Sok dologra számítottam. Volt benne egy olyan 5-4 a Marseillenek, ahol belemegy a Liverpool a kávédaráló presszingbe és a flúgos futamba.
Kiesőjelölt ellen az Anfielden? Mi baj lehet?! Ugyan semmi! Csak ha meg champinshipmanagerezzük magunkat.
3:3 a leedsi pokolból, micsoda este volt! csak épp nem a jóféléből. Vagy valahol mégis? Lássuk!
Megyünk is tovább a bajnokságban, irány Leeds, ahol megint egy friss feljutó ellen kellene megmutatni, hogy tudunk focizni. De vajon tudunk-e?
A tegnapi 1:1 komoly témát szolgáltatott a sajtóban és a kommentmezőben is, jöjjön tehát a meccs kiharangja, meg ahogy én látom a dolgokat.
Kikapni Manchesterben a Citytől? Nem nagy dráma. Kikapni úgy, ahogy kikaptunk? Na, az már kicsit jobban fáj. Emésztettük pár napig (najó, nem is tudtam, hogy én írom a kiharangot), és most megnézzük újra. Együtt.
Sima győzelem az Anfielden az Aston Villa ellen, amit az english breakfast-el együtt még most is emésztünk, de lássuk is, hogy mi történt szombat este. Illetve megyünk tovább, mert kedden már BL party Xabi kapitány ellen.
Nem! Kiestünk a Ligakupából, ami önmagában nézve nem egy nagy történet. De nézzük is meg inkább a mögöttes dolgokat.
Azok a csodálatos európai esték, amikor a Liverpool és a Chelsea csapott össze a nemzetközi kupákban, amikor rettegtük a Mourinho féle antifocit, amikor Torres átigazolt, amikor Hendo szemmel verte Diego Costát, vagy amikor Henderson a bal-, Salah a jobbfelsőbe varrta fel a labdát… hol vannak már azok az idők?!