Egy Ikarus 260 ellen ez kevés

Gondolom senkinek sem ismeretlen az itt illusztrációként használt kép, és pontosan így éreztem magam a meccs utolsó 80 percében. Masszív, de az összképet nézve totálisan meddő mezőnyfölény, alapvetően két komponensből: a West Ham zseniálisan szervezett védelme kombinálva a saját balfaszságunkkal. Az eredmény egy többeknek kiábrándítónak, egyeseknek szégyennek nevezett 0-0, de végeredményben inkább egyszerűen csak szomorú volt nézni, ahogy a sok szerencsétlen teszi, teszi, teszi, ami eszébe jut, de láthatóan nincs semmi eredménye. Az Ikarus ellen csak egy vonat lett volna jó.



Kötelező három pont?

A héten a Kérdezz-Felelekkel már hangoltunk a kalapácsosok elleni meccsre, de azért a szokásos beharangozó sem maradhat el. A múlt heti Aston Villa elleni, nem túl meggyőző játékkal elért győzelem után a legérdekesebb kérdésnek az tűnik, hogy a Rodgers-éra első évében, mikor még bőven a játékrendszerének a betanulásánál tartunk – amiben hibák még szép számmal akadnak, így inkonzisztens játékot és eredményeket láthatunk a srácoktól hétről-hétre -, akkor egy hazai West Ham elleni meccs kötelező három pontnak számít vagy sem?Liverpool - West Ham



Közös az összegfogalaló

Ha az érdemen múlna, a kutyád a mennybe jutna, te meg a kapunál ácsoroghatnál.

Ha az érdemen múlna, a Liverpool elhozta volna a három pontot Swansea-ból, egy pontot hozhatott volna a White Hart Lane-ről, és a Newcastle nullaponttal távozhatott volna az Anfieldről. De ha az érdemen múlna, a West Ham otthon tarthatott volna legalább egy pontot tegnap, hisz semmivel sem játszottak rosszabbul nálunk.

A prológus után közös poszt, a ti véleményetek, és az enyém ötvözete.



Lássuk, mire megyünk csatár nélkül!

Nemcsak hogy az egy szem csatárunk hiányzik majd, de a jelenlegi Liverpool vitathatatlanul legjobb játékosa hagyja ki a West Ham elleni meccset. Mihez kezdünk ma Suarez nélkül? Ez a kérdés foglalkoztat mindenkit. Ráadásul egy győzelem azt jelentené, hogy két egymást követő bajnokit nyerünk, amire utoljára tavaly decemberben az QPR elleni hazai, majd az azt követő Villa elleni idegenbeli meccsen volt példa. Ráadásul, amikor utoljára az Upton Parkban jártunk, 3-1-es vereség lett a vége (gólszerzők: Scott Parker, Demba Ba és Carlton Cole ill., Johnson), noha a hazaiak abban az évadban kiestek a PL-ből. Mindezek önmagában is mutatják, milyen a csapat jelenlegi helyzete, honnan is kell felkapaszkodnunk. (S hogy honnan zuhantunk ilyen mélyre: a legutóbbi vereségünk előtt hatból ötször nyertünk a Kalapácsosok otthonában…)

Lássuk, mi szólhat mégis a győzelmünk mellett.