Szerintem nemigen – ezt eljátszottuk azzal, hogy ismételni kell. Ha nem nyerünk azért, ha nyerünk, de erős kezdővel, azért. Egyedül akkor nyerhetünk, ha a lehető legfelforgatottabb csapattal állunk ki és minimális erőfeszítéssel behúzzuk, azonban ez valószínűtlen a FA kupában idegenben, egy belelkesülő kiscsapat ellen. Igazából a legkisebb rossz elve marad nekünk.…
Eljött hát a téli átigazolási ablak utolsó napja, ahol bár várhatóan a mi csapatunk szempontjából semmi érdemleges nem fog történni, ez nem akadályozhat meg minket abban, hogy tekintélyes mennyiségű tengerész ízű szeszesital elfogyasztása után együtt röhögjünk a többi, töketlen testkereskedőkkel transzferrequestet tétován távoli térségekre tologató tanyasi társulaton.
Szombat délután a liga egyik idei meglepetéscsapata az eddig erőn felül szereplő West Ham látogat az Anfieldre. A meccs önmagában elég nehéz lenne, emlékezve az őszi 3-1-es vereségre. Azonban a keddi 120 perccel a lábakban iszonyatosan nehéz meccs lesz. Nagyon benne van az összecsapásban, hogy tovább csökkentjük az egyébként is…
A terveink szerint havi rendszerességgel jelentkező podcast sorozatunk idei első adását hallhatjátok a tovább mögött.
Annyi helyről kéne egyszerre elkezdeni az események felgöngyölítését, hogy inkább egyszerűen a végkövetkeztetéssel kezdek. Minden erőnket beleadva, a végén már összepánikolva kaptunk ki, és ezzel estünk ki a Chelsea-től, de az utolsó 50 perc kivételével tisztességben, szépségben búcsúztunk a sokadrangú(?) prioritástól.
Sokat lamentáltunk mostanság a kupák jelentőségén, a mire mennyi energiát kell fektetni témakörben. Nézzük a tényeket. Idén ahogyan most állunk minimum 54 meccsünk lesz a szezonban. Ehhez jöhet hozzá pluszként minden egyes Mikiegér, FA, EL meccs/forduló amit megnyerünk plusz meccsekkel. Önmagában ez nem rossz dolog, hiszen végül is ez a…
Egy pillanatra vonatkoztassunk el attól, hogy a tegnapi nap nem sikerült a legfényesebben, és gondoljuk bele egy kicsit, hogy mi is ez az FA kupa. Persze, legöregebb verseny, veretes múlt, meg a gondolat, hogy Arany és Deák is évekig nézhette volna a versenyt, ha egyáltalán tudnak róla és 2000 km-t utaznak érte,…
Mert az indokolatlan alliteráció jó dolog. Tudom, hogy mindenki a falat kaparta már az elvonási tünetektől, hogy a jól megszerkesztett, tartalmas és nívós posztok után újra az én egymás hevenyészett hegyére hányt mondathalmazaimon élvezkedhessen, de most értem el a technológiai fejlettség azon fokára, hogy újra posztolhassak. Ráadásul annyira elfogott beharangozási…
