Chelsea – fogó

Liverpool-vs-ChelseaHolnap hajnalban cirka fél 6 felé kezdik srácaink az első Amerikai sörmeccsüket. Az ellenfél az új edzővel: Contéval a padon ülő Chelsea. Tudjátok már régóta a dealt: az eredmény ezeken a meccseken nem számít (tudom volt tavaly két éve már vendég írásunk ennek ellentétéről). Azoknak kik ily korán fel tudnak ébredni, abból a szempontból izgalmas a meccs, hogy bepillantást kaphatnak, hogy Klopp Wijnaldumot hova képzeli a pályán. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Villantin nap

 

Korábban említettem már, hogy 13 meccsünk maradt a szezonban, aminek az ég világon semmi értelme nem lesz, de jógyerekként végig kell ülnünk, hiszen a mazochizmus fontos erénye minden Liverpool szurkernek. Ebből a szerencsés 13 meccsből következik most a na és aztán, hátaztán Villa elleni, idegenbeli ütközet. Oké, ez és cím együtt most lehet, hogy bénább volt, mint amikor Hámesz labdát vezet, de így talán edzésben tudtok maradni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….