Képaláírás

Sajnálatos módon erre a meccsre csak egy váratlan eseményt tudtunk behúzni a rúgott gólt, előállt az a helyzet, hogy az 5 fős jacuzziból senki nem tudja a szokott minőségben összefoglalni azt amit láttunk. Lehet azért, mert nem is lehet, de mi inkább gyanakszunk arra, hogy utolért minket az évenkénti 1-2 alkalom,…



Kinek a bosszúja?

A szezon talán legrosszabb formájában várjuk Darth Mou második éves csapatát, amely hozza is, amit a legenda (és a tapasztalat) elvár: hasítanak és verhetetlennek tűnnek, nagy fölénnyel vezetik a PL-t, állnak még a Mikiegér kupában és vezetik a BL-csoportjukat. Nekik minden szép és jó, mi meg… de erre majd még…



Nem vagyunk ide valók

Tegyük a szívünkre a kezünket, ez a Liverpool nem való a Bajnokok Ligájába. Kiharcolta a kiírásban való részvételt egy izgalmas és eredményes gárda, az ajtón belépve pedig eredménytelenül vergődik ott egy másik, a kettőnek pedig nem sok közös vonása van azon túl, hogy részben ugyanazok az arcok játszanak benne pirosban.



Madridi vakáció

A mai világfutballban kevés csapatot lenne jó annyira elkerülni, mint a mostani Real Madridot. Kiosztották a jól megérdemelt holland lovas fejadagot az újraértelmezés alatt álló törpapáéknak, motiváltak, fókuszáltak és meg focizni is tudnak, meg sem állnak átlag 4 gól alatt meccsenként. Ehhez a Madridhoz látogatunk, a búvárbéka segge alatt kb.…



Látogatás Újpalotára

Az idei meccsdömpingben már csak 3 felvonás van vissza az utolsó válogatott – aggódhatunk a sérülések miatt – szünetig. Ennek első állomása lesz a szombati ebéd utáni sziesztaidős összecsapás a formába lendülni látszó Newcastle ellen. Legutóbb egészen más hangulatban találkozott a két csapat, hiszen a tavalyi fantasztikus szezon záróakkordja volt…



Win-win

Annyira jó, hogy a 85. percig kiesünk a picsába, jövőre másodosztályban folytatja BR, remélhetőleg nem velünk, és a két pontra lévő negyedik hely az elérhetetlen álom kategória negyedtávnál, utána meg hirtelen minden elcsendesül. De szintúgy annyira jó, hogy 60 percig tulajdonképpen csak sálakat kötögettünk itt a pályán és a képernyő…



Swanseatelli

A Hull City elleni 0-0 után nincs sok idő rá, hogy a srácokban leülepedjenek az események, mert lendületből következik a Swansea elleni Mikiegér meccs. BL időpontban, hazai pályán, de nem hogy a bajnokság, de még a BL fontosságát minimálisan meg sem közelítő találkozó vár ránk.



Ismétlések unalma

Az igazat megvallva apátiába estem a Liverpool kapcsán, és ez nagyon rossz. Ebben a szezonban nem először fordult elő az ami ma is, hogy nem találtam normális streamet, nem ment a csapatnak és ettől nem durrant szét az agyam. Ez lenne a normális reakcióm, de most nem. Nem mozgat meg,…