Tudom nehéz szó. Ettől még tény az idei szezon kezdet lendülete kiveszőben, jöttek a sérülések és a rossz eredmények, így pillanatok alatt kipukkant a rózsaszín-vöröses kis buborékunk. A világ egyből kevésbé szép hely a keret újra szar. Karius nevét kimondani is szentségtörés. No, igen kellőképpen szélsőséges érzelmi típusok vagyunk mi…
Annyira ambivalens meg szürreális volt ez az egész meccs, hogy nem is tudom hol kezdjek neki. Rossiter gólja, Lallana és Suso játéka mind hatalmas pluszok, a végtelenül lassan csordogáló másodpercek, a sokadjára megismételt minden irányú balfaszkodás pedig mind egy-egy rektális kaktusz. Érdekesnek az egészet is csak valami művészien elvont…
Vannak azok a pillanatok, amikor a tököd tele van mindennel. Kezedben marad reggel a kedvenc bögréd füle, melóba menet a világ összes, öt pontos biztonsági kormányfogással vezető esőembere tömött sorokban rajzik eléd, hogy másfél órát ülj egy akkora dugóban, ami még a Holdról is látszik. Aztán ebédkor még a préselt…