Kimenekítés a parkolópályáról

Daniel Sturridge olyannyira dupla vagy semmi igazolás, hogy akkor leszünk igazán meglepve, ha közepesen játszik majd. A dupla forgatókönyv szerint hosszú évekig cikázik majd Suarezékkel a védelmek előtt és mögött úgy, hogy a kapusok csak akkor látják a labdát, amikor kiveszik azt a hátuk mögül. A semmi verzió pedig az, hogy gyorsan bedurcizik azon, hogy nem centerezhet kedvére Rodgers alatt és némi türelmi idő után elmeszelteti magát. Mindkét út reális. Aminek pillanatnyilag mindenképpen örülhet a Liverpool az az, hogy elég jó üzletet sikerült kötnie egy remek képességű, fiatal angol játékosról, akik pedig mocskosan túlárazva szoktak csak elkelni. Comolli most rosszul érezheti magát.
Sturridge az ellentmondásos angol játékos prototípusa. A média hajlamos a hozzá hasonlóan jó képességű angolok köré egy rózsaszín lufit fújni a feltűnésük idején, mondván ők lesznek a válogatott ügyeletes megmentői. Ezek a lufik aztán sorra kieresztenek, és ha nem is pukkadnak ki, sok olyan játékost eredményeznek, akik korlátaik, arroganciájuk vagy éppen alacsony nyomástűrésük nyomán nem tudnak felnőni a feladathoz és örök ígéretek maradnak. Sturridge-ot is nehéz eddigi karrierje után hova tenni. Ha levesszük magunkról azt a faktort, hogy Liverpool szurkolóként jelenleg minden olyan leigazolt csatárt messiásként üdvözlünk aki valaha is rúgott egy egyeneset labdába és jobban megnézzük az új tizenötösünk előmenetelét, elég diffúz érzések tölthetnek el. Egyfelől itt van egy kellően tökös és technikás srác aki szép eredményekkel mászta meg az angol utánpótlási válogatottak lépcsőfokait, ráadásul nagycsapatban is voltak már szép hónapjai, így ezek alapján nagy rizikót nem jelenthet. Másfelől viszont ismert az önzőségéről és az edzőkkel való hadakozásairól abból kifolyólag, hogy nem szeret a kedvenc pozícióján kívül játszani, ami az a center csatári szerep, ahol történetesen Luis Suarez, a Premier League egyik legjobb csatára kergeti a labdát hétről hétre Liverpoolban. A hírek alapján a liverpooli szerződésébe bele akart rakatni egy olyan kitételt, hogy csak azon az egy poszton játszhat. Az eseményekből arra következtethetünk, hogy a liverpooli menedzsment helyre intésére erről az igényéről lemondott, ellenben így sem biztos, hogy felhőtlenül fog indulni a kapcsolata az edzői stábbal. Rodgers viszont bizonyítottan jó pedagógus, a regnálása óta több, az előző menedzsmenttől örökölt alulteljesítő játékát is fel tudta húzni vagy át tudta értelmezni, így abban bízhatunk, hogy az értelmetlen farkastörvények uralta Chelsea-ben a magát nem találó Sturridge is erőre kap majd a jó bánásmódtól. Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy dicséret illeti az FSG-t amiért nem vártak az átigazolási időszak végéig, nem próbálták meg az utolsó fontot is lealkudni a vételárból, hanem amint lehetett lerakták az árcímkét Daniel Sturridge-ért, akinek a segítségére azonnal szükség is lesz. Mindez egy kicsit az augusztusi Clint Dempsey buktának a beismerése és egyfajta kiengesztelés is részükről az edző és a szurkolók felé. Vettük, köszönjük, lépjünk tovább.
A továbblépésnél azon nyomban jön az első kérdőjel is: hol is fog játszani Sturridge? Suarez a kapuval szemben, illetve a tizenegyes sarkának a vonalából érkezve szeret kavarni, és mivel mindezt egyre jobban is csinálja, az ő szerepe nem fog változni. Maradnak így a mélyebbről érkező szélek a Rodgersia térképére legtöbbször felrajzolt 4-3-3-as és 4-1-4-1-es felállásokban, amiket legtöbbször a Sterling, Enrique, Downing és Suso négyes valamilyen kombinációja szokott betölteni, illetve van még egy jó helyezkedési ösztönnel bíró Borinink is, akiről a lábtörése miatt még nem igazán tudjuk, hogy hol jó. Ebből az ötösből az egészséges Enrique „erőszélső” pozíciója a legstabilabb a bal oldalon, illetve szintén ezen a szárnyon szokott tipegni Sterling is. Downing idén is jobban játszik a jobbon, akárcsak Dalglish alatt, viszont a pillanatnyilag javuló formája ellenére is megkérdőjelezhető a fontossága a játékrendszerben, Suso pedig egyelőre inkább csak reménység, mintsem kész játékos. Több levegő van tehát a jobb oldalon Sturridge számára, ráadásul bármennyire is utál ott játszani, Capello, Ancelotti és főleg Villas-Boas is előszeretettel pakolta oda, miután akkoriban Drogbát, Rooneyt vagy éppen Torrest pont annyira esélytelen volt neki kitúrnia centerből, mint nálunk most Suarezt. Villas-Boas volt az egyetlen Chelsea edző aki folyamatosan kezdőként játszatta, amit 11 góllal hálált meg Sturridge abban a szezonban a portugál kirúgásáig. Egész jó ahhoz képest, hogy herótja van attól, ha rá kell néznia a jobb oldalvonalra.
Sturridge támadójátéka az ő és a csapat játékstílusa ismeretében nagyon rosszul nem is sülhet el, védekezésben viszont esélyesebb lehet sajnos a betlizése. A Tomkins Times-on volt egy érdekes kimutatás a két ünnep között a nyáron távozott támadó szélsőinkről és az azokban a napokban a Liverpoollal hírbe hozott Walcottról és Sturridge-ról, hogy melyikük hogyan teljesít relatívan a párharcokban és a labdaszerzésekben. A grafikonon rögtön látszanak Daniel Sturridge kirívóan gyenge mutatói, miszerint majdnem egy teljes félidőre van szüksége ahhoz, hogy visszaszerezzen egy labdát vagy leütközzön valakit, míg pl Kuyt, Bellamy és Rodriguez ezt átlag háromszor gyorsabban megteszik. Ebben a pontban az a legijesztőbb, hogy ha azt a valószínűsíthető felállást vesszük amikor mindenki egészséges, hogy Johnson a jobb hátvédünk aki előszeretettel kószál előre, a középpályán Lucas középen szűr, Gerrard és a harmadik valaki vagy mélyebbről, vagy előrébbről, de szintén nagyrészt középről akarják megjátszani a támadókat, míg ugye Sturridge a labdaelvételeknél visszafogottan udvarias right winger, akkor máris adott egy nagyon sebezhető szél a Liverpoolban amire ráfeküdhetnek az ellenfelek edzői – én legalábbis ezt tenném, ha Liverpool ellenfél edző lennék tavasszal, de erre annyi esély van, mint Paul Konchesky visszaigazolásra január 31-én este. Ezt vagy így vagy úgy, de legalább annyira ki kell találni az edzéseken, mint azt, hogy hogyan nem fog a Sturridge – Suarez – Sterling trió egymás nyakának esni a kontráknál a meccseken.
Több mindent is újra kell gondolnia a puzzle-ben Brendan Rodgersnak a Sturridge igazolás mentén, viszont egyrészt nyilvánvalóan megvoltak a tervei a csapatba helyezésére az aláírás előtt is, másrészt pedig nem úgy ismerjük, mint akinek ne lennének új ötletei, és főleg ne tudná azokat gyorsan átértékelni ha látja, hogy nem működnek. Sok Liverpool szurkoló fél attól, hogy az önzősége hátráltatni tudja a csapatot, ettől viszont középtávon nem kell tartanunk, mivel Brendan Rodgers a szintén genetikailag önző Luis “Mr. Műesés” Suarezből egy, a megindulásokkor kisebb faultok esetén most már tovább futó és az idei szezonban meccsenként több mint 35 passzt adó csatárt csinált néhány hónap alatt, azaz a legcsökönyösebbekre is gyorsan tud hatni. Daniel Sturridge-nak ráadásul tisztában is kell lennie azzal, hogy ez lehet az utolsó dobása arra, hogy megcsinálja a karrierjét egy nagy klubnál, sok ideje nem lesz tehát szájat jártatni és önzőzni. Mi bízunk abban, hogy beválik és még egyszer, örülhetünk annak, hogy jókor, jó áron csíptünk meg egy parkolópályra tett tehetséget. Welcome on board, Dan!

Daniel Sturridge olyannyira dupla vagy semmi igazolás, hogy akkor leszünk igazán meglepve, ha közepesen játszik majd. A dupla forgatókönyv szerint hosszú évekig cikázik Suarezékkel a védelmek előtt és mögött úgy, hogy a kapusok csak akkor látják a labdát, amikor kiveszik azt a hátuk mögül. A semmi verzió pedig az, hogy gyorsan bedurcizik azon, hogy nem centerezhet kedvére és némi türelmi idő után elmeszelteti magát. Mindkét út reális. Aminek pillanatnyilag mindenképpen örülhet a Liverpool az az, hogy elég jó üzletet sikerült kötnie egy remek képességű, fiatal angol játékosról, akik pedig mocskosan túlárazva szoktak csak elkelni. Comolli most rosszul érezheti magát.

Sturridge



Főpróba az évnyitón

Tisztességes angliai évforduló lévén pörögnek az események a Premier League-ben, alig örömködtük ki magunkat a szezon első unalmas Liverpool győzelme felett, máris itt a következő erőpróba a Sunderland ellen. Az erőpróba kicsit főpróba is, ezzel a meccsel ugyanis letelik a szerencsés sorsolású etapunk, egy szempillantás múlva pedig elkezdjük arcba kapni a nagyágyúkat. Fontos ugyanakkor, hogyan is sül el az a szempillantás január 2-án az Anfielden.

sunderland



A kétarcú lelép a színről

Legalábbis 2012-re. Az alaphangon is kiismerhetetlen Liverpool az év végére odáig fokozta a kiismerhetetlenségét, hogy már egy QPR meccs előtt sem merünk biztos győzelmet jósolni. A jelenlegi formát nézve annyi valószínűsíthető, hogy vagy fájó és érthetetlen vereség, vagy sima és boldogan évet záró győzelem lesz a vége – a kétarcú Liverpool ezekre utazik mostanában.

Steven Gerrard



Egy csütörtök Liverpoolban

Az alábbi jegyzőkönyvet a Liverpool FC ügyvezető igazgatójának asszisztense készítette 2013. január 31-én késő este, az aznapi edzőközpontbeli eseményekről a vezetőség számára. A dokumentum eredeti példányának másolatát az irodai takarító vesztegetési kísérletnek eleget téve eljuttatta egy londoni szerkesztőségbe, ahol néhány élelmes szakújságíró és blogger, köztük a Vörös Fonat szerkesztői is lecsaptak rá. A feljegyzéseket eredeti szövegkörnyezetben, magyarra fordítva közöljük.

John W. Henry, Tom Werner



Képzavar

A mostanában megszokott domináns és jól védekező Liverpool tegnap elfelejtett védekezni dominanciája közben, melynek eredménye egy elég kínos 3:1-es zakó lett az Aston Villa ellen. A tovább után arról, hogy miért nem tudtunk mit kezdeni a feltolt Villa védelemmel és, hogy mi  ütött Skrtelékbe, amiért engedték egy ifjú belgának, hogy komplett hülyét csináljon belőlük.



Higgadt felpillantás

Szombat délután az az Aston Villa látogat Liverpoolba, amely finoman szólva is látott szebb napokat, ráadásul egy olyan Liverpoolhoz, amely éppen egész szép napokat él. Tippmixen fix egyest javasolnánk mindenkinek, és csak remélni tudjuk, hogy Gerrardéknak sem jut eszébe más forgatókönyv.

Skrtel az Aston Villa ellen



Damilszálon

Arra a forgatókönyvre még a Monty Python tagok is csak elismerően csettinthetnek, amellyel a Liverpool továbbjutott az Európa Liga csoportköréből. De mi szeretünk így damilszálon továbbjutni a csoportkörökből, a 2004/05-ös BL kiírásban is ezt tettük, aztán tudjuk mi lett. Most nem tudjuk még mi lesz, de ami volt, azon inkább csak röhögjünk egyet és örüljünk annak az irracionális ténynek, hogy csoportelsők lettünk.

Rodgers és Henderson



Részsiker

Tegnap este egy Liverpool dominálta meccsen, 23 kapura lövésből sikerült a Liverpoolnak 1:0-ra legyűrnie a Southamptont. Az alacsony helyzetkihasználási hatékonyság ellenére a három pontot már önmagában is részsikernek kezelhetjük manapság, van viszont egy tágabb értelemben véve vett részsiker, aminek mindenképpen örülnünk kell.



Forduló kocka

Akár még a teljes optimizmus jegyében is meg lehetne írni ezt a beharangozót a vasárnap délutáni Swansea meccsre, hiszen mikor máskor lépnénk át rajtuk ha nem ebben az időszakban, amikor is Suarez ontja a gólokat, José Enrique újjászületett, a fiataljaink felnőttek a feladathoz, és több mint két hónapja veretlenek vagyunk a bajnokságban. Meg lehetne, már amennyiben nem lenne ott az a fránya Swansea City elleni Ligakupa meccs a képben ami bepiszkítja az imént leírt, amúgy is hurráoptimista idillt, mivel egész egyszerűen akkor ők léptek át a Liverpoolon. Kérdés, hogy Rodgers tud-e még egyszer annyira tanácstalan lenni volt csapata ellen? Hogy Joe Allen tud-e még egyszer annyira enerváltan játszani, mint akkor, volt csapata ellen? Hogy az egész csapat, mármint a Liverpool lehet-e még egyszer annyira fegyvertelen egy intelligensen focizó, ha kell szervezetten védekező, ha kell jól kontrázó ellenféllel szemben, mint akkor?