A Liverpool 2:1-es összesítéssel bejutott az Európa Liga csoportkörébe a Hearts ellen, amit leginkább egy megkönnyebbült pipával tudunk elintézni magunkban. Az idegenbeli karcsú győzelem után a hazai döntetlent is kipipálhatjuk ellenük, igaz a meccs képe alapján csak részben megkönnyebbülten. A Rodgers-játék szervezettségéből és dominanciájából szép darabot láthattunk egy fürge, de mérsékelten tehetséges csapat ellen, a szezon eddigi legnagyobb problémája viszont ismét erősen kijött: nehezen tudunk az akciók végére eljutni, azokból helyzetet teremteni és – ne adj Isten – gólt szerezni. Részletek a hajtás után.
Öt év nem kevés idő az ember életében, legalábbis ha belegondolunk, hogy öt évvel ezelőtt mi töltötte ki a mindennapjainkat, kikkel lógtunk, kivel jártunk és milyen cuccokban jártunk, nosztalgikus képek villanhatnak be. Egy futballklub életében is sok idő öt év, rengeteg puzzle darabka kicserélődik alatta. Ha viszont a Liverpoolt nézzük, a 2007-es szezonkezdethez képest mintha két külön csapatot látnánk annyi kapoccsal, hogy ugyanott van a stadion, a szín nem változott, és Steven Gerrardnak hívják a kapitányt. Pörgessük vissza ezt az öt évet a színünk, közelebbről a mezeink alakulásának szempontjából; egyrészt azért, hogy feledhessük egy kicsit a felemás jelenlegi szezonkezdetet, másrészt pedig azért, hogy felidézzünk a szereléseinken keresztül pár szép emléket.
Volt nálunk egy kemény férfi. Olyannyira kemény volt, hogy kicsit bohózatba is illet, ahogyan hétvégéről hétvégére nekiment az angol bajnokság hegyomlás védőinek, holott alig több mint 170 centimétert kapott a teremtőtől, pontosabban egy walesi apától és anyától. Nem játszott nálunk sokat ez a férfi, hisz benne volt már a korban, viszont amikor játszott, sokszor minden csak róla szólt.
Valószínűleg az járt a legjobban tegnap este, aki egy jól sikerült randit követően, alapjáraton happyn nézte meg otthon a végeredményt és nyugtázta a történteket. Jóval rosszabbul érezhettek magukat ennél azok, akik végignézték az FC Gomel – Liverpoolt, ami kevés örömtelit nyújtott azon a tényen túl, hogy Brendan Rodgers 1:0-s idegenbeli győzelmet hozott le első tétmeccsén. Bágyadtság, kérdőjelekkel teli középpálya, pár reményteli részlet és mindenekelőtt szerencse jellemezte a beloruszi másfél órát.
Úgy hívják őket, hogy FC Gomel. Első gondolatra talán egy feltörekvő dél-amerikai klub, vagy egy főleg pénzmosási szándékokkal összeverbuvált svájci középcsapat ugorhat be erről a névről. Egyik sem talált. Az FC Gomel Fehéroroszországból érkezik, javarészt helyiek és oroszok alkotják, a 3-4. hely környékén szoktak végezni a beloruszi Premier League-ben, nyaranta mennek egy-két kört az európai kupaselejtezőkön, illetve valami labdát tartó kecskeszerűség a logójuk, várfallal. Az Európa Liga selejtezők harmadik szakaszába egy macedón csapat 2-1-es legyőzésével jutottak, így értek a Liverpoolig. Nehéz volna bármit mondani róluk azon túl, hogy nem kéne problémát okozniuk nekünk.
Szurkolói sírva vigadásunk egyik fő táplálójával, Stewart Downinggal kapcsolatban már sokszor leírtuk a tavalyi szezon során, hogy valami nem oké. Néha megpróbáltuk megfejteni, hogy mi nem oké, de nem jutottunk sokra, mivel jött egy újabb hétvége, sokszor egy újabb rengeteg problémát felvető Liverpool, benne egy ramaty Downinggal. A rodgersi hatalomátvétel izgalmas első heteiben azonban nézzük meg nagy totálban a karrierjét és keressük meg azokat a pontokat, melyekben jó lehet nálunk a továbbiakban. Mindenki megérdemel egy második esélyt.
Emlékezzünk vissza, mikor volt utoljára olyan nyarunk, mint a mostani! Amikor semmilyen valódi elvárásunk nem lehetett a Liverpool következő idénye felé. Amikor nem az volt a nyáresti fröccsözések kimenetele, hogy a második házmesterünk után sima Top 4-esek, a harmadik felénél pedig bajnokok leszünk tíz hónap múlva, és ezt hangosan hangoztatjuk is a társaságban. Amikor nem, hogy nem lessük epekedve a világ legtehetségesebb játékosainak lehetséges ideigazolásait, de még a messze nem legtehetségesebbeknél is simán belenyugszunk, ha a Spurst választják helyettünk. Amikor tippelni sem merünk már, hogy hányadik helyen végzünk a Premier League-ben. Ez ugyanis a helyzet 2012 nyarán. Nem feltétlenül baj ez mondjuk.
Miközben az Eb-n érintett játékosaink jól megérdemelt golyóáztatásaikat töltik valamelyik karibi szigeten, a scout-csapat pedig mondjuk úgy, hogy eddig back-endben dolgozik inkább, időszerűnek mutatkozik a következő szezon egyik legnagyobb kérdésének a találgatása. A következő szezon egyik legnagyobb kérdése minden bizonnyal Andy Carroll lesz, illetve hozzá kapcsolódóan több is: a másnaposan kóválygó vagy a mindent lefejelő és megjátszó formájából látunk-e többet? Hogyan illeszkedik egy nem kontrákra és ívelésekre alapozó játékba? Szükség van-e erőcsatárra a Rodgers-rendszerben egyáltalán? A hajtás után ezekről a kérdésekről fut az eszme.