Na ezért szeretjük a Liverpoolt

forrás: lfc.tvAmikor egyszerre helyére kattan az összes fogaskerék, ilyen csodálatos szörnyeteggé válik a Liverpool: például Luis Suarezt legszívesebben átölelnénk, és megköszönnénk neki, hogy van. Vagy odarohannánk kezet fogni Dirk Kuythöz, amiért olyan, amilyen. És a végén természetesen nem tehetnénk mást, mint fejet hajtunk King Kenny előtt. Na ezért szeretjük ezt a klubot. Liverpool – Bolton: 3-1.



Eredményes és látványos játék?

Ilyen barátságos szezonrajtot már rég nem sikerült kifognunk: a Sunderland hazai pályán, egy legyengült Arsenal az Emiratesben, az Exeter City és most egy Bolton egyaránt kitűnő lehetőséget biztosítottak, és biztosítanak, hogy mire elindul az igazi darálás, összeálljon egy kész Liverpool. A Bolton amúgy is imád tőlünk kikapni, mi pedig nem szeretnénk nekik (sem) csalódást okozni.  Győzelmet várunk, és – ha csak pár percre is, de – látványos játékot.



Még pár millió fonttal több

Andy Carroll, 35 millió font. Egy igazolás, amelynél az összegett nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni – egy igazolás, amelynél nem lehetett nem nyilvánosságra hozni az összeget. Andy Carroll első Merseyside-on töltött féléve során nem csak az óriási pénzhalom nyomta a vállát, hanem az ezzel járó elvárások is, amelyek persze az edzői stábot is befolyásolták. Kenny Dalglish a héten benyögte, hogy nagyon erőltették a lábadozó langaléta bemutatkozását, aminek köszönhetően teljesen egészségesen nem is láthattuk játszani a 2010/11-es szezon második felében. Most elmondjuk, hogy miért kell elfelejteni azt a 35 milliót, amitől a szurkolók egyelőre nem tudnak szabadulni, és elmondjuk, hogy miért lesz nekünk jó Andy Carroll, függetlenül attól, hogy hány gólt szerez majd Liverpool-mezben, illetve, hogy meddig húzódik majd el az adaptációja.



Ez rutinmunka

Nem várunk sokat a ma estétől: egyrészt mert méretesre hízott keretünk padra, vagy még kijjebb szorult tagjait fogjuk ma látni, másrészt mert a Liverpool számára ez az első Ligakupa-forduló, ami sosem volt a joga bonito szinonimája. Béna játék, egy- vagy kétgólos győzelem – összességében unalmas továbbjutás. Rutinmunka egy BL-ért küzdő csapatnak.



De miért kell ehhez mindig Suarez?

Legyőztük az Arsenalt. Még a körülményeket figyelembe véve is jó ezt kimondani. Viszont továbbra sem tudjuk megérteni, miért ilyen kirakatcsapatot állított ki Kenny, miért csak Suarez képes nekünk meccset nyerni, vagy hogy Carroll miért csak egy járókeretes nyugger tempójával mozog. Három pont és egy szakajtónyi probléma – ezt hagyja maga után az Arsenal – Liverpool.



Hisz ez csak az Arsenal!

Az idejét sem tudom, mióta gyalulja idegeinket ez az Arsenal – Liverpool párosítás: láttunk itt már nyolcgólos vérfürdőt, drámai BL-meccseket, kiállításokat, 103. percben értékesített büntetőt – egyszóval mindent, amit egy rangadó produkálni képes. Mindent, kivéve egyet: liverpooli győzelmet. Hajtás után legyintünk, majd óvatosságra intünk, és egy kicsit beszélünk a Liverpool gondjairól.



Ők sem váltják már meg a világot

Szépen bevásároltunk az átigazolási piacon – és a híreket elnézve még egy középső védő be fog férni a csapatba – ezért úgy döntöttünk, végignézzük, kik lesznek azok, akik szeptember 1-től többé nem fognak a Liverpool mezében szaladgálni. Régi idők hírnökei, igazi potyautasok, elbaltázott karrierek listája következik – és azoké, akik rosszkor voltak, rossz helyen.