Tovább dübörög a nyári húspiac, de eleget dühöngtem már a gusztustalanságai miatt. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik a Suárez saga véget ért erre a nyárra, és ha végül marad, akkor nem is kell nála nagyobb név igazolásnak. A héten mindenesetre egy régi gyengeségünket pótoltuk és igazoltunk végre egy balhátvédet Enrique mellé, a legnagyobb örömömre. Rodgers elmondása alapján a piacon keresünk még egy tapasztaltabb középhátvédet Coates kiesésével, hogy Wisdom elmehessen egy kis bölcsességet gyűjteni. No erről ennyit. A héten egy szimpatikus fiatal menedzser Paul LAMBert csapatával ütközünk meg a bajnokság folytatásában. Az első forduló után korai még messzemenő következtetéseket levonni, de az mindenesetre csak pozitívan értékelhető, hogy sikerült végre nyerni a nyitó fordulóban a kryptonit csapatunk legyőzésével. A mai meccs esélyeiről a tovább után.
The wait is over! 97 nappal a legutolsó értelmes meccsünk után végre FOCIT lehet nézni és nem kell beérni különböző pótlékokkal. Mert persze annak is megvolt a maga kis öröme, hogy nézhettük az ifjoncok teljesítményét a különböző ifjúsági tornákon. No meg Suárezt a Konföderációs kupán (meg elkezdhettük hallgatni a különböző nyilatkozatait). De alapjában véve minket nem a válogatott foci érdekel. Az előkészületi fitnesz/marketing meccseknek már kicsit több közük volt az igazi focihoz, de közel sem eléggé kielégítőek egy fannak, de mindegy is mert a várakozásnak vége. – A brit tudósok kimutatása alapján, a brit férfi fociszurkolóknak a szezon első meccse jobban várt esemény, mint a karácsony, születésnap és az első szexuális élmény együttesen. – Nekiugrunk az új szezonnak, új várakozásokkal, új reményekkel. Igazi felüdülés lesz MECCSET nézni a nyári húspiac mocskában, noha még koránt sincs vége. Az első ellenfél a PL különce, a Stoke City, de még mielőtt a meccsel foglalkoznék ejtsünk néhány szót még az előkészületi meccsekről.
Dübörög ezerrel a nyári húspiac a modern foci összes negatívumát felsorakoztatva. Kapunk mindent ilyenkor, ami nem szimpatikus: megbízhatatlan tweeteket, unatkozó és oldalszámot kitölteni köteles újságírókat, tévécsatornákat kitöltendő adásidővel, akik ilyenkor aztán mindenből hírt generálnak, játékosok mucsaröcsögei félrefordítható rádió nyilatkozataitól kezdve, arcmimikán át, twitter account háttér változtatáson keresztül mindennek „óriási jelentősége” van. Kapunk még szarkeverő, modern kori rabszolgahajcsár ügynököket, össze-vissza nyilatkozgató sztárokat és mindent ami gusztustalan tud lenni a fociban. De erről elég is ennyi. A mai poszt témája az előzőek melléktermékeként heti rendszerességgel felmerülő 60-70 név, akiknek nagy részéről nemhogy nem tudjuk mire képes, nem hogy nem láttuk még játszani, de sokszor a nevét sem hallottuk korábban. A mai világban már viszonylag könnyen és gyorsan egy viszonylag megbízható képet alkothatunk magunknak ezekről a korábban nem hallott játékosokról fórumos szócsatákhoz. Erről és az ebből levonható következtetésekről az Elolvasom után.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=veKx_gJavuw?feature=oembed&w=459&h=344]
A történetünk 2004. december 8-ig vezet vissza, mikor is a félidőben még az ellenfél volt előnyben, a második félidőben Sinama-Pongole és Mellor góljaival sikerült fordítani, de ez még kevés volt a továbbjutáshoz. Nem sokkal a lefújás előtt azonban jött Steven Gerrard és a fent látható találattal továbblőtte a csapatot egy akkoriban rá jellemző sistergős távoli bombával. A találat nem csak gyönyörű, de kiemelkedően fontos, hiszen nélküle nem lehetett volna a csodálatos BL-tavasz és mindannyiunk kedvenc emléke, az Isztalbul sem. A kommentátor Andy Gay szavai szállóigévé váltak mára és az elhangzottak adják a nevét az egyik kedvenc Liverpool blogomnak. Steven Gerrard legendájának fontos eleme ez a találat. Éppen ezért is Gerrard kvázi búcsúztató/megemlékező meccsére az akkori ellenfél az Olympiakos ellen kerül sor magyar idő szerint 13:45-kor. A találkozót Angliában közvetíti a tévé, így minden valószínűség szerint az elmúlt egy-két találkozón tapasztaltnál jobb minőségű patakocskákon keresztül lehet majd követni az összecsapást.
Az időeltolódás miatt a Melbourne Victory elleni találkozó déltől lesz, a munkaidő kellős közepén, így nem sokan fogják tudni nézni élőben. Aki mégis annak itt…
Conor Coadynak a harmadosztályú Sheffield Unitedbe való féléves kölcsönadása kiváló alkalmat biztosít arra, hogy írhassak egy kicsit az utánpótlásról és leírhassam a problémáimat az alacsonyabb osztályokba történő kölcsönadások kapcsán. A 19-22 éves kor kiemelt fontosságú a játékosok egyéni fejlesztése szempontjából, hiszen ez az a kor mikor még könnyen taníthatóak, nevelhetőek és fizikálisan fejleszthetőek a játékosok, ekkor vannak jellemzően az utánpótlás és a felnőtt csapat határán és nagyon nagy szükségük van a pályán töltött értelmes, jelentőséggel bíró játékpercekre. Angliában, és kifejezetten a Liverpoolnál ez sajnos nem megoldott. A témát már elkezdtem feszegetni Sterling, Suso és Pacheco kapcsán, de most nézzük egy kicsit részletesebben.
Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A támadásunk eredményessége sokat javult összességében az előző szezonhoz képest. Az 54 meccsen szerzett 98 gól, azaz meccsenként 1,81 gól, ha csak a bajnokságot nézem, még kicsit jobb is: 38 meccsen 71 gól, azaz 1,86 gól meccsenként nem rossz, sőt tavaly a top4-ben lett volna és idén is a negyedik legtöbb, amit csapat szerzett. Történelmi távlatokban is jónak számít. Nem az gólok számával volt a gond hanem az eloszlással. A meccseink nagyjából ötödén nem sikerült betalálni, összesen 10 meccsen, ami fájó, hogy 8 ebből bajnoki volt. Ellenben a meccsek 27 %-án, összesen 15 alkalommal sikerült 3 vagy annál több gólt szerezni, a bajnokságban még ennél is jobb az arány: 12 találkozón, azaz a meccsek közel egyharmadán szórtuk meg az aktuális ellenfelet.
A szezon erősen ketté bontható, a 2012-s és a 2013-s évre: teljesen más emberek alkották a támadósort és egészen más problémák jelentkeztek. Ősszel Dempsey le nem igazolásának köszönhetően két darab felnőtt csatárral maradtunk, vékony volt a keret, főleg Borini októberi sérülése után. Downingban még nagyon nem bízott BR, így jellemzően fiatal tapasztalatlan támadósorral Suso-Suárez-Sterling trióval támadtunk. A téli igazolásaink után már egészen más volt a képlet: időnként már kis túlzással túlkínálat volt támadókból. Az új fiúk és Suárez együtt játszatását kellett volna megoldani, amire eddig igazán jó megoldás még nem született. „Szerencsére” sérülések és eltiltások miatt nem sokszor merült fel ez a probléma. Érdemes még megnézni a Sturridge érkezése előtti és utáni számokat is. Első pályára lépése előtt 21 bajnokin 34 gól, azaz meccsenként 1,61 gól utána 17 bajnokin 37 gól, azaz meccsenként 2,17 gól. Jelentős különbség, ami részben Sturridge és Coutinho érkezésének köszönhető, részben annak, hogy a szezon előrehaladtával az igazi téttel bíró meccsek száma csökkent.
Liverpool és a stadion? Egy roppant komplex gazdasági-kulturális-szociális problémakör évtizedes történelemmel, melyhez csak a legnagyobb körültekintéssel szabad hozzányúlni. Nincs még egy csapat melynek a DNS-ébe ennyire beleégett volna a stadionja, mint a mienkébe, köszönhetően a klub alapításának. Azt is tudjuk, hogy a klub brandjének milyen fontos eleme a stadion, a Kop és a szurkolók. Természetesen az is igaz, hogy a Taylor-jelentés utáni csak ülőhelyessé alakítás óta a kapacitása kicsi. Évek/évtizedek óta a tulajdonosok, csapatvezetők teljesítményének megítélését erősen befolyásolja, hogy mit tettek a stadionkérdésben. Roppant kényes téma és a jelen posztnak nem is a fő témája az elmúlt években a stadion ügyében történtek értékelése. Annyit jegyeznék csak meg, hogy a szívem mindig is a felújítás fele húzott, így örülök, hogy végül ez a megoldás nyert. A lényeg az, hogy a számunkra új stadion/felújítás kérdésként ismert kérdéskör sohasem csak a csapatról és a stadionról szólt, hanem Liverpool városnak a kissé lerobbant L4, azaz Anfield kerületének a megújításáról. Így végig fontos szereplő volt a liverpooli városháza a csapat mellett. Nem véletlen, hogy a többszereplős sztori már-már budapesti metróépítésszerű kanyarokat hoz és időt igényel.
Ugyan hivatalosan csak július elsején nyit az átigazolási piac, de ettől függetlenül a pletyka/hír áradat dübörög ezerrel. Heti átlag 15-20 játékos érkezése kerül szóba (eszement nagy szám). A nyár két folytatásos sagája (Suárez, Pepe) folyamatosan hozza a „meglepőbbnél-meglepőbb” fordulatokat. Szerencsések vagyunk, mert a kiejthetetlen nevű örménnyel már háromra nőtt ezen elhúzódó idegőrlő sztorik száma. A máskor megbízható források transfer időszakban teljesen használhatatlanok, repkednek az (ál)információk. Nem szeretem ezt az időszakot. Rövid kis dühöngésem után térjünk rá a mai poszt témájára. Hónapok pletykái után tegnap hivatalossá vált. Leigazoltuk Luis Alberto Romero Alconchel-t, aki ezzel a csapat második hivatalos érkezője a nyáron, mivel Iago Aspas papírjaival gond van (értsd: kavarás van a körül, hogy ki vághatja zsebre az átigazolás ügynöki díját). Brendan mostanában arról beszélt, hogy 20 gólt akar hozzá adni a kerethez, ennek szellemében érkezett az új fiú. Nagyon az ablak elején vagyunk még, rengeteg a lehetőség, a bizonytalanság, ami megnehezíti az igazolás értékelését. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy megpróbáljak, valami okosat mondani róla.