A tegnapi 1:1 komoly témát szolgáltatott a sajtóban és a kommentmezőben is, jöjjön tehát a meccs kiharangja, meg ahogy én látom a dolgokat.
Kikapni Manchesterben a Citytől? Nem nagy dráma. Kikapni úgy, ahogy kikaptunk? Na, az már kicsit jobban fáj. Emésztettük pár napig (najó, nem is tudtam, hogy…
Sima győzelem az Anfielden az Aston Villa ellen, amit az english breakfast-el együtt még most is emésztünk, de lássuk is, hogy mi történt szombat este.…
Nem! Kiestünk a Ligakupából, ami önmagában nézve nem egy nagy történet. De nézzük is meg inkább a mögöttes dolgokat.
Azok a csodálatos európai esték, amikor a Liverpool és a Chelsea csapott össze a nemzetközi kupákban, amikor rettegtük a Mourinho féle antifocit, amikor Torres átigazolt,…
Így vasárnap délután 6-kor tudtam meg a Szaunában, hogy én írom a kiharangot, úgyhogy csapjunk is bele gyorsan.
Március 25-e után visszatérünk a BL színpadára, ahol a madridi orkok várnak ránk az Anfielden.
Nehéz szavakba önteni azt, amit most érzünk. Diogo Jota ma egy közlekedési balesetben életét veszítette.
hh Vajon mi hiányzott Kelleherből? A 188 centijéhez még öt? Reina is 188 volt és az általam látott kapusok közül ő volt az egyik legmeggyőzőbb.…









