A sok sebből vérző középpálya 2011/2012-ben

Muszáj túlesnünk ezen is, értékelnünk kell a középpályánkat. A kétrészesre nyúló összefoglaló most következő darabjában a belső középpályát fogjuk megvizsgálni, amelyről viszonylag sokat elmond, hogy csak egy meccsen tudtuk legjobb játékosainkat egyszerre a kezdőbe állítani. Félmegoldások, kudarcot valló igazolások, és komoly sérülések – ez volt 2011/2012.



Megáll-e az élet Lucas Leiva nélkül?

A most következő posztban arra az elsőre egyszerűnek tűnő, ám valójában rendkívül összetett kérdésre keressük a választ, hogy Lucas Leiva novemberi sérülése tényleg komolyan befolyásolta-e a szezonunkat. Az általánosan elfogadott vélemény szerint Lucas kiesése kinyírta a Liverpool 2011/2012-es idényét, megnéztük, hogy a számok és tények mit mondanak.



Kegyetlen Gerrard igaz története

Vééégre – szakadt fel belőlem a meccs lefújásakor, mert végre olyat tett a Liverpool, amit idén talán egyszer sem: kegyetlen volt. Valahogy így kell(ene) kinéznie egy átlagos meccsünknek: a csapat felkocog a pályára, földbe döngöli az ellenfelet, mi tapsikolunk, majd durván 90 perccel később mindenki elégedetten megy haza/alszik el. Steven Gerrard csak gondoskodott róla, hogy többet lássunk ennél.



Összefoglalónak sem utolsó

A tegnap esti mérkőzés – az eredménytől függetlenül – tökéletesen foglalta össze a Liverpool jelenlegi helyzetét, választ kaptunk a nagy Lucas-kérdésre is, igaz nem úgy és akkor, ahogy akartuk. Kiállítás, Reina elejtett labdája, egy kérdéses leshelyzet, két kapufa (a másodikért azért jár a respekt Downingnak), néhány egyéb, megkérdőjelezhető bírói döntés: egyszóval a szerencse sem volt velünk, de hiba lenne erre fogni. Fulham-Liverpool: 1-0.