vörösfonat
Vannak a focinak olyan káros melléktermékei, amelyek pusztán abból a tényből fakadnak, hogy a játékot emberek játszák. Ilyen melléktermék az elkésett becsúszás, a kirakott könyök, a visszarántás, a mezrángatás. Elfáradunk, néha dühösek vagyunk, néha saját hiányosságainkat leplezzük. De minthogy ezek csak mellékesen megjelenő cselekvések, nem építünk rájuk taktikát.
A Liverpool – Stoke City hallatán időről időre ugyanaz a kép ugorhat be: kemény és nyerhető meccs. Tony Pulis csapata semmit sem ad ingyen, az iparos brit foci legjelentősebb első osztálybeli képviselői erőből és ívelésekkel operálnak elől, hátul pedig betonfalként tartják a frontot kőkemény védőikkel. Igaz a tehetséggel hadilábon állnak. A hajtás után megnézzük, mennyire fekszik ez a felállás per pill a Poolnak.
Némileg sikerült javítanunk Guidolin mester (copyright: Vitár Róbert) idegállapotán, és az egész Udinese megköszönheti azt, amit tőlünk kapott, mert nem lesz ilyen még egyszer, sőt már Udinében vissza fogjuk venni azt, amit itt most elpazaroltunk. Ennyire skizofrén meccset már régen láttunk, azzal együtt, hogy ezt a forgatókönyvet jó párszor eljátszottuk már ebben a szezonban. Talán az Arsenal elleni márciusi meccsen csináltunk valami nagyon hasonlót, de most nincs idő fogni a fejünket, meg nem is történt tragédia, csak annyi van, hogy még nincs kész a mű, a gép csak egy félidőt forog, az alkotó nem pihen.
Már-már a régi szép BL-szereplések idejét idézi a Liverpool-Udinese: szinte már nem is emlékszünk rá, mikor járt ilyen patinás európai csapat az Anfielden. Egészen a Norwich elleni mérkőzésig azt mondtuk volna, hogy az EL – és vele együtt ez a meccs is – a fiataloké lesz, most viszont úgy tűnik, inkább a tavalyi kezdőnk fogja felhasználni arra, hogy valahogy visszajusson a pályára.
