Menetrend 2013/14

Ma délelőtt megjelent a következő szezon sorsolása. Villámposztban megosztjuk veletek kivel mikor fogunk előreláthatólag találkozni. Hiszen mint minden menetrendben itt is előfordulhatnak változások. Novemberben megyünk az Evertonhoz, januárban lesz a visszavágó. Augusztus végén látogat hozzánk Moyes új csapata, ami a szezon első rangadója lesz, márciusban megyünk hozzájuk. A szezont a Stoke Cityvel kezdjük otthon. Eleinte könnyebb meccsek lesznek, így remélhetőleg nem ragadunk be idén is. Cserébe kőkemény decemberünk lesz. Tavasszal a március-áprilisi időszak is nehéznek ígérkezik. Tehát első ránézésre nem egy kiegyensúlyozott menetrendünk lesz. Tömbösítve kapjuk a rangadókat.



Szépségek és szörnyetegek 2 – A Warrior visszavág

Kép az nso-ról.Egy ideje hivatalosan bemutatták az új hazai mezt, az új idegenbelit és a harmadik számú is 99%, hogy a kiszivárgott verzió lesz. Eljött hát az ideje, hogy az első heves reakciók után a blogon is foglalkozzunk az új Warrior mezekkel, kicsit már átgondoltabban, nyugodtabb hangvétellel. Azt senki se várja tőlem, hogy az új mezek dizájnját vagy divatosságát szakszerűen elemezzem, hiszen a divathoz meg a mezszépséghez annyit értek, mint a neandervölgyi emberek az atomfizikához, így csak erősen szőrmentén fogok foglalkozni a mez „szépségével”. Az általános vélemény, úgy tűnik az, hogy a hazai mez gyönyörű lett, a másik kettő ellenben ocsmány.Ez lesz a 3. számú mez.