Napolifogó

Ma este 19:00-kor Dublinban sörmeccset játszanak fiaink a már Ancelotti vezette Napolival. A Napoli Sarri alatt a második számú olasz csapattá nőtte ki magát a ma már Chelsea edző speckó stílusa alatt. Azt gondolhatnánk, 8 nappal az első bajnokink előtt erős ellenféllel szemben már számít az eredmény, azonban VB-vel nehezített nyáron mikor is a Seria A egy héttel később kezdődik, így a csapatok más fázisában tartanak a felkészülésnek ez nincsen így. A mostani hetet a csapat a Francia-Alpokban Eviansban (a nagy melegben telt Amcsi túra után magas hegyi körülmények között -> azt gondolom nem véletlen ez a fajta tervezés) töltötte edzőtáborozással. A VB-t megjárt játékosok közül csatlakozott Alisson, Firmino és fiatal korára miatt AA – egy héttel a szokásos 3 hétnél korábban -, így már csak a 4 közé került Hendó, Lovren és Mignolet nem kezdte meg a felkészülést. A ma esti meccset és a keddi Anfieldi Torino elleni találkozót egyben érdemes nézni, hiszen a rotáció próbálgatása miatt is játszik a csapat a Torino ellen ilyen közel a bajnoki nyitányhoz. Azaz aki ma nem játszik sokat az jó eséllyel a Torino ellen fog. A másik fontos szempont Kloppnak, hogy az új fiúk (Allison, Fabinho, Keita, Shaqiri) szokja az Anfield légkörét, így ők elvileg fognak játszani kedden, így lehet, kevesebb szerepet kapnak ma. Ennek a két meccsnek a fitnesz mellett a legfontosabb feladata Alisson minél gyorsabb összeszoktatása a védelemmel kell, legyen. A tovább után egy kicsit belekukkantunk a csatár mélység kérdésbe. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Chesterfogó

Július van. Megkezdődött a következő szezon a 2018-2019-es. Srácaink java része már edz ezerrel és a Kloppi fitnesz rezsimnek köszönhetően futnak, futnak és futnak ilyenkor a vasember Milner vezetésével. A mai napon pedig megtartjuk az első sörmeccset is 16:00-kor mikor az Angoloknak VB meccse lesz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….