Tovább robog a McAllister-féle faszavonat, kérem ne nyúlkáljanak ki az ablakokon, mert az fáj, meg mert csak rajzolva vannak az ablakok, és különben is, na. Köszöntjük a Fonat Zoo Express fedélzetén.
A szezonban hátralévő nemzetközi meccseink száma egyre csökkent: március tizenhatodikán vár minket a Swansea. Örülünk, sírunk, őrjöngünk, és lazulunk. Na nem ebben a sorrendben, és nem is mind, sőt, de elég tanulságos meccs lett ebből a nettó időelbaszásnak szánt két és fél órából, és legalább lehetett ma is egy jót…
Haladunk, haladunk. Nem nagyon mondanám, hogy kifejezetten hittem a Soton legyőzésében, aztán lásd, itt vagyunk, a szezon második felében a hatpontosokból 2/2-n állva. Miközben a Spurs ellen a szezonban mind a hat pontot elhoztuk, és ugyanezt elmondhatjuk immár a Southamptonról is (utóbbira egyébként már egyedül a Spursnek meg a City-nek…
Csak azért ez a cím, mert a holland kemencét a vészforgatókönyves összefoglalóra tartogatom. De egyébként ez is egész jól leírja a helyzetünket, terítjük amink van. Felkenjük a pályára a cuccunk, és reménykedünk benne, hogy elég lesz. Nagyjából így tudnám leírni az esélyeinket a mostani meccsre, mert millió hátráltató tényezőnk van, mégis…
Kábé ez fogalmazódott meg bennem a meccs vége felé, és nézelődjünk csak: WDWWDWWWDDLWWDWW Persze ez még mindig nem egy tavaly tavaszi WWWWWWWWWWWWWLDW, de azért mindenképpen valami, akármennyire is lehetett szenvedni annyira, hogy félidőben a vérhígítós injekcióm felüdülést jelentsen. Szóval a kérdés adott. Ez már a rutin? Az uncsi meccs, meg…
Ami azt illeti, elég sok minden. Nem fogok kertelni, egy az egyben az Echo idevonatkozó cikkéből merítek a beharang folyamán, de ha valami, akkor a Crystal Palace aztán tényleg mérföldkő, hogy a velük játszott meccsek közt megnézzük mi is történt velünk. A tavalyi 3-3 és a novemberi 3-1-es alázás közt is…
Annyi helyről kéne egyszerre elkezdeni az események felgöngyölítését, hogy inkább egyszerűen a végkövetkeztetéssel kezdek. Minden erőnket beleadva, a végén már összepánikolva kaptunk ki, és ezzel estünk ki a Chelsea-től, de az utolsó 50 perc kivételével tisztességben, szépségben búcsúztunk a sokadrangú(?) prioritástól.
Egy pillanatra vonatkoztassunk el attól, hogy a tegnapi nap nem sikerült a legfényesebben, és gondoljuk bele egy kicsit, hogy mi is ez az FA kupa. Persze, legöregebb verseny, veretes múlt, meg a gondolat, hogy Arany és Deák is évekig nézhette volna a versenyt, ha egyáltalán tudnak róla és 2000 km-t utaznak érte,…