Ma délelőtt megjelent a következő szezon sorsolása. Villámposztban megosztjuk veletek kivel mikor fogunk előreláthatólag találkozni. Hiszen mint minden menetrendben itt is előfordulhatnak változások. Novemberben megyünk az Evertonhoz, januárban lesz a visszavágó. Augusztus végén látogat hozzánk Moyes új csapata, ami a szezon első rangadója lesz, márciusban megyünk hozzájuk. A szezont a Stoke Cityvel kezdjük otthon. Eleinte könnyebb meccsek lesznek, így remélhetőleg nem ragadunk be idén is. Cserébe kőkemény decemberünk lesz. Tavasszal a március-áprilisi időszak is nehéznek ígérkezik. Tehát első ránézésre nem egy kiegyensúlyozott menetrendünk lesz. Tömbösítve kapjuk a rangadókat.
Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A középpályánk – mely a modern foci legfontosabb csapatrésze – sem jellemezhető másként. A szezon legnagyobb részében 4-2-3-1, 4-3-3 formációban játszottunk, ami a középpálya szempontjából azt jelenti, hogy a legtöbb esetben egyszerre három középpályásunk szerepelt. A szezon során játszott 54 meccsen összesen 12 játékos fordult meg középpályás posztjainkon, így a középpályára kevéssé igaz a BR ellen rendszeresen felhozott vád: miszerint nem rotálja a csapatát vagy, hogy állandó kezdőt alkalmaz. Nagy általánosságban igaz, hogy formaingadozások, sérülések, fitneszproblémák miatt egyszer sem láthattuk a mögöttünk hagyott szezonban a legjobb középpályás sorunkat.
Egy ideje hivatalosan bemutatták az új hazai mezt, az új idegenbelit és a harmadik számú is 99%, hogy a kiszivárgott verzió lesz. Eljött hát az ideje, hogy az első heves reakciók után a blogon is foglalkozzunk az új Warrior mezekkel, kicsit már átgondoltabban, nyugodtabb hangvétellel. Azt senki se várja tőlem, hogy az új mezek dizájnját vagy divatosságát szakszerűen elemezzem, hiszen a divathoz meg a mezszépséghez annyit értek, mint a neandervölgyi emberek az atomfizikához, így csak erősen szőrmentén fogok foglalkozni a mez „szépségével”. Az általános vélemény, úgy tűnik az, hogy a hazai mez gyönyörű lett, a másik kettő ellenben ocsmány.
Az igazat megvallva nem voltam túlzottan lelkes, mikor megjelentek az első pletykák Kolo Touré leigazolásáról. Mikor tegnap megjelent a hír, a hivatalos hír, hogy 2013 július 1-vel leigazoltuk, akkor sem voltam túl lelkes. Hiszen egy kiöregedő, 32 éves védő leigazolása, nem az a fajta igazolás, amitől minden szurkoló vérmérséklettől függően csettint egyet vagy üvölt egyet, hogy ezt az igazolást behúztuk! Igen!!! Most már minden király lesz, jövőre legyalulunk mindenkit! Nem, ez az igazolás nem ilyen. Viszont minél több szempontból nézi meg, vizsgálja az ember, annál több értelme van. Végül is miről beszélt a klub meg mi szurkolók is a legtöbbet idén? Arról, hogy a védelem megerősítésre szorul. Főleg Carra visszavonulása után. Erre az első nyári igazolás a védelembe érkezett, ez minimum örömhír. Ráadásul még bőven az átigazolási szezon kezdete előtt megvan az első igazolás. Piros pont a gyorsaságért.
Bruno Balli
Andrea Casula
Willy Chielens
Giuseppina Conti
Dirk Daenecky
Dionisio Fabbro
Jacques François
Eugenio Gagliano
Francesco Galli
Giancarlo Gonnelli
Alberto Guarini
Giovacchino Landini
Roberto Lorentini
Barbara Lusci
Franco Martelli
Loris Messore
Gianni Mastrolaco
Sergio Bastino
Mazzino Luciano
Rocco Papaluca
Luigi Pidone
Bento Pistolato
Patrick Radcliffe
Domenico Ragazzi
Antonio Ragnanese
Claude Robert
Mario Ronchi
Domenico Russo
Tarcisio Salvi
Gianfranco Sarto
Giuseppe Spalaore
Mario Spanu
Tarcisio Venturin
Jean Michel Walla
Claudio Zavaroni
R.I.P. – You’ll Never Walk Alone!
In Memoria e Amicizia
Legutóbb Scouser azt állapította meg a Liverpool pénzügyei kapcsán , hogy „Nem vagyunk nagycsapat”. Ezt a képet szeretném most egy kicsit árnyalni, mélyíteni kis kitekintéssel a PL top csapatainak elmúlt néhány gazdasági évének alakulásával. A poszt kettős célt szolgál, így apropóját is két dolog adja: 1 kicsit előremenve az évértékelőknek és előretekintve a következő szezonnak, szeretném, ha a BL helyekért folytatott verseny gazdasági hátteréről tisztább képünk lenne. 2 közelít az átigazolási időszak, mikor repkednek a nevek a hozzájuk kapcsolódó fontmilliókkal. A szurkoló meg nekiáll vérmérsékletétől függően aggódni, álmodozni, hogy mi fog történni. Szeretném, ha egy kicsit tisztábban, reálisabban látnánk a valós lehetőségeinket. Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok gazdasági szakember, csak egy egyszerű szurkoló, így a poszt első része nem születhetett volna meg a thisisanfield.com-on megjelent 3 részes 1 2 3 sorozat és a theliverpoolword kiváló cikke, a swissramble, valamint macca segítsége nélkül.
A tegnapi QPR elleni meccs volt a szezon utolsó meccse – amit egyébként megnyertünk -, de ez igazából senkit sem érdekelt. A PL idényt, melyben 8 szezonnál több pontot szereztünk. 9 ponttal növelve a tavalyi pontszámot, a szezont, melyben 71 gólt szereztünk (ennél csak egyszer sikerült többet), de ezt inkább meghagyom a szezont értékelőknek. A tegnapi nap Mr. Liverpool, Mr. Scouser, Mr. 23, azaz James Lee Duncan Carragher búcsúztatásáról szólt.
A Liverpooli derby híres a hatalmas tempóról, a kőkemény küzdelemről, a brutális belemenésekről és a repkedő piros lapokról. A mostani találkozó sem lesz kivétel, hiszen ez teljesen független attól, hogy az adott évben, hogyan szerepelnek a csapatok, hol állnak éppen a táblázaton. Mondhatja mindkét menedzser, hogy nem arról fog szólni a találkozó, hogy ki végez, ki előtt a tabellán, de tudjuk, hogy ez nem igaz. Legalábbis a szurkolóknál és kifejezetten a Liverpoolban élő szurkolóknál nem igaz. Tudjuk, hogy Liverpoolban családok, baráti társaságok, munkahelyek megosztottak a két csapat között, így a városi derby győztese megnyeri magának a jogot, hogy az ellentáborba tartozó családtagot, barátot, kollégát az eredménnyel cukkolja a következő találkozóig. 3 fordulóval a bajnokság vége előtt mikor 5 pont a különbség a két csapat között, bizony ennél többről van szó. Ha a Liverpool nem nyer, akkor az Everton egymást követően a második évben végez előttünk (1937-óta nem volt erre példa) és ez nem csak a következő évben, de még évekig beszédtéma lesz kellemes kocsmázások, családi összejövetelek alkalmával. Ezzel a bevezetéssel sikerült lefedni a kötelező kliséket.
A héten Suárez infantilis viselkedése miatti eltiltása és annak eltúlzott mértéke határozta meg a beszédtémát. Tegnap kiderült, hogy sem a klub, sem Suárez nem fellebbez, így hosszas viták után az eltiltás témáját kicsit félretehetjük és elkezdhetünk foglalkozni annak hatásaival. Azt még nem lehet tudni pontosan, hogy a nyáron várható megy/nem megy pletyka/híráradatra milyen hatással bír az eset, de annyi biztos, hogy ebből a szempontból nem lesz unalmas a nyár. Még nem tudni, hogy csak rövid távra – értsd az eltiltás idejére – vagy távozás esetén hosszabb időre (remélem, nem így lesz), de megoldást kell találni játékunkat leginkább meghatározó játékos hiányára. Ez pedig nem egyszerű. Suárez, amilyen ösztönös zseni, egyik időtávlatban gondolkodva sem pótolható egyszerűen csak egy emberrel. Minimum 2-3 játékos kell a pótlásához.