Ünnepnap. Talán így tudnám a legjobban összefoglalni a tegnap történteket. Egy olyan napot, amikor igazolunk egy olyan csatárt, aki annyi gólt lőtt előző szezonban, mint Suárez, egy olyan napot, ahol a csapat egy sima unalmas meccsen nyert már megint 3-0-ra, és egy olyan napot amikor végleg lezárhattuk a Hodgson-érát. Na egy ilyen napot meg kell ünnepelnünk, de igazából a naptárba is bevéshetjük a 2013. jan. 2-ai dátumot, az év végi összegzésnél kellemes emlékként elevenedik majd fel. Hajtás után örülünk, de nagyon.
Tisztességes angliai évforduló lévén pörögnek az események a Premier League-ben, alig örömködtük ki magunkat a szezon első unalmas Liverpool győzelme felett, máris itt a következő erőpróba a Sunderland ellen. Az erőpróba kicsit főpróba is, ezzel a meccsel ugyanis letelik a szerencsés sorsolású etapunk, egy szempillantás múlva pedig elkezdjük arcba kapni a nagyágyúkat. Fontos ugyanakkor, hogyan is sül el az a szempillantás január 2-án az Anfielden.
A Manchester City elleni bajnoki után ismét csak egy karnyújtásnyira volt a győzelem, de amíg a Liverpool alapvető problémái nem oldódnak meg legalább részben, a három pont nem fog összejönni – nagyjából így foglalható össze egy mondatban a tegnap este, amelyen végre sikerült akciógólt és egy újabb pontot szereznünk. Bár a játékunk továbbra is szörnyű.
Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.
TheScouser kolléga jó előre megmondta, hogy ne idegeskedjünk, mert ez gyakorlatilag már tét nélküli meccs. Csak az a probléma ezzel, hogy a Liverpool FC számára nincs tét nélküli meccs – és ez most nem valami fellengzős duma, mert aki kívülállóként tekint erre a klubra, az is tudja, hogy a filozófiánk az, hogy ha focimeccset játszunk, akkor azt meg kell nyerni. Lehet, hogy ezt is meg akartuk, gyanítom, hogy igen, de szerkezeti és egyéb problémák miatt esélyünk sem volt rá. Bosszankodni tehát volt min, de nem voltam hajlandó felidegesíteni magam, már reggeltől hangolódtam a délutáni szenvedésre, ami egyébként tanulsággal is szolgált arra vonatkozólag, hogy mit kéne a felállt védelmek ellen játszani.
A múlt héten végre válaszoltunk a kínzó “vajon elérhető-e még a BL-indulás?” kérdésére, így a Liverpool részéről nagyjából véget is érhetne a PL. Azért csak nagyjából, mert ez a hetedik hely gázabb, mint a magyar költségvetés és a köztévé bármely tetszőleges műsora bármikor – a hátralevő 12 mérkőzés alatt tehát akad még dolga a csapatnak. Kezdésképp a Sunderland otthonában.
“Everything ready for tomorrow. Come on Reds.” – jelentette ki tegnap Lucas Twitteren. És egyet kell értenünk vele: nagyon régen éreztük már, hogy ennyire rendben lenne a csapat. A 2011/2012-es szezont ráadásul hazai pályán kezdjük, egyik kedvenc ellenfelünk, a Sunderland ellen. Mit kérhetünk még? Mondjuk egy győzelmet.
Nehéz lenne akár csak „jó”-ként is aposztrofálni ezt a meccset, mégis izgalmas kilencven percről maradt le, aki nem követte. Vért izzadva, de megvan a három pont, Suarez ismét megvillant, de kellett mindehhez egy bírói döntés is. Hajtás után levonjuk a tanulságokat, mert az bizony bőven van.
Vannak három pontok, amik fontosabbak a többinél, és a ma délután esedékes Sunderland – Liverpool pont ilyen lesz. Egy vendégsikerrel leszakíthatnánk az ötödik és hatodik helyre vágyó Boltont, Evertont és Sunderlandet, míg előretekintve négy pontra csökkenthetnénk a Tottenham előnyét, ami már-már ködbe vesző hegyoromként magasodik a csapat előtt. Hajtás után megnézzük mi is történt itt az elmúlt másfél évben, megmutatjuk ki felelős a pályára került labdáért és kicsit elmélkedünk a délutánról is.