Így kell szezont kezdeni

(Tudom, hogy rohadt későn van összefoglaló, bocs érte, így sikerült, hiába vagyunk 5-en akik írunk ide.)

Szóval, mi is történt tegnapelőtt délután? Nos az, ami már 5 éve nem; győztünk. A hogy és miként persze megkérdőjelezhető, és könnyen lehetett volna, hogy ugyanúgy beszopunk egy gólt a végén, mint 3 éve az Arsenal ellen (aki ugyebár nem közvetlen riválisunk, mint azt ők hangzotatják, és a Villa elleni meccsük után hihetőnek is hangzik), de Mignolet hozott egy mesteri bemutatkozást, így Benitez után Rodgers a következő edzőnk, aki képes volt behúzni a nyitóforduló meccsét. 5 év után. És 12 év után otthon.



Apa kezdődik

wangerrard.comThe wait is over! 97 nappal a legutolsó értelmes meccsünk után végre FOCIT lehet nézni és nem kell beérni különböző pótlékokkal. Mert persze annak is megvolt a maga kis öröme, hogy nézhettük az ifjoncok teljesítményét a különböző ifjúsági tornákon. No meg Suárezt a Konföderációs kupán (meg elkezdhettük hallgatni a különböző nyilatkozatait). De alapjában véve minket nem a válogatott foci érdekel. Az előkészületi fitnesz/marketing meccseknek már kicsit több közük volt az igazi focihoz, de közel sem eléggé kielégítőek egy fannak, de mindegy is mert a várakozásnak vége. – A brit tudósok kimutatása alapján, a brit férfi fociszurkolóknak a szezon első meccse jobban várt esemény, mint a karácsony, születésnap és az első szexuális élmény együttesen. – Nekiugrunk az új szezonnak, új várakozásokkal, új reményekkel. Igazi felüdülés lesz MECCSET nézni a nyári húspiac mocskában, noha még koránt sincs vége. Az első ellenfél a PL különce, a Stoke City, de még mielőtt a meccsel foglalkoznék ejtsünk néhány szót még az előkészületi meccsekről.



Tökéletesen megérdemelt vereség

A WBA és az Arsenal elleni meccsek után ez volt a harmadik meccs, ahol szimplán nem érdemeltünk egyetlen pontot sem. A Stoke – még ha fájó is leírni – a játék minden elemében fölénk tudott kerekedni, bár ehhez nekik nem sok közül volt, egyszerűen a csapat teljesített nagyon mélyen tudása alatt, a Stoke pedig pont az a csapat, aki ezt röhögve ki tudja használni, hazai pályán meg egyébként is gyakorlatilag lehetetlen őket megverni: a nála stabilan jobb helyen álló csapatok közül utoljára a Newcastle tette meg azt a bravúrt utoljára tavaly októberben, azelőtt pedig a United volt képes egy góllal nyerni, még 2010 októberében. A vereség tehát nem teljesen váratlan, a mikéntje annál inkább.



Boxing Day

1975 december 26. Ez volt az a nap, amikor utoljára egy igazi, a név kötelez alapon menő Boxing Day meccsünk volt, ami egyébként 1-1-re végződött Stoke-on-Trent-ben. Akkoriban még kicsit más volt az élet, 42 meccs volt egy PL-szezon, csak két pont járt a győzelemért, a Liverpool a szezon végén bajnok lett, az Arsenal a 17., a Chelsea pedig a másodosztályban volt kiesőjelölt. Viszont van, ami azóta se változott semmit. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a nyamvadt Stoke már ekkor is pont ugyanaz a csapat volt, ami kiáll 11 hentessel a lehető legkisebbre rajzolt pályájukon, az, ami nem első vérig, hanem halálig játszik, ami élvezi, hogy rettegést kelthet az ellenfélben, és ami valójában típuspéldája a Buta Egyszerű Angol Csapatnak.



Kollektív piros lapot a Stoke-nak!

Vannak a focinak olyan káros melléktermékei, amelyek pusztán abból a tényből fakadnak, hogy a játékot emberek játszák. Ilyen melléktermék az elkésett becsúszás, a kirakott könyök, a visszarántás, a mezrángatás. Elfáradunk, néha dühösek vagyunk, néha saját hiányosságainkat leplezzük. De minthogy ezek csak mellékesen megjelenő cselekvések, nem építünk rájuk taktikát.



Jönnek a favágók

A Liverpool – Stoke City hallatán időről időre ugyanaz a kép ugorhat be: kemény és nyerhető meccs. Tony Pulis csapata semmit sem ad ingyen, az iparos brit foci legjelentősebb első osztálybeli képviselői erőből és ívelésekkel operálnak elől, hátul pedig betonfalként tartják a frontot kőkemény védőikkel. Igaz a tehetséggel hadilábon állnak. A hajtás után megnézzük, mennyire fekszik ez a felállás per pill a Poolnak.

Steven Gerrard



Így kell megvernünk egy angol csapatot

Nehéz eldönteni, hogy melyik gólunk volt szebb, Suárez lövése volt a nehezebb és gyönyörűbb, viszont Gerrard sarkazása és Downing csele is szenzációsan sikerült – a befejezés meg könyörtelen. Pont ezeket hiányoltuk eddig, és itt a példa: képesek rá a srácok, vagyis be lehetne húzni minden egyes elkoncheskyzett meccset, egy kis koncentráció, egy kis önbizalom, más nem hiányzik.



A szezon megítélése a tét – megint

Negyedszer futunk össze a Stoke Cityvel, negyedszer próbálhatunk meg áttörni a Premier League talán legtöbbet kritizált csapatának védelmén a Premier League legrosszabb helyzetkihasználású csapatával. A párharc győztese egy újabb londoni kiruccanást nyerhet, de ahogy ezt az Arsenal elleni bajnoki kapcsán is megjegyeztük, a Liverpoolnak inkább vesztenivalója van a mérkőzésen: a BL helyett ezúttal a szezon megítélése a tét.