inkább. Az volt a gondom, hogy az az ország nem csupán spekuláns seggfejekkel szolgálhat a világ számára, és bizonyította is gyorsan, hogy ennek a klubnak sem csupán ezek a léhűtők járnak, még az Egyesült Államoktól sem.
Miközben megtudtuk, hogy Zorán a magyar Chris Rea (NOT!), azt is tapasztalnunk kellett a saját bőrünkön, hogy nem csak a bohócligára érvényes az alapelv, mely szerint egy kiesőjelölt, lúzercsapat azonnal megtáltosodik, amint új edzőt neveznek ki az élére, hogy aztán fokozatosan visszasüllyedjen abba a posványba, ahol addig dagonyázott. Na, most még csak meg se kellett bokrosodniuk, egyszerűen lehúztak minket a posványba, mi meg hagytuk magunkat. Magától ez a Newcastle nem vert volna meg senkit, ehhez kellett a kritikán aluli védekezés, amivel sajnos bármikor szolgálnak hátsó embereink, ha idegenbe megyünk.
Azt gondoltuk, a vörösöket idén nem lehet rosszkor fogadni: egy ilyen csapnivaló idegenbeli formával még a West Hamek is kalkulálhatnak a három ponttal. De tévedtünk. Északkelet gyöngyszeme – ahogy a kalózos vicc is mondja – jobb lesz, ha már eleve barna gatyával lép pályára, mert Hodgson ma húskonzervet csinál belőlük – és most Given sem lesz ott, hogy segítsen. Hajtás után a Newcastle hattyúdaláról és a féktelen optimizmusról értekezünk.
Most akció közben mutatjuk be egyik kedvenc mezünket. Legutóbb az elhibázott kampányra koncentráltunk, és elfelejtettük megemlíteni, hogy ez a cucc bizony végtelenül szép.Nem voltak olyan…
Furcsán könnyű meccs volt, végre összeállt a Babel-N’Gog támadósor, és gyakorlatilag két (és fél) támadásból szereztünk két gólt – itt vége is volt mindennek. Gerrard, Carra és Torres nélkül csak az volt a para, hogy nem lesz meg az öt, de a végén még volt „Hou Hou Hou Hou let the dogs out” is, Hodgson pedig csak reménykedhet benne, hogy egyszer őt is hasonlóan fogják éltetni ebben a stadionban. Megvan Torresék második babája (Leo), Lucas volt a mezőny legjobbja, a többi képekben következik.