vörösfonat
24 éve 96 Liverpool-szurkoló elindult az 1989 FA kupa elődöntőjére és sose tért haza. Hillsborough nem csak számunkra, hanem minden foci szerető számára tragédia. 24 éve nehéz feldolgozni értelmetlen halálukat, hiszen nem tettek mást, mint bármelyikünk szerették és szurkoltak csapatuknak. Nyugodjanak békében!
A West Ham elleni meccsnél még el lehetett időzni azon, hogy egy motiválatlan Liverpoolnak mennyire kötelessége hazai pályán megverni a 4. számú londoniakat, illetve, hogy mennyire ciki nem otthon tartani a három pontot. Eléggé, de most már lépjünk túl ezen. A Reading ellen viszont fel se merülhet hasonló kérdés, a ligautolsót mindig, minden körülmény közt meg kell tudnunk verni, idegenben is, ha kell Suárez vagy a fél csapat nélkül is, Suárezzel együtt meg aztán pláne.
Gondolom senkinek sem ismeretlen az itt illusztrációként használt kép, és pontosan így éreztem magam a meccs utolsó 80 percében. Masszív, de az összképet nézve totálisan meddő mezőnyfölény, alapvetően két komponensből: a West Ham zseniálisan szervezett védelme kombinálva a saját balfaszságunkkal. Az eredmény egy többeknek kiábrándítónak, egyeseknek szégyennek nevezett 0-0, de végeredményben inkább egyszerűen csak szomorú volt nézni, ahogy a sok szerencsétlen teszi, teszi, teszi, ami eszébe jut, de láthatóan nincs semmi eredménye. Az Ikarus ellen csak egy vonat lett volna jó.
A héten a Kérdezz-Felelekkel már hangoltunk a kalapácsosok elleni meccsre, de azért a szokásos beharangozó sem maradhat el. A múlt heti Aston Villa elleni, nem túl meggyőző játékkal elért győzelem után a legérdekesebb kérdésnek az tűnik, hogy a Rodgers-éra első évében, mikor még bőven a játékrendszerének a betanulásánál tartunk – amiben hibák még szép számmal akadnak, így inkonzisztens játékot és eredményeket láthatunk a srácoktól hétről-hétre -, akkor egy hazai West Ham elleni meccs kötelező három pontnak számít vagy sem?
Tetatomka keresett meg minket a beharangnak szánt vendégposztjával, és miután Donnelly megadta a licenszet, minden akadály elhárul a publikálás elől. Hetente legalább egy vendégposztot kapunk egyébként a különböző csatornákon (ez lehetőleg az e-mail címeink, illetve a Fonat Facebook oldala legyen a jövőben, és ne a személyes adatlapom, köszi /szederbokor), és nagyon szívesen foglalkozunk velük egyébként, már amennyire időnk engedi. Segítünk egy kicsit formába szedni, ha olyan, illetve megmondani, hogy min kéne javítani legközelebb, ha nem olyan. Témáját tekintve egyedül a beharang-összefoglaló páros sajátítjuk ki, ezeket jobb szeretjük mi írni, de bármi, amit hiányoltok a blogról, az jöhet vendégposztba. Teszem azt egy stadionkérdésről szóló nyomozás, egy mély taktikai elemzés, egy jegyszerzési/utazási tanácsadás mind-mind hasznos lehet, így jöttek például juangonak is a töriórái. A lényeg, hogy szeretjük az ilyeneket, és ahogy időnk van rá, foglalkozunk is velük. De most már hajtás után tényleg megkapja a szót Tetatomka.
A húsvét ebéd utáni sonka-torma visszaböfögések remek vizuális hátteréül szolgált a vasárnap délutáni Aston Villa – Liverpool. A decemberi, váratlanul könnyedén ránk mért győzelmük után mindenképpen sikeréhes Liverpoolt vártunk a pályára, és ha a Villa Park gyepét nem is tépték ki foggal a vörösök, elég okosan és kreatívan fociztak ahhoz, hogy megérdemelt győzelmet mérjenek egy jó formában lévő, PL életéért küzdő kiesőjelölt ellen – ami tavasszal mindig szép tett.
A holnapi meccset izgatottan, vegyes érzelmekkel várom. Az izgalom oka, hogy végre vége a kéthetes válogatott komolytalankodásnak és ismét elkezdődnek az igazi meccsek.
Külön örömmel tölt el, hogy mind a 13 érintettünk csodával határos módon egészségesen, játékra készen jelentkezett a hét folyamán Melwoodban. A vegyes érzelmek oka, hogy a decemberi égésért vissza kellene vágni, valamint a legutóbbi Southampton meccset is jó lenne feledtetni, viszont minimum óvatosságra ad okot, hogy a felkészülés nem volt tökéletes a már emlegetett hiányzók miatt, így jobbára az ifiket edzette a stáb az elmúlt akikkel nyilván nem lehetett kijavítani a játékbeli hibákat, amelyek legutóbbi meccsen felmerültek.
Shankly tehát megmutatta, mitől és hogyan is megy a liverpooli villamos, feltöltötte a múzeumi vitrineket, valamint az emberek szívét boldogsággal és magabiztossággal. Betömte a kátyúkat a Liverpool way-en, erőtől és sikerektől duzzadóvá tette nem csak a Liverpool FC-t, de az egész várost. Igazi celebhez méltóan a csúcson hagyta abba, hogy még egészségben és boldogságban tekinthessen vissza munkájának gyümölcsére, és fürödjön a sikerben és tiszteletben, ami élete végéig kísérte. Továbbra is futball és Liverpool FC közelében maradt természetesen, rádiós műsorvezetőként ténykedett, hatvanpár évesen is kispályás focizott. 1981-ben, 68 évesen halt meg, a Liverpool FC azonban örökké emlékezni fog rá.
Jonjo Shelvey bizakodásra okot adó tehetségként érkezett Liverpoolba, majd pislákoló reménysugárként folytatta ott a klub modernkori történelmének legsötétebb hónapjaiban, hogy következő lépésként a kezdőcsapat környékére verekedje magát és két év kemény munkával megmutassa, hogy nem lesz több egy jobb közepes angol középpályásnál. Mindez leginkább azért frusztráló, mert néhány tulajdonsága alapján ő lehetne a következő Gerrard. De közel sem lesz az.
