Persze meg se érdemeltük a szezon egészét, na meg a mai teljesítményünket tekintve – otthon nem voltunk képesek gólt rúgni, ez bárki ellen szégyen – de tény, hogy a kopasz varázsfuvolája nagyon megkönnyítette a Spurs dolgát. Összesen nem fogok egy bekezdésnyit bírózni, mert nem ez döntött, de még mindig csodálkozom rajta, hogy ez az ember vb-döntőt vezethetett . Már Pierluigi Collina is olyan messze volt Puhl Sándortól, mint Dirty Takács Tamás John Lee Hookertől, de ezt a távolságot a végtelennel megszorozva és az örökkévalóságba helyezve sem láthatjuk meg teljes egészében azt a lemaradást, ami a gagyi rendőrt különbözteti meg elődeitől.
Nemsokára nekivágok a városnak, megfelelő előzetes ezért csak Donnellytől várható. De mivel nem ígérte magát biztosra (én meg délelőtt megnézem Liverpoolt, utána egyből megyek ki), úgy gondoltam a reggeli eszmélés (8:40) perceit kihasználva írok egy beharangozót. Hajtás után pár kép, és a jóslatok.
Ma végre megtörtént az, ami az elmúlt hónapok eredményeit tekintve minden pillanatban eljöhetett: King Kenny aláírta végleges kinevezését – három évre. Hihetetlen öröm, hogy nem…
Ha jól végiggondolom, életem során nem sokszor utaztam egyedül. Amennyiben nem számítjuk az ember mindennapi küzdelmét Budapesttel, talán két balatoni vonatozást tudok felmutatni, ahol “csak magamra számíthattam”. Nem mintha félnék a kihívástól, a ‘you’ll never walk alone’ sosem volt aktuálisabb, mint most. Hajtás után elmesélem a bevezető apropóját.
A tegnappal egyszerűen nem tudunk mit kezdeni: amit tegnap produkált a csapat, arra utoljára valahol a Real-United-Villa tengely alkalmával volt példa. Ez sexy football volt a javából. És még csak kiemelkedő egyéni teljesítményekről sem beszélünk: ez a Liverpool mint csapat mutatta meg, hogy Hodgson volt rossz edző, nem a keret gyenge. Hajtás után megpróbáljuk felkanalazni az állunk és valamit használhatót írni erről a csodáról.
Botlott a Tottenham, ami abba a kényelmes helyzetbe hozott minket, hogy ma este elég egy döntetlen is a Fulham barátságosnak épp nem mondható szorításában. Surranópályán közelítjük meg a biztos ötödik helyet, a Tottenham csak foglalkozzon a maga kis harcával. Nem kenyerünk azonban a megalkuvás: hajtás után elmeséljük, miért kell ma is győznünk.
Minisorozatunk utolsó részéhez értünk, beszéltünk már általánosságban a nyárról és tárgyaltuk a középpálya problémáját is. Ezúttal a szélekre fogunk koncentrálni, először az utolsó klasszikus szélsőink nyomába eredünk, megnézzük, miért hagytak itt minket, majd kicsit foglalkozunk a poszt mibenlétével is.
King Kenny visszatért, Meireles megint gól lő, az Anfielden ismét a texasiak ellen tüntettek, torres szerint az ember vére mégis kék, Hodgson úgy gondolja, csapata jól játszott, de John W. Henry is ott volt, Reina mindent kivéd, ám mégis Carragher ordításától hangos a pálya, Joe Cole és a piroslap, avagy Kyrgiakos és az Everton, Konchesky rémes, Suarez debütál, Babel Howard Webbel álmodik, Agger és a viking temető esete, Houllier tapsot és három gólt kap, Benitez sakkban veri a BBC-st. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Veterán utánpótlás-szakértőnk, guthmate, elkészítette második művét is, hiánypótló bejegyzése ezúttal arra a kérdésre keresi a választ, miért nem rohangáltak tucatszámra majd’ tíz éven keresztül Gerrardok és Carragherek a Liverpool utánpótláscsapataiban. Hajtás után kimerítő elemzés következik vendégszerzőnk tollából – már ha egy blog esetén élhetünk ilyen képzavarral.