Az ünneplés elmaradt

Sok volt ez a 13 nap a döntőig, az izgalom egyre csak nőtt, és veletek együtt én sem nagyon tudtam már meccs előtti napokban másra gondolni. Ünnep, váratlan ajándék, aminek megfelelő körítésben teltek a döntőt megelőző napok, majd órák, míg el nem kezdődött a meccs maga. Amely biztató kezdet után valahogy elvesztette mindenféle ünnepi jellegét, és egyre inkább átcsúszott valamilyen reménytelen érdektelenségbe, dermedtségbe. Mint egy olyan rossz álom, amiről nem is hiszed el, hogy tényleg megtörténhet, akár csak álmodban is. Ahogy a klasszikus riporteri bonmot szólt: “Ilyen nincs, és mégis van!” Hogy miért is alakult ez így, és hogy ez valójában classic Liverpool-way, hajtás után írok többet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Két centi

2018. május 26. 20:45 – megvan a programunk!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Újra itt a troll a szomszédból

Magasan képzett, kiemelkedően tehetséges edzők vagyunk. Igazi szégyen, hogy mégsem juthatunk előbbre. A Premier League a külföldieké lett. 

(Sam Allardyce)

 Feleségem lelkes Liverpool-drukker, soha nem hagyna ki egy meccset sem. Egészen 2010-ig teljesen hidegen hagyta a foci, aztán 2011-ben leült meginni a kávéját a tévé elé. Éppen Suarez varázsolt a Man United ellen. Aztóta mindig ott van ha játszunk, néhányszor már az Anfieldet is meglátogatta. Van pár dolog, amit minden meccsen újra ás újra át kell vennünk, mint pl. a lesszabályt, vagy azt, hogy szöglet, vagy kirúgás jön amikor az alapvonalon megy ki a labda, de ezt leszámítva már egészen jó észrevételei vannak.

A játékosokat is felismeri már a mozgásukról is, még ha a legvacakabb stream-en nézzük is a meccset. Általában csak az újakkal van bajban, ezért nekik külön nevet ad, saját használatra. Így lett pl. Wijnaldum Vajákos, vagy Joe Gomez Sad Face. Az edzőket már nehezebben azonosítja név szerint, de van köztük egy, akinek ugyan fejből tudja a nevét, mégis mindig csak úgy hívja, „a Tahó”. Ő Samuel Allardyce, csapatunk és Klopp régi barátja, aki ma este 20.55-kor az Evertonnal látogat el ismét az Anfieldre.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Zokni és Technic Lego, avagy welkom Virgil

Lezúztuk a karácsonyt, bejgli, töltött káposzta, Arsenal, fadíszítés, hogyan kaptunk 3 gólt ettől a fos Arsenaltól, halászlé, aperitif előtt nem iszunk valamit, kacsa, bor, pogácsa, zserbó, szaloncukor, töltött hattyú, gyerekek vigyetek még egy kis sültet az útra, kevés az a négy doboz kaja és a szentektől a szűz megváltó szerepben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….