vörösfonat
Manchesteri duplával és Arsenallal tüzdelt hónapunk legnyugisabb pontjának ígérkezik a Norwich elleni otthoni meccsünk. Suarez mesterhármasos csapata ahhoz a Liverpoolhoz látogat, amely néhány betlis félidőt leszámítva jól játszik a télen, és amely szezonjában éppen új időszak kezdődik a keret két csatárnyi bővülésével. Megnyugtató győzelmet és eredményes támadósori sakkozást várunk a szombat délutántól.
A Liverpool rafkós rendszergazda módjára megkezdett órákban számlázta ki a United elleni meccsét. Egy órán keresztül semmit sem csinált, majd a következő egységben gyorsan megrázta magát és megmutatta, hogy ért a szakmájához, majd végül a bő kilencvenedik percnél feltette a kezét, hogy ő most ezzel a géppel ennyit tudott tenni. A végeredmény egy 2:1-es vereség az elmúlt évek legszínvonaltalanabb Manchester – Liverpoolján.
Egyszerűen imádom ezt a párosítást. Imádom, hogy évente kétszer, néha háromszor van egy nap, amikor van egy meccs, ami minden mást elhomályosít. Lehet egy napon az Arsenal-City-vel, felőlem akár a Classiconak hívott Oscar-gálát is lehet egy időben tartani a meccsel, számomra nem kérdés, hogy melyik a nap legfontosabb eseménye, hogy melyik egy igazi klasszikus. Ez csak a Liverpool – United következő fejezete lehet.
A képen Luis Suárez mutatja be, hogyan ismerkedik egy gyerek a röplabda alapállásával. Bár a be nem rogyasztott térdek nem látszódnak, jól megfigyelhetőek a további tartásbeli hibák: a könyökeit túl szélesen tartja, a kézfejek a szem vonala alatt, és egymástól M7-es széles távolságban vannak. Ez az elkapott pillanat tartalmazza annak a pozíciónak az összes elemét, mint amit látni szeretnénk, de egyik elemét se tudja nem, hogy tökéletesen, de kielégítően sem végrehajtani. Ez csak az elégséges szint, ami egy ilyen alacsony nívójú röpi-meccsen még el is megy, de ezek mind-mind olyan hibák, amiket soha többé nem akarunk látni, mert máskor, mások ellen ez bizony kevés lesz.
Egy olyan meccs, ahol mindenki győzelmet vár, és ahol nem is elfogadható más, csak a győzelem. Az angol futball alsóházához tartozó (non-league, ötödosztályú) Mansfield elleni mai FA Kupa találkozón – ha nem marad el – sokkal inkább a várható összeállítás a kérdés, mintsem a végeredmény. Legalábbis reméljük, hogy a kis 7500 fős Field Millben nem leszünk szemtanúi a liverpooli óriás leszúrásának. Túl a négy osztálynyi különbségen, az egymás után két 3-0-ra megnyert PL-meccsünk is egyértelmű győzelmet jelez – ám ne legyen tévedés, ezért meg kell majd küzdenünk. Hogy mi leszünk-e a szarvasbikák matadorai, hajtás után többet.
Ünnepnap. Talán így tudnám a legjobban összefoglalni a tegnap történteket. Egy olyan napot, amikor igazolunk egy olyan csatárt, aki annyi gólt lőtt előző szezonban, mint Suárez, egy olyan napot, ahol a csapat egy sima unalmas meccsen nyert már megint 3-0-ra, és egy olyan napot amikor végleg lezárhattuk a Hodgson-érát. Na egy ilyen napot meg kell ünnepelnünk, de igazából a naptárba is bevéshetjük a 2013. jan. 2-ai dátumot, az év végi összegzésnél kellemes emlékként elevenedik majd fel. Hajtás után örülünk, de nagyon.
Tisztességes angliai évforduló lévén pörögnek az események a Premier League-ben, alig örömködtük ki magunkat a szezon első unalmas Liverpool győzelme felett, máris itt a következő erőpróba a Sunderland ellen. Az erőpróba kicsit főpróba is, ezzel a meccsel ugyanis letelik a szerencsés sorsolású etapunk, egy szempillantás múlva pedig elkezdjük arcba kapni a nagyágyúkat. Fontos ugyanakkor, hogyan is sül el az a szempillantás január 2-án az Anfielden.
Szépen, egyszerűen, gyorsan, fájdalommentesen. Így kell ezt csinálni. Odamenni, és elvenni azt, ami kell nekünk, jelen esetben a 3 pontot. Szépen be kell állni a sorba, és kirabolni az ellenfelet a jobb fizikai kondícióban eb közösül elvén. Tegnap ennek láttuk tökéletes megvalósítását az első félidőben, a másodikban pedig már annyira lényegtelen volt az egész játék, hogy az összefoglalóba is egyedül Enrique sérülése miatt fér be. A meccsel magával annyira nem is foglalkozunk majd, mert arra elég lenne egy két szavas összefoglaló: simán nyertünk.
Legalábbis 2012-re. Az alaphangon is kiismerhetetlen Liverpool az év végére odáig fokozta a kiismerhetetlenségét, hogy már egy QPR meccs előtt sem merünk biztos győzelmet jósolni. A jelenlegi formát nézve annyi valószínűsíthető, hogy vagy fájó és érthetetlen vereség, vagy sima és boldogan évet záró győzelem lesz a vége – a kétarcú Liverpool ezekre utazik mostanában.
