vörösfonat
A Liverpool egész jól játszik mióta elment a szezonja. A társulat tegnapi előadása során hét lövésből négy gólos mutatóval fricskázta saját helyzetkihasználási statisztikáit, mutatott egy vintage Pepe Reinát és egy több mint biztató Coutinhot, illetve tisztán az első helyre repítette Luis Suarezt a góllövőlistán. Mi, szurkolók pedig hátradőlve élveztük mindezt.
Lehet bírózni, shelveyzni, carrázni, angol középcsapatozni. Nincs az a negatív hozzáállás, amit ne tudnánk felmutatni ennyi év tömör frusztráció után. Illetve persze, azt is lehet mondani, hogy ne örüljünk már akkor, amikor egy Zenit ellen kiesünk egy EL 32-ből, hát hova süllyedt a csapat? A 3:1-es győzelemmel, és így idegenben rúgott gólos kihullással zárult Európa Liga búcsúnk azonban kilépett a foci megszokott kereteiből: olyan küzdőszellemet és feltámadást hozott, amire minden Liverpool szurkoló a legmesszemenőbbekig büszke lehet. Ez a meccs egy kategóriában van a Chelsea 4:4-gyel és Isztambullal, így másodlagos, hogy teljes spektrumában sikert vagy kudarcot hozott-e végül.
Annyira rossz rendre ugyanazt átélni. Annyira rossz újra és újra végignézni a Liverpoolt, amint veszélyes helyzetek garmadáját hagyja ki, és ahogy kihagyhatatlannak tűnőkből is mellé gurít meccsenként párat. Annyira rossz nézni, ahogy a harcedzett védőink néhány perces leblokkolásából többször több gólt kap a csapat. Annyira rossz a karba tett kezű Rodgerst, a fáradt és kicsit hitehagyott Suarezt, a nagyon fáradt és nagyon hitehagyott Gerrardot bámulni a képernyőn hétről hétre. Annyira rossz állandóan késleltetni a verdiktet új edző és új igazolások felett. Annyira rossz félve nézni a védekező középpályára, és annyira rossz folyamatosan csóválni a fejet, amikor kikerül a szélre a labda. Annyira rossz nézni, ahogyan pár év alatt kiment az a spiritusz a Liverpoolból, ami miatt megszerettük. Annyira rossz azt érezni, hogy mindig csak az indokolatlan optimizmusunkban, meg a „Hosszútávon beérik!” dumákban bízhatunk, lassacskán három éve.
A nagy csapatok (definíció: a keret alapján nyerhetnek kupákat és szerepelhetnek elöl a bajnokságukban, plusz töri) szezonjában van egy pont a tél vége – tavasz eleje környékén, amikor egyik pillanatról a másikra kirajzolódnak az idény sikerességének a keretei. Amikor már nincsenek „várjunk amíg!” pontok, hanem kitűnik néhány meccs a naptárból, melyek kimenetelei nagyrészt el is döntik az éves siker vagy sikertelenség kérdését. Kedvelt Mersey menti egyesületünk számára viszonylag korán és elég húsba vágóan jött idén ez a pillanat. A hőn áhított visszajutás a BL-be a West Brom zakóval gyakorlatilag elúszott, az angol kupákból pár kellemes kör után sima kiesések jöttek, miközben a bajnokságban az eredményességet tekintve ugyanaz a küszködés megy, mint 12 hónappal ezelőtt. Egy mentőöv maradt a Rodgers csapat számára, mégpedig az Európa Liga – ott pedig elsőként a Zenit.
A vasárnapi City – Pool annak a döntetlennek volt a prototípusa, amit előzetesen simán aláírtunk volna, a meccs képe alapján viszont dühítő az, hogy nem nyertünk minimum egy góllal. Szép játék, sok lövés, dominancia és két megbüntetett védelmi kihagyás. Ismerős a sztori.
Négy nappal az Arsenal meccset követően egy ahhoz hasonló kihívás vár a Liverpoolra, amikor is az Oasis zenekar kedvenc csapatához látogat. Szerdán a meccs jellegéből adódóan megnézhettük hogyan áll fel a csapat erősebb ellenféllel szemben idegenben, a meccs kimeneteléből adódóan viszont maradtak kérdőjelek. Ezekre kaphatunk választ vasárnap az ellen a City ellen, ami idén is erős, de abszolút sebezhető.
A fagyos januárban felforrósodott fiatal vs. tapasztalt átigazolás-politikai vita hevében joggal érezhetjük azt a fejünkben átsuhanó gondolatot, miszerint a játékosok, az edző és a tulajdonosok nem látják a fától az erdőt. A bizonyított, korban lévő sztárok és a nagy potenciállal rendelkező, törvényesen éppen csak inni tudó srácok mellett ugyanis megfeledkeznek azokról a harcedzett ex-vörös veteránokról, akiknek máig a Liverpoolért dobog a szíve és viszont, és akiket diszkont áron vásárolhatnának vissza azért, hogy azonnal Gary McAllister a négyzetennyi hatást mérhessenek a klubra. Cikkünkben összegyűjtöttük azt az öt játékost, akit a legszívesebben látnánk kifutni a pályára február 1-től. Újra. Együtt.
Wesley Sneijder vasárnap este megegyezett a Galatasaray-jal, így pont került az Interből való eligazolási sztorijának a végére, amelybe a Liverpool is erősen bevonódott. A nem jövetelével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, a nagy sajnálkozásoktól a „Megúsztuk a következő Joe Cole-t!”-ig sokféle gondolat cikázik az éterben, mi viszont egy másik, aggasztóbb jelenség miatt vagyunk nyugtalanok. A Sneijder-saga kapcsán ugyanis látványosan nekiment az öltöző a menedzsmentnek a csapatkapitány vezérletével, az ilyen sajtótusáknak pedig sosincs jó vége.
Manchesteri duplával és Arsenallal tüzdelt hónapunk legnyugisabb pontjának ígérkezik a Norwich elleni otthoni meccsünk. Suarez mesterhármasos csapata ahhoz a Liverpoolhoz látogat, amely néhány betlis félidőt leszámítva jól játszik a télen, és amely szezonjában éppen új időszak kezdődik a keret két csatárnyi bővülésével. Megnyugtató győzelmet és eredményes támadósori sakkozást várunk a szombat délutántól.
