Előre látom, hogy meg fogom kapni a már egyébként is rám süthető túlzott optimista jelzőt, de egy Arsenal ellen idegenben elért 2-2 számomra egyszerűen nem hangzik rosszul. Persze bosszantó, hogy 0-2-ről állt fel az ellen egy 2 perces kis rövidzárlat alatt, de egyrészt az Arsenal az egy pontra minden bénázása ellenére is rászolgált (még talán többre is), másrészt a meccs előtt sokan sima vereséggel számoltak, a legpesszimistábbak (=Mel) például 2-3 gólos mínusszal. Ehhez képest most még ők is örülhetnek.
A 2008-2009-es tél. A Tottenham fogadja a Fulhamet. Egy laza kis derbi a 6. és a 7. helyezett közt. Ülök az Eurosport 2 előtt, és inkább kinyomom a tévét. Nem nagy csapatok ezek, minek nézzem meg a meccsüket, úgyse nyernek semmit, úgyse lehet akadály egyik csapat sem az én Liverpoolomnak. Nem félek egy olyan csapattól, aki egy fél szezon után is csak egy hetedik helyre képes, minek vesztegessem magam egy a meccsért? Időpocsékolás. Ha szerda van, inkább benyomom a Dr. House-t. Lehet, hogy jól eljátszanak majd ők ketten, de könyörgöm, kit érdekel ez a meccs? Egy lesajnált kis derbi két olyan csapat közt, akik az UEFA-kupáért még mehetnek, de esélyük sincs sokkal előrébb végezni. Jobb lesz az a House.
Az FA kupa szépsége, hogy rendszeresen a kisebb csapatok jutnak tovább a nagyobb csapatok ellen. Persze amikor a kisebb csapat a Liverpoolt győzi le akkor az rendkívül idegesítő tud lenni, főleg ha a kis csapat a harmadosztályban a kiesés elől menekül. 
Amikor elkezdtem összeszedni a gondolataim a meccsel kapcsolatban, képtelen voltam kiűzni a Mansfield elleni parádét a fejemből. Kegyetlen unalmasan induló, majd a végén körömrágóssá váló, de összességében ritka gyenge teljesítmény volt az a részünkről, olyannyira gyenge, hogy ezek után a Sport 2 is csak azért adja most nekünk ezt a meccset, mert nincs másik az idősávban. A terhelő bizonyítékok ismeretében komoly hiba volna azt feltételezni, hogy egy kellemes vasárnap estének nézünk elébe, ez a meccs inkább az essünk már túl rajta címke alatt fut már most is, pár év múlva pedig már a méltán elfeledett meccsek sorát gyarapíthatja.
Mikor Henderson belőtte azt az irdatlan bombát, elgondolkodtam, hogy igazán érik már egy Hendo-poszt, esetleg egy Hendo-Downing közös poszt, de az élet felülírta a számításaim, mert nem ők voltak, akik megnyerték ezt a meccset. Ezen a meccsen a Liverpool kollektíven, csapatként döngölte a földbe szerencsétlen Norwich-ot. A meccs emberének kiválasztása lehetetlen feladat, de még a meccs leggyengébbjének járó botütéseket se tudnám senkinek se odaadni. Ezt egyszerűen jó volt ezt nézni.
Manchesteri duplával és Arsenallal tüzdelt hónapunk legnyugisabb pontjának ígérkezik a Norwich elleni otthoni meccsünk. Suarez mesterhármasos csapata ahhoz a Liverpoolhoz látogat, amely néhány betlis félidőt leszámítva jól játszik a télen, és amely szezonjában éppen új időszak kezdődik a keret két csatárnyi bővülésével. Megnyugtató győzelmet és eredményes támadósori sakkozást várunk a szombat délutántól.
A Liverpool rafkós rendszergazda módjára megkezdett órákban számlázta ki a United elleni meccsét. Egy órán keresztül semmit sem csinált, majd a következő egységben gyorsan megrázta magát és megmutatta, hogy ért a szakmájához, majd végül a bő kilencvenedik percnél feltette a kezét, hogy ő most ezzel a géppel ennyit tudott tenni. A végeredmény egy 2:1-es vereség az elmúlt évek legszínvonaltalanabb Manchester – Liverpoolján.
Egyszerűen imádom ezt a párosítást. Imádom, hogy évente kétszer, néha háromszor van egy nap, amikor van egy meccs, ami minden mást elhomályosít. Lehet egy napon az Arsenal-City-vel, felőlem akár a Classiconak hívott Oscar-gálát is lehet egy időben tartani a meccsel, számomra nem kérdés, hogy melyik a nap legfontosabb eseménye, hogy melyik egy igazi klasszikus. Ez csak a Liverpool – United következő fejezete lehet.
A képen Luis Suárez mutatja be, hogyan ismerkedik egy gyerek a röplabda alapállásával. Bár a be nem rogyasztott térdek nem látszódnak, jól megfigyelhetőek a további tartásbeli hibák: a könyökeit túl szélesen tartja, a kézfejek a szem vonala alatt, és egymástól M7-es széles távolságban vannak. Ez az elkapott pillanat tartalmazza annak a pozíciónak az összes elemét, mint amit látni szeretnénk, de egyik elemét se tudja nem, hogy tökéletesen, de kielégítően sem végrehajtani. Ez csak az elégséges szint, ami egy ilyen alacsony nívójú röpi-meccsen még el is megy, de ezek mind-mind olyan hibák, amiket soha többé nem akarunk látni, mert máskor, mások ellen ez bizony kevés lesz.