The Curious Case

article-0-1AEF5595000005DC-522_634x417of Liverpool defending. BR lassan 3 éves regnálása alatt most először van az a furcsa helyzet, hogy a védekezésünk a jó és ez hozza az eredményeket. Korábban is csak egyszer volt, hogy viszonylag jó volt a védekezés, de akkoriban, amikor jöttek az eredmények, az a BR-hez közelebb álló támadás miatt volt. Többek között most ennek fogunk kicsit utánanézni a BR időszak bajnoki félszezonos statos eredmény- és stílusvizsgálat keretében. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Delphoi jakuzzi

photo_big_119548Az ilyen szezon előtti jósolgatások nem lehetnek pontosak, hiszen még a mi és az ellenfelek keretei sem véglegesek. A tavalyi kísérletünk esetén sem dolgoztunk túl nagy pontossággal. A szerencse az, hogy a csapat annyival a várakozások felett szerepelt, hogy ezt senki sem vágta arcunkba, na de majd idén. Ugyanis megint megpróbáljuk megjósolni, mi lesz a szezon végére, bár a kísérletünk persze sokkal alkalmasabb az elvárások felállítására, mint az eredmény eltalálására, de ez senkit se zavarjon. 8 felvonásos a menü az egész jakuzzi válaszol csak meg ne feküdje a gyomrotokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

He’ll play wherever he…. Can

canleverFelpörögtek az események. A korábban már pletykált német-török lesz a második nyári igazolásunk. Most még nem minden végeleges (nemzetközi igazolásként július elsején lehet regisztrálni, azaz befejezni a papírmunkát – ekkor nyit a nemzetközi ablak – lehetséges, hogy az orvosi is csak akkor lesz, de Aspas példájából kiindulva lehet, hogy hamarabb), majd július 1-jén lesz az, ezért nem láthatóak még a fotók Iqbal dokival, a szerződés aláírásról, no meg a híres falnak támaszkodós képek is csak akkor jönnek, de ettől még tekinthetjük most már tényként, hogy jön. Pedig néhány napja még, úgy tűnt, hogy ez a cím mást fog megilletni. Persze ez hozzátartozik az átigazolási ablakokhoz, nem véletlen, hogy nem kifejezetten szeretem őket. Az viszont nagyon tetszik, hogy a TC idén él az új lehetőségeivel, azaz hogy van pénz a kasszában, lehet BL játéklehetőséget ígérni a friss igazolásoknak. Gyorsan nekimennek és megszerzik a főbb igazolásokat. Ez fontos lesz, mivel mint tudjuk, az idei nyár VB-vel nehezített, így én örülök, hogy nincs benne a németek VB keretében (még egy kipihent játékos nekünk). Jelenlegi helyzet alapján 11 játékosunk fog fáradtan, később csatlakozni a kerethez, így kiemelten fontos lehet a következő szezonra nézve, ha már a VB előtt, de mindenképpen az amerikai túra előtt letudjuk az igazolásokat és a végére csak néhány ifjonc vagy kiemelkedő lehetőséget hagyunk. Mondjuk ez a szándék és elv élt tavaly is, hiszen akkor is viszonylag gyorsan megszereztük (Albertot, Aspast, Mignoletet, és Tourét) és a végére maradt Sakho, mint kiemelkedő lehetőség (PSG-nél vált létszámfelettivé hirtelen) és Illori mint kihagyhatatlan ifjonc, no meg a két kölcsönjátékos a lyukak tömködésére. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Védelem 2013/14

1. D-Fence-sign---die-cut-500x500
A szezonértékelési cunami újabb fejezetéhez érkeztünk, amikor a különböző csapatrészek szerint próbáljuk áttekinteni az előző szezont. Mondhatnám, hogy kialakult egyfajta szado-mazo érzelem a csapatunk felé, hogy a jakuzzi szélére csapva egyből magamnak követeltem a védelem kalandjainak megéneklésének jogát, de őszinte leszek: ez az a terület, ahol a legtöbb problémát fedezhetjük fel, így karakterszámlálási szempontból ez a leghálásabb téma. Mivel moderállat barátaim a többi csapatrészt veszik majd kezelésbe, ezért igyekszem javarészt a védelemmel foglalkozni, de azt is be kell látnunk, hogy a védekezésért nem csak a védelem tagjai felelnek, így bizony a középpálya tagjai sem ússzák meg a faszkorbács simogató suhintását.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Remény rabjai

footballhive.comMi vagyunk a szurkolók. Mi vagyunk azok, akik vérmérséklettől és világnézettől függetlenül mindig reménykedünk, hogy a mi kutyánk kölykei (utánpótlás játékosok) jók lesznek, a játékosaink jól szerepelnek, az igazolásokért felelősek jókat hoznak, az edző jó taktikát rak össze, a CSAPAT, jól, az elvárásoknak megfelelően szerepel. Nem véletlen hiszen fanatikusok vagyunk és nekünk teljesen természetes, hogy a csapat a CSAPATUNK. A világ legtermészetesebb dolga ha nem mennek jól a dolgok vagy „csak” bejön egy rossz eredmény, akkor el van bszva minimum a napunk, de inkább napjaink, egy-egy ilyen Hull meccs után meg még hosszabb időre. De most erre nincs idő itt a december az angol foci legsűrűbb időszaka futószalagon jönnek a meccsek. Itt is van a nyakunkon a következő szerda estére a kanárik ellen. De még mielőtt a meccsre rátérnék nézzük meg kicsit higgadtabb fejjel, hogyan is szereplünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….