Menekülés a győzelembe

360 perc. Négy meccs, 4 teljes meccs, plusz a hosszabbítások. Ennyi lehetőségünk volt, hogy legyőzzük, vagy legalább gólt lőjünk a Southamptonnak. Nem sikerült, egyet sem, pedig ebben a szezonban négyszer találkoztunk velük, és egyszer sem tudtuk megverni őket. Négy meccs alatt egyetlen gólt sem sikerült bepasszírozni, beszuszakolni nekik. Miközben mi vagyunk a liga egyik leginkább gólerős csapata. Sebaj, majd a következő meccsen! Azon a meccsen, melyen ellenfelünk a West Ham lesz, akiket, mióta Bilić az edzőjük, még sosem sikerült legyőznünk. Közben a korábban sokak által leírt Arsenal mai újabb győzelmével nyakunkra tette a kést. Kész, ennyi volt, vége az álmoknak, keserű, de itt az ideje az ébredésnek. Elbasztuk, megint. Reménykedhetünk még egyáltalán valamiben?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csatárkörkérdés

Britain Soccer Premier LeagueAz idei naptári év utolsó válogatott szünetében vagyunk. A Premier League most fog majd igazán beindulni. Jön majd a szokásos ünnepi pörgés és a kupák miatt a kimerítő Január. Addig is most éppen egy csendes pihenős időszakban vagyunk. Ezt jó szokásunkhoz híven ki is használtuk arra, hogy kikérjük véleményeteket. A mostani kérdés, így hangzott: Ki a legjobb csatárunk és miért? (avagy a Sturridge conundrum). Most éppen négyen remek válasz érkezett erre a nem egyértelműen eldönthető kérdésre. Köszönjük meg szépen nekik. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Meccs: a továbbjutásért

liverpool-and-man-united-find-out-their-europa-league-opponentsEgyszerre van könnyű és nehéz dolgom, hiszen Szücsi az előző meccs összefoglalójában a legfontosabb kérdéseket a mostani meccs kapcsán már felvázolta. Egy kicsit ezek kiszínezésével fogok foglalkozni, majd megnézünk két kulcsjátékosunkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megkaptuk az ajándékunk

thumb_16066_default_news_size_5Imádatunk tárgya ma kérésünknek megfelelően villantott egyet. Megmutatta, hogy tud sexy is lenni, és nem csak a hétköznapokból ismert unalmas leharcolt verziója létezik. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki ma és még holnap sem fogja tudni levakarni a mosolyt az arcáról. Pedig tudom, hogy a mai az csak egy ízelítő volt az eljövendő szebb napokból, és az idei szezonra elég kicsi hatása lesz, már ami a bajnokságot illeti. A nagy HA Sturridge egészséges tud maradni, akkor a kupákban még akár lehet is keresnivalónk. Tehát örvendezzünk és vigadozzunk a mai ízelítőn. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

2014/15 – Támadósor

cyber-attackA tavalyi szezon után – nem teljesen véletlenül – elég lassan készülünk el a szokásos szezonértékelőkkel. Nekem jutott ama hálás feladat, hogy a támadó sort (meg jó szokás szerint a középpályát) értékeljem. A kettő megírandó közül végül is a Sterling körüli hercehurca és távozása miatt került előrébb a támadósor megírása. Nézzük is a tovább mögött a statokkal megpakolt irományt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Madridi vakáció

image-6-for-gallery-fans-enjoy-liverpool-v-real-madrid-champions-league-clash-745650639
A mai világfutballban kevés csapatot lenne jó annyira elkerülni, mint a mostani Real Madridot. Kiosztották a jól megérdemelt holland lovas fejadagot az újraértelmezés alatt álló törpapáéknak, motiváltak, fókuszáltak és meg focizni is tudnak, meg sem állnak átlag 4 gól alatt meccsenként. Ehhez a Madridhoz látogatunk, a búvárbéka segge alatt kb. 20m mélységben található aktuális formánkkal.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ó mondd, te hogy választanál?

RH-fikaVége az idei év utolsó előtti válogatott szünetének, ami – mint már lassan megszokhatjuk – megint nem telt el sérülés (Lovren és Markovic, szerencsére egyik sem komoly), valamint botrány nélkül. Erről megint a mérhetetlen tudású és innovációs képességű, fiatalos, modern, nyitott elméjű RH- gondoskodott. Most éppen Sterlingnek esett neki eme remek kommunikációs képességű szakember, csak hogy még véletlenül se tudjuk elfelejteni a nálunk töltött féléves sikertörténetének legfőbb ismérveit. Komolyra fordítva a szót, az egy dolog, hogy fogalma sincs, mikor miről beszél. Az szintén valahol érthető, hogy tényleg nem érti, hogyan lehet az, hogy ma már nem úgy működnek dolgok – így a fitneszedzések is -, mint a 70-es évek elején, amikor ő tanulta őket és azóta is változatlanul alkalmazza, mint azt szereti emlegetni. No de a kettő együtt, az összes többi okosságával, nekem sok, de elég is belőle, mielőtt felhúzom magam. Hétvégén az angol foci másik dinoszauruszának csapatához látogatunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Felzárkózási derby

Everton v Newcastle United - Premier LeagueNem kifejezetten szokásunk hírekkel foglalkozni, most azonban kivételt teszek. A héten volt két, nem a csapat szokásos életével kapcsolatos dolog, amit érdemes megemlíteni. Az első örömhír keddi, volt egy szavazás a Hivatalban a stadionbővítési terveink kapcsán, ahol is ellenszavazat nélkül elfogadták őket, így ha minden igaz, nincsen már akadálya, hogy meginduljanak nem csak a bontási, hanem az építési munkálatok is lassan, és az első fázis átadásra kerülhessen a 2016/17-es szezonra.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Támadósor – 2013/14

Már két hete véget ért a szezon, úgyhogy igazán itt van már az ideje a csapatrészenként bontott összefoglalóknak is, a teljes káoszhoz igazodva kezdjük is a támadókkal. Hogy miért pont elöl? Talán mert itt van a legkevesebb kérdés, talán mert a focit gólra játsszák (és indul is a közhely-számlálónk), de leginkább azért, mert a vébé kezdetével nekem az Oranjén lesznek kötelességeim, ugyanakkor még korábban rám jutott ez a poszt, ezért most írom meg. (Az egész szezonhoz hasonlóan, kicsit sorsszerűen írom ezt, ahogy nekem összesen kettő vesztes meccsről kellett összefoglalót írnom, pedig legalább a meccsek feléről én írtam, és most is a leghálásabb részt kapom meg. Máté a kedvencét, a középpályát viszi, McAllister meg nagyon be akar Johnsonozni végre, így hátulról támad, így nekem maradt az orrsúlyos csapat orra. Valahogy nem bánkódok túlságosan miatta.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Webbed in the face

Annyira, de annyira szerettem volna bírózás nélkül megúszni ezt a mai összefoglalót.

Baszódj meg Webb, kapsz egy sípot, egy táblát, egy kukásmellényt, meg egy dél-manchesteri kereszteződést, az való neked. De csak miután megkaptad az Arsenal-drukkerektől is a méltó büntetésed, ennél sokkal válogatottabb kínzások állnak rendelkezésükre Giroud-val a keretben, remélem nem tervezel leülni a következő 2 hétben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….