Ma végre megtörtént az, ami az elmúlt hónapok eredményeit tekintve minden pillanatban eljöhetett: King Kenny aláírta végleges kinevezését – három évre. Hihetetlen öröm, hogy nem…
Ha jól végiggondolom, életem során nem sokszor utaztam egyedül. Amennyiben nem számítjuk az ember mindennapi küzdelmét Budapesttel, talán két balatoni vonatozást tudok felmutatni, ahol “csak magamra számíthattam”. Nem mintha félnék a kihívástól, a ‘you’ll never walk alone’ sosem volt aktuálisabb, mint most. Hajtás után elmesélem a bevezető apropóját.
A tegnappal egyszerűen nem tudunk mit kezdeni: amit tegnap produkált a csapat, arra utoljára valahol a Real-United-Villa tengely alkalmával volt példa. Ez sexy football volt a javából. És még csak kiemelkedő egyéni teljesítményekről sem beszélünk: ez a Liverpool mint csapat mutatta meg, hogy Hodgson volt rossz edző, nem a keret gyenge. Hajtás után megpróbáljuk felkanalazni az állunk és valamit használhatót írni erről a csodáról.
Botlott a Tottenham, ami abba a kényelmes helyzetbe hozott minket, hogy ma este elég egy döntetlen is a Fulham barátságosnak épp nem mondható szorításában. Surranópályán közelítjük meg a biztos ötödik helyet, a Tottenham csak foglalkozzon a maga kis harcával. Nem kenyerünk azonban a megalkuvás: hajtás után elmeséljük, miért kell ma is győznünk.
Minisorozatunk utolsó részéhez értünk, beszéltünk már általánosságban a nyárról és tárgyaltuk a középpálya problémáját is. Ezúttal a szélekre fogunk koncentrálni, először az utolsó klasszikus szélsőink nyomába eredünk, megnézzük, miért hagytak itt minket, majd kicsit foglalkozunk a poszt mibenlétével is.
King Kenny visszatért, Meireles megint gól lő, az Anfielden ismét a texasiak ellen tüntettek, torres szerint az ember vére mégis kék, Hodgson úgy gondolja, csapata jól játszott, de John W. Henry is ott volt, Reina mindent kivéd, ám mégis Carragher ordításától hangos a pálya, Joe Cole és a piroslap, avagy Kyrgiakos és az Everton, Konchesky rémes, Suarez debütál, Babel Howard Webbel álmodik, Agger és a viking temető esete, Houllier tapsot és három gólt kap, Benitez sakkban veri a BBC-st. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Az első félidő álmoskás játéka után meglepő nyugalommal aprítottuk be a Newcastle-t: Suarez végre megkapta régen várt gólját, King Kenny szokatlan módon hármat cserélt, a csapat pedig ismét bebizonyította, az Anfield újra bevehetetlen fellegvár, ahova az ellenfelek kikapni járnak. Ötödik helyen áll a Liverpool, ahol utoljára… már nem is igazán emlékszünk, mikor járt itt utoljára… Hajtás után összefoglalunk, levonjuk a tanulságokat és nagy reményekkel várjuk a Premier League maradék három fordulóját.
Egy ötgólos siker után nem túlzás azt állítanunk, holnap délután is győzelmet várunk a csapattól. Ugyan a mérkőzés valós jelentősége csak este fél kilenc körül mérhető majd fel (körülbelül ekkor fog véget érni a Chelsea-Tottenham), mi mégis nekivágunk egy korai beharangozóval. Decemberben megaláztak minket Newcastle városában, a Liverpool azonban sokat változott azóta: az Anfield újra bevehetetlen erőd, a hazai pálya újra garancia. Hajtás után a szokásos múltidézés és esélylatolgatás következik.
A Liverpool – Birmingham találkozót nézve azon gondolkodtam, vajon kit kell lecserélni ebből a gépezetből? Egyáltalán szükség van-e új arcokra a Liverpool keretében (hisz olyan simán rúgtak ötöt a McLeish-éknek)? A válasz határozott igen. Hajtás után tovább boncolgatjuk az előttünk álló nyarat, a múltat, kreativitást, de legfőképp a középpályát, ahonnan 2009. augusztus 5. óta hiányzik valaki.