Körkérdés – Nyári DOF játék előzetes

A világ a feje tetejére állt. Folyamatosan jönnek az ilyen-olyan hírek. Azt gondoljuk nem árt ebben a talajt vesztett állapotba hozni ismerős dolgokat. A jelenlegi helyzetben nem árt egy kis kiszakadás. Ezért is jelentkezünk a jól megszokott nyári DOF játékunk előzetesével. Köszönjük szépen az irományokat vendégszerzőinknek. Az látszik, hogy a nagy elmék egyformán gondolkodnak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Elmélkedés a korona gazdasági hatásairól

Kezdeném azzal, hogy valószínűleg nem időszerű a jelen iromány, ezért előre elnézést kérek. Azonban azt gondolom, most egy olyan időszakot élünk éppen, amilyenre az emberiség jelenkori történetében valószínűleg a II. világháború idején volt példa utoljára. Meggyőződésem, hogy senki sem tudhatja biztosra, mi a helyes viselkedés sem egyénileg, sem társadalmilag. Könyvelőként pedig gazdasági szakembernek tartom magam, így nyilván ez az a vetület ami jobban érdekel, jobban átlátom és talán tudok valami érdekeset is mondani.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Oh, ya… beauties?

Augusztusban nagyítóval kellett keresni olyan szurkolót, aki a madridi estét és az 1 pontos ezüstöt követően ne a Premier League-re rakta volna az idei fókuszt és vitte volna végig úgy az évet. Februárra delíriumosan fordult a világ, kis szépséghibával.

Ritkán láttuk a kaput szemből
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nagyon kellett!

Persze jól jött a három pont is, így egyre közelebb a bajnoki cím, de erre a győzelemre alapvetően mentális szempontból volt nagy szüksége a csapatnak. Pont így, pont ebben a formában egy hajtós, szenvedős meccsen, ahol a mérkőzés elején egy “érdekes” góllal vezetés szerzett az ellenfél, majd ezt megfordítva tudtunk diadalmaskodni. Erre volt szükség a szerdai erőpróba előtt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Joe Allen jelzői

Tényleg jó nehéz volt motivációt találni a Watford ellen, de hát örökké veretlenek sem lehetünk. Kizúgtunk az FA kupából, de hát a PL 30 év után az egyetlen vágy. Ha bement volna, akkor gól, de taccs lett. Ez nem bug, hanem feature.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Watford kiharang helyett

A hétvégi fordulóban a Liverpool elszenvedte az első bajnoki vereségét a szezonban, ezzel véget vetettünk néhány rekord nézegetésének. No meg az Arsenal drukkerek örülhetnek erősen, hogy az övék továbbra is az egyetlen veretlen szezon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….