Folytatódik a Kloppball!

Annyi mindent terveztem a Watford elleni felvezetőbe. Jöttek volna az xG-k, görgetett átlagok, trendek stb stb., de ez a péntek 13 felülírta minden várakozásomat. Klopp három évvel megtoldotta az eredetileg 2021-ben lejáró szerződését, így marad egészen 2024-ig. Ezt követően jött a hír, hogy az örök fiatal Milner is marad még pár évet a fedélzeten. Közben Kloppot megválasztották a hónap menedzserének, Manét pedig a hónap játékosának a PL-ben. Nah ezek után próbáljon meg az ember tárgyilagos maradni. Ezért is inkább képesővel elevenítsük fel a mögöttünk lévő pár évet Klopp irányítása alatt, és merengjünk azon, honnan hová jutottunk. Emellett örüljünk annak, hogy ennek, a sokak szerint az égben köttetett házasságnak, még közel sincs vége!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Arsenalt tejszínen 20 percek egyike

2014. február 8. rémlik még? Skrtel duplával zárja a 10. percet, és fröcsögtetjük a tejszínt Wengerék arcába az első 20 percben (és tovább)? Valami nagyon hasonló fellációserkentő élményben lehetett vasárnap részünk, csak éppen a második félidő első 20 minutumában, az Emiratesben a PL nyitórangadóján. Persze nyilván a 95. percben is még repkedtek a körömdarabok a jó Pool-szurker műbőrfoteljének karfájára, de csak behúztuk 4-3-mal ezt a legalább akkora bizakodásokra okot adó meccset, mint amire Máté is számított a felvezetőben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….