Jürgen Kloppot rocksztári, szupersztári fogadtatásban részesítette a liverpooli szurkolótábor, ami érzés szerint régóta ki volt már éhezve egy ilyen jó hírre. Pedig a Make Us Dream és a megnyert ezüst nem volt, ám olyan régen, csak hát ma már ilyen felgyorsult világban élünk. Visszatérve a szupersztári fogadtatásra, jellemző, hogy néztünk…
Macca: Mégis bekövetkezett az, amitől sokan – talán a szurkolók vagy legalábbis a Fonat olvasóinak többsége (?) – tartott: leigazolta a klub a 24,5 éves Christian Bentekét, potom 32,5 millió (font)sterlingért. Másképp fogalmazva egy 20 éves, rendkívüli potenciállal rendelkező angol fiatal árának kétharmadáért. Annyiért, amennyit tavaly Alexis Sanchezért kifizettünk volna…
Nem egyszerű kérdést járnak körül ma a felkért válaszadóink. Azt kértük tőlük, hogy mondják meg, szerintük hogyan lehet kitörni a négy továbbjutós verseny 5. helyéről a továbbjutók közé. A kérdés, amire válaszolnak pontosan így szólt: A gazdasági potenciálunk az 5. helyre predesztinál minket. Mit és hogyan tennél, hogy tartósan betörjünk…
Szombat délután a liga egyik idei meglepetéscsapata az eddig erőn felül szereplő West Ham látogat az Anfieldre. A meccs önmagában elég nehéz lenne, emlékezve az őszi 3-1-es vereségre. Azonban a keddi 120 perccel a lábakban iszonyatosan nehéz meccs lesz. Nagyon benne van az összecsapásban, hogy tovább csökkentjük az egyébként is…
Hetek óta mindannyian csak keressük az okokat (néhol vélhetően meg is találjuk), amelyek magyarázzák a csapat várakozások alatti szereplését. A rideg számok lehangolók, ahogy a mutatott játék is csak komoly tudatmódosító-mennyiséggel élvezhető (kannásbor TM). A SportStatsClub előrejelzései szerint jelen állás szerint 54-55 pontra van a legnagyobb esélyünk – legalábbis ezt…
Hogy a válogatott szünetben legyen más dolgunk is, mint aggódni, hogy nehogy valaki lesérüljön ezért nézzük meg kicsit alaposabban az elmúlt 3 meccsen alkalmazott az angol focitól teljesen idegen 3-4-1-2 felállást. Ez most éppen az egyik legaktuálisabb téma, mindenki azt találgatja mennyire lehet ez tartós? Szerves taktikai evolúciós eredménye vagy esetleg véletlenek sorozata vezetett ehhez. A választ nem tudom, de igyekszem felvázolni több aspektusát is a kérdéskörnek, valamint kicsit folyamatába helyezni Brendan Rodgers eddigi Liverpooli munkásságának fényében.
