Jó időben jó helyen

Egy Spurs-meccstől mindig nagyon lehet félni, lehetnek ők és mi is bármilyen formában, lényegében egy érmét is feldobhatunk a meccsek előtt, kábé hasonló sikerrátát tudnánk felmutatni mindkét csapat mellett. Nem vagyunk egymás nemezisei, egyszerűen csak két hosszú építkezés útján felépített erős csapat, de talán épp emiatt lehet félni minden egyes meccsünktől, hogy most vajon a bot melyik végén végzünk majd. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rossz minták megtörése

A Liverpool dicső 2017-18-as szezonjának elég fixen meghatározható a mélypontja: október 22-én volt az. 4:1-re vert akkor minket a Tottenham úgy, hogy gyakorlatilag hozzá se tudtunk szagolni a meccshez, a védelem Hodgson-kori romokban bolyongott, Lovren pedig elérte azt a szakmai bravúrt, hogy 31 perc után le kellett cserélni. Más most a helyzet mindkét oldalon, és papíron egyértelműen nekünk kedveztek azóta a szelek, de a rossz emlékek attól még elevenen élnek bennünk. Reméljük csak szombat estig. Pool – Spurs beharang.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Delphoi Jakuzzi vol.4

Újra véget ért egy nyári ablak, újra kezdődik egy szezon. Szokás szerint belenéztünk a varázsgömbbe és elmesélyjük nektek az ott látottakat a Jakuzziból néhány igazolt hiányzóval.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Úton

Útfélen, térközben, vagy ahol a part szakad. Az már nem, de ez még nem, és járkálva körbe-körbe, hogy most ideteszem, most odateszem, aztán majd odaát. De a lényeg, hogy ahol voltunk ott már nem, ahová meg szeretnénk menni, ott még nem. De pont itt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Felébredt a maci téli álmából és elővette a grillsütőt

A Liverpool futball csapat egy pszichiátriai eset. Klopp gárdája egy pszichiátriai eset. A bipoláris személyiség igazi tankönyvi megtestesülése közösségi szinten. Úgy zuhan össze kisebb behatásokra, mint senki más. És úgy viselkedik jobb napjain, mint Esőember a blackjack asztalnál. A normális aranyközépút fogalma még elvi síkon sem létezik számára. Képtelen a középszerűségre. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Irigykedjünk?

A Tottenham hosszú ideig lenézett csapat volt elsősorban a 90-es években. Persze ma már (vagy 10 éve) nem azok, hiába szeretnénk rájuk így tekinteni. Ők az a bosszantó csapat, amelyik olyan stratégiával, olyan játékstílussal sikeresebb, mint amivel mi szeretnénk sikeresek lenni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Need For Spurs-way

dsc6174-edit-2-edit

Ma ebédre vár minket a csapat, mely napjainkban (éveinkben) nálunk ügyesebben, szorgalmasabban és csendesebben tette a dolgát. Sok fontos dologban (pénz, népszerűség, ház) jobbak vagyunk annál a csapatnál, aztán valahogy mégis ő viszi haza minden buliból a jobb nőt. Ti értitek? Felveszem a vörös ingemet, Canosra zselézem a hajamat, Niveázom az arcom, és Ferrari 328-cal megyek a bárba. Jó, kicsit régi, de hát micsoda histórikus autó már. A 80-as években nem volt párja. Beparkolok a vadi új Porschék, Aston Martinok meg Merdzsók mellé, ja meg a béna fehér Ford Focushoz. Ki vesz ilyen kocsit? Van egy stílusa, meg keveset fogyaszt, de na. Clarkson is agyondicsérte, tán még a Tomkins Cars is, de ki pörgeti a Ford-bilétás slusszkulcsot a matatóujján? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fordult a kocka


Legalábbis ami az utóbbi évek leosztását illeti. Emlékszem, még az én ostorcsattogtatásra optimalizált óriási szókincsemet is próbára tette, amikor a Tottenham nyomorultságát próbáltam bemutatni egy-egy meccs előtt. Úgy éreztem, bár nem ősi riválisok, csak olyan kvalitásokat tudnak mutatni, ami versenyben tartják őket a 4. helyért, de mint csapat, semmilyen pozitív karakterük nem akadt. A sok büntetővel behúzott 1-0, Suáreznyi lőtt gól, állandó piaci legyeskedés a velünk szóba hozott játékosok körül. Változott azóta a világ, elég sokat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….