A héten a Kérdezz-Felelekkel már hangoltunk a kalapácsosok elleni meccsre, de azért a szokásos beharangozó sem maradhat el. A múlt heti Aston Villa elleni, nem túl meggyőző játékkal elért győzelem után a legérdekesebb kérdésnek az tűnik, hogy a Rodgers-éra első évében, mikor még bőven a játékrendszerének a betanulásánál tartunk – amiben hibák még szép számmal akadnak, így inkonzisztens játékot és eredményeket láthatunk a srácoktól hétről-hétre -, akkor egy hazai West Ham elleni meccs kötelező három pontnak számít vagy sem?

Így hirtelen, a mérkőzés után egy kérdés foglalkoztat: ha a tökutolsó ezt csinálta velünk, mit fog a Manchester United jövő vasárnap? Kevésbé hirtelen, de ugyanekkora hévvel kínoznak más problémák: ki ez a 7-8, focistának álcázott betontömb a pályán? Vajon miért állunk ki öt védővel a liga legrosszabb csapata ellen? Esetleg: adott egy szabály, miszerint hármat cserélhetünk. Miért cserélünk kettőt? Gerrard mióta ilyen lassú? Hajtás után elmeséljük, hogy miért is jó még mindig nekünk. De azért főleg sírunk.
Máskor is szeretnénk ilyen jóleső unalomban szemlélni mérkőzéseket. A West Ham nem óhajtott focizni, a Liverpool pedig még nincs olyan rossz állapotban, hogy ne büntesse az amatörizmust. Az iskola közepes méretű lúzerje megverte a suli zsíros hajú WoW-kockáját, viszont azt le kell szögezzük, ilyen egyértelmű győzelmet idén még nem produkált a csapat. Óvakodunk azonban hosszútávon gondolkodni. Hajtás után megmondjuk miért.
Egy negyed órán belül felgördül az anfieldi függöny, és megláthatjuk, mivel büntet ma minket a sors, Hodgson, Poulsen és Konchesky. Fabio Capello már hétközben gondoskodott Gerrard hosszútávú kiiktatásáról, így hatalmas kérdőjelek tornyosulnak a most következő kilencven perc körül. Hajtás után megnézzük, van-e esély három pontra.