Liverpool VS. Statisztikák – 1:0

Kuyt akrobatikus mutatványa 2008 októberében három pontot értMég a Liverpool-mez is vörösebb, mióta King Kenny visszatért, sőt újabban már egy hazai meccstől sem csináljuk össze magunkat. A Wigan csupán saját töketlenkedése folytán volt képtelen mind a három pontot begyűjteni ellenünk novemberben, igaz, akkor Hodgsonnal, Konchesky-vel és a 4-4-2-vel súlyosbított helyzetben lépett pályára a csapat. Akkor egy feltámadásnak tűnő sorozatot tört meg Roberto Martinez társasága, reméljük ezúttal kevesebbre futja. Hajtás után sérültekről, formákról és hasonló okosságokról mesélünk.



Döntetlen – mert megérdemlik

forrás: Skysports.comSzeretne elfogni az ördögi kacaj, hisz szórul-szóra az történt tegnap, amit megtippeltünk (az eredményt leszámítva), de ahányszor nevetni akarok, eszembe jut ez a döntetlen. Ennél már az is jobb lett volna, ha szépen elszunyokálunk. 70 percnyi pánikszerű védekezés, peches Gerrard, Reina a helyén. Poulsen végre jól jött volna. Hajtás után magyarázzuk a bizonyítványt.



Wiganben értenek a drámához

Magasra került a mérce a vasárnapi szerepléssel, a kérdés most tehát az, képes-e Hodgson és kompániája megtartani, esetleg továbbfejleszteni hétvégi teljesítményét? Egy biztos, nagyobb téttel nem tennénk esti győzelmünkre. A Liverpool Wiganben: Rodallega intim testrészei vs. Torres lába. Tippünk ma is a szenvedés, hisz ez a sorsa minden vörösnek. Hajtás után bizonytalanság két felvonásban.