Blackburnfogó

Liverpool’s Andy Carroll scores the winning goal

Ma este 20:45-től játssza a csapat az USA túra előtt az utolsó helyi kiscsapat elleni sör/fitnesz meccsét. Ma éppen a frissen a Championshipbe feljutott Blackburn Rovers lesz az ellenfél. Ma a kapuban Ward lesz a hírek szerint egy 60-70 percet. A mezőnyjátékosok esetében azt gondolom, hogy még mindig félidőnként más kezdőt fogjuk tolni. Az eddigiekhez képest maximum Wijnaldum pályára lépése lehetséges. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kontextus (Stoke beharang helyett)

 

Április vége van, és amiben a szezon előtt reménykedtünk, bejött. Sőt, azt hiszem, annál többet is sikerült elérni, mind az eredményeket, mind a mutatott játékot illetően. A végső értékeléssel még várhatunk, de azért talán érdemes megint kicsit feljebb emelnünk a tekintetünket, és az általam többször emlegetett tágabb kontextusba helyezni a szereplésünket. (És röviden megemlékezve, méltatva Arséne Wenger érdemeit is – mert bizony a dolgok összefüggnek.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Palack sörfogó

A Lucas búcsúztatás mellett nem áll meg a világ. Ma is játszunk sörmeccset. Az elsőt az Ázsiai marketing túra keretében. Az időpont kifejezetten nyaralás barát, mert ugye dolgozó embernek abszolút nem tuti. Következtetést természetesen ezekből a meccsekből levonni nem szabad. Most még az a fontos, hogy az adatok gyűljenek az orvosi és fitnesz stábnak a srácokra szerelt kütyüből. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hard facts 1. – egy összefoglaló apropóján

A gólszerzők kézfogása meccs előtt – forrás: liverpoolfc.com

Teljesen vállalható meccset hozott le a csapat a már bajnok Chelsea ellen, az eredménye egy megérdemelt pont lett. A meccs sem volt rossz (főleg az élénk második félidő), és bár végig érződött mindkét csapaton, hogy nem az életükért játszanak, azért nem volt egy langyos, érdektelen összecsapás. Rodgers továbbra sem tudott győzni a Chelsea és Mourinho ellen, de ez tegnap kevésbé volt lényeges. Magáról a meccsről viszonylag keveset írok, ellenben megpróbálom a dolgokat egy tágabb összefüggésrendszerben elhelyezni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért nem leszünk soha bajnokok?

A címben megfogalmazott kérdést egyik kedvenc futballszakíróm, Paul Tomkins tette fel és válaszolta meg két hónappal ezelőtt. A szerző Graeme Riley-val és Gary Fulcherrel közösen írt könyve, a Pay as you Play komoly elismerést hozott számára, mivel a játékoseladások olyan értékelését, inflációkövetését dolgozta ki, amelyet nem csupán a futballszakma, de az EU is magáévá tett, és hivatalos ajánlásai közé emelte. A következőkben a cikk legfontosabb megállapításait ismertetem, néhol beemelve egyéb fontos részeket más írásokból vagy felmérésekből. A célunk az, hogy minden szurkolónak legyen esélye megismerkedni a kőkemény realitásokkal, és – ha hajlandó rá – helyén tudja kezelni az elvárásait, reményeit, vagy akár a tavalyi ezüstöt is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….