A Vörös Fonat varázsgömbje

Régi kommentelőnk TT keresett meg minket azzal, hogy az előszezon és a szezon összefüggéseiről írna. Említette, hogy korrelációt számolna, meg amit akarunk. Ezzel gyorsan meg is vett minket a jakuzziban. Nem is szaporítanám tovább a szót, hanem át is adom a terepet vendégszerzőnknek és érdekességeinek.



Kitől is kell félnünk?

Hogy mi volt a Premier League slágertémája egész nyáron, és mi lesz még a következő jó pár hónapban is? Természetesen a nyár igazolása, Louis van Gaal, az ember, aki a zsák foltja, az ember, aki talán a világon egyedül képes kielégíteni a United felmerülő igényeit. Illetve jobban fogalmazva: ki, ha…



YNWA – kommentfogó

Az Olimpiakos csapatáról alapvetően két dolog ugrik be. Az első ötletet tavaly volt már szerencsém ellőni. Idén jöhet a második. Alapvetően nagyon baráti a viszony a két szurkoló tábor között. Aminek alapja, hogy történelmi tragédiák összekötnek. Nekik 1981-ből a 7-es kapu tragédia melyben 21-en vesztették életüket az: ami nekünk Hillsborough.…



Római kommentfogó

Két év gyorsan lepergett, 2012 után újra észak-amerikai túrán vagyunk, és újra a Roma jön szembe a Fenway Parkban 3 nap híján napra pontosan. Mivel még mindig előszezon, meg nyári chill, így ismét csak kommentfogó van, de mivel Máté kiterjesztette ezt a műfajt, és már a Preston ellen is egy…



PNE – kommentfogó

A mai napon fogják a már munkába állt fiaink másodszor megmozgatni a természetszerűen kissé még rozsdás lábaikat. A tavalyi sörmeccs-túra után idén is találkozunk a Preston csapatával. Hogy miért velük? Jó kérdés. Jó eséllyel azért, mert a nagy Bill náluk töltötte játékospályafutása nagyobb részét, így van közös pontunk. A meccsről és…