Nyertünk 5-1-re, ami mindig szép a Spurs ellen. Mégis az az ember érzése, hogy minden karakter felesleges a meccsről, hiszen meglett a 20. bajnoki cím.…
Elérkezett hát ez a nap is. Bajnoki versenyfutásban való részvételről is inkább csak álmodoztunk Slot első szezonja előtt, ehhez képest még nem is végsőkig menő…
Amit blokkolni lehetett, azt blokkoltak Ndidiék, Thomas kiváló teljesítményt nyújtott Salah mellett, pár érintéssel átszaladtak a pályán és egyből kapufával nyitották a meccset. Nálunk sem…
Szeretett csapatunk korszakhatárhoz közeledik, így, nekünk szurkolóknak egy kicsit nagyobb látószögből is érdemes megvizsgálni soron következő, a kieső csapat elleni találkozót. Nem is olyan régen…
Folytatódik Javert korábbi játékosokat bemutató sorozata, ezúttal Leicester ellen többször is villogó csatárunkkal.
Hillsboroughra emlékezve Guthmate pár éves bejegyzését olvashatjátok változatlanul. Az emlékezés azért fontos, hogy ne ismételjük meg a múlt hibáit. Azt gondolom eme gondolat, így az…
(Sose fogom megunni ezt a belső képet) Kiharang a tegnapi élményeimről, és hamár nem raktam ki vasárnap hajnalban a meccsnézős képet, egy kis Zentakraft élménybeszámolót…








