A meccsnapon elhunyt klublegenda búcsúztatásával, meghatódott közönséggel, fekete lufikkal, transzparensekkel kezdődött a közvetítés. Gondoltam – belátom, nem túl részvétteljesen, de eszébe jut ilyesmi is az…
A kereskedelemben ez az ünnepi bevásárlások kezdete, az akciókat, a tömegeket és a közlekedési káoszt jelenti. A csapatunk életében azonban teljesen más értelmet nyert idén…
Forest kiharang és PSV beharang duplaposzt A narratívákról általános vélekedés, hogy az élet írja őket. Tévedés. Az élet legyártja a narratívát, de a néző az,…
Elárasztották az internetet Dominik válogatottmeccs utáni reakciói. A furcsa játékvezetéssel elintézett City meccs után a csapat húzóemberének ez a gyomros nem hiányzott. A hétvégére zongoracipelők…
Kikapni Manchesterben a Citytől? Nem nagy dráma. Kikapni úgy, ahogy kikaptunk? Na, az már kicsit jobban fáj. Emésztettük pár napig (najó, nem is tudtam, hogy…
Kedd esti BL forduló és csak a szokásos történet: Macca gólt fejel, Konate szólózik, Wirtz lefejeli Báppéé könyökét, Kerkez talpon rúgja Csúáámenit. Lapozzunk…
Sima győzelem az Anfielden az Aston Villa ellen, amit az english breakfast-el együtt még most is emésztünk, de lássuk is, hogy mi történt szombat este.…
Vége a kalandozások korának, lenyomtunk egymás után négy augsburgi csatát, nincs tovább. Egy dologra építhetünk, és az az Anfield. Elvertek minket Londonban, aztán Isztambulban, megint…
Nem! Kiestünk a Ligakupából, ami önmagában nézve nem egy nagy történet. De nézzük is meg inkább a mögöttes dolgokat.









