Újabb Suarez-ügy járja be a világsajtót. Politikusok, kommentátorok, szakújságírók, jelenlegi és volt labdarúgók, és persze szurkolók sokasága nyilvánít véleményt Luis Suarez harapásáról. Mémek, videók, gifek, képek tömege lepi el a sajtót, a közösségi oldalakat. Az FA gyors döntése azonban nem megnyugvást, igazságszolgáltatást hozott, hanem olajat öntött a tűzre.
A várt 6 pontból csak szerény 2 jött össze, ráadásul az egyik ellenfél a tökutolsó biztos kieső ellen. Ez még akkor is elfogadhatatlan, ha RH- az edző. BR takarodj! Vagy ennél egy árnyalattal bonyolultabb lenne az élet?
(köszönet guthmate-nek a gyönyörű fotóért)
Egy olyan meccs, ahol mindenki győzelmet vár, és ahol nem is elfogadható más, csak a győzelem. Az angol futball alsóházához tartozó (non-league, ötödosztályú) Mansfield elleni mai FA Kupa találkozón – ha nem marad el – sokkal inkább a várható összeállítás a kérdés, mintsem a végeredmény. Legalábbis reméljük, hogy a kis 7500 fős Field Millben nem leszünk szemtanúi a liverpooli óriás leszúrásának. Túl a négy osztálynyi különbségen, az egymás után két 3-0-ra megnyert PL-meccsünk is egyértelmű győzelmet jelez – ám ne legyen tévedés, ezért meg kell majd küzdenünk. Hogy mi leszünk-e a szarvasbikák matadorai, hajtás után többet.
Itt az év vége, érdemes talán áttekinteni, milyen esztendőt hagy maga mögött a Liverpool. Az értékelő visszatekintés nem lesz teljes, csupán az általam legfontosabbnak tartott eseményeket, jelenségeket veszem sorra, nem is feltétlenül időrendben.
De hogy mégis az elején kezdjem: 2012 elején 3 pontnyira volt a 4. hely, és álltunk mindenkupában, ám a februári Ligakupa-győzelem – amely mindazonáltal 6 év óta az egyetlen trófeánk lett – csak rontott a helyzetünkön, és katasztrofális tavaszt produkálva (18 pontot gyűjtöttünk 19 meccsen!) PL-mélypontot jelentő 8. helyen végeztünk. A fordulópont minden bizonnyal az Arsenal elleni hazai vereségünk lehetett, amikor csodálatosan játszva kaptunk ki egy nálunk akkor gyengébben játszó ellenféltől: akkor valami eltörött a csapatban, és a játékosok már régóta nincsenek abban a mentális állapotban, hogy innen felálljanak. Jöhetett itt még a FA-kupa menetelés, kiverve a Unitedet is, ám ez is leginkább csak az erőt, lendületet – és ami a legfontosabb – a pontokat szívta el a PL-től.
(A kép forrása: telegraph.co.uk)
Miközben fél szemmel már mindenki az átigazolási időszakot lesi, volna még itt lejátszani való meccs. Kezdve mindjárt a mai Fulham elleni bajnokival. A múlt évben idegenben és az Anfielden is zakóval végződött az amolyan se íze, se bűze londoniak elleni találkozó, szóval baljós előjelben nincs hiány. Ha hozzátesszük, hogy a legutóbbi hat egymás elleni bajnokiból hármat mai ellenfeleink nyertek, akkor nagyon távolinak tűnik az az idegenbeli 5-2. Főleg, mivel az akkori csapatból nincs már itt sem Maxi, sem Kuyt… Igaz, abban a szezonban mi vertük el őket oda-vissza.
Hajtás után nézzük, hogyan lehet ebből győzelem.
Nemcsak hogy az egy szem csatárunk hiányzik majd, de a jelenlegi Liverpool vitathatatlanul legjobb játékosa hagyja ki a West Ham elleni meccset. Mihez kezdünk ma Suarez nélkül? Ez a kérdés foglalkoztat mindenkit. Ráadásul egy győzelem azt jelentené, hogy két egymást követő bajnokit nyerünk, amire utoljára tavaly decemberben az QPR elleni hazai, majd az azt követő Villa elleni idegenbeli meccsen volt példa. Ráadásul, amikor utoljára az Upton Parkban jártunk, 3-1-es vereség lett a vége (gólszerzők: Scott Parker, Demba Ba és Carlton Cole ill., Johnson), noha a hazaiak abban az évadban kiestek a PL-ből. Mindezek önmagában is mutatják, milyen a csapat jelenlegi helyzete, honnan is kell felkapaszkodnunk. (S hogy honnan zuhantunk ilyen mélyre: a legutóbbi vereségünk előtt hatból ötször nyertünk a Kalapácsosok otthonában…)
Lássuk, mi szólhat mégis a győzelmünk mellett.
Az alábbi szépen megfogalmazott kommentre a szerdai meccs után akadtam. A szerzője Mihail Vladimirov, a tomkinstimes egy állandó szerzője, általában a mérkőzések taktikai elemzését végzi. Tőle szokatlanul, ez egy erős pátosszal megírt hozzászólás, néhol szerintem az indokoltnál sötétebbre festett színekkel ecsetelve a jelenlegi helyzetünket. Lehet számos ellenérvet is sorakoztatni a benne foglaltakkal szemben (6 hónap után ez még korai, a Barca van Gaal idején 1998-ban nagyjából itt tartott, nem ennyire végletes a helyzet, nem maradunk le örökre, stb.), de nagyon szép megfogalmazása olyan aggodalmaknak, amely az elmúlt években minden Liverpool szurkolót kisebb-nagyobb mértékben osztott. (A kép forrása: liverpoolfc.com)
Bár már nyolc mérkőzés óta veretlenek vagyunk a PL-ben, ebből csak három győzelem. Ezen kellene most javítani a Spurs otthonában, ami sosem volt egyszerű feladat, hiszen utoljára a 2007-08-as szezonban sikerült mindhárom pontot elhoznunk a White Hart Lane-ről, egy Kuyt-duplával. Sőt, hogy még sötétebb legyen a kép, a legutóbbi négy ottani Pl-meccsünket elvesztettük, tavaly például történetünk legsúlyosabb és egyben legmegalázóbb vereségét szenvedtük el a kakasosok otthonában.
Szóval a feladat nem kicsi, ahogy a tét sem az. Egy győzelemmel egy pontra tudnánk megközelíteni őket, nem beszélve az önbizalmunkról, amely komoly lökést kaphatna, és az így nyert lendülettel talán a soron következő mérkőzéseinken is győzelmeket ünnepelhetnénk.
Hajtás után nézzük, mi szólhat mellettünk, mitől remélhetjük a 3 pontot.
Képzeljük el, hogy Bob Paisley vagy Joe Fagan, miután befejezte liverpooli karrierjét, pár év szünet után leül a Chelsea kispadjára. Elképzelhetetlen, ugye? Márpedig valami hasonló történt szerdán, amikor Rafa elfogadta Szauron ajánlatát és elfoglalhatja Szarumán trónját.
Meglepőnek tűnhet, de amennyire látom, ennek ellenére a mi szurkolóink megértőbbnek bizonyulnak a lépést illetően, míg a Dinamó szurkolói szinte egységesen gyűlölettel vegyes masszív elutasítással fogadják. (Mondjuk, azt nem tudom, hogy lehet így szurkolni egy csapatnak, bár az én arcom is megnyúlna, ha teszem azt, José kerülne a kispadunkra…). És igen, értem, hogy RDM arrafelé nemzeti hős, egy darab vérükből, aki ráadásul elhozta végre a Szent Grált, amire oly sok pénzt áldoztak eddig, de ez az elementáris gyűlölethullám akkor is mellbevágó. És ezt a szent embert, aranyos jófiút lecserélik egy ízig-vérig scousernek gondolt managerre. Cinikusan persze lehetne azt mondani, hogy van az a pénz, amiért mindenkinek korpás a haja…