Rotáció!

Pár nappal azt követően, hogy az ünnepek alatt elfogyasztott olajos halak kicsit megfeküdték gyomrunkat, majd másnaposan, színes ásítással kibélelt nejlonzacskót plüssmackóként magunkhoz ölelve vegetáltuk végig,…



Ronda egy meccs lesz

Amikor elkezdtem összeszedni a gondolataim a meccsel kapcsolatban, képtelen voltam kiűzni a Mansfield elleni parádét a fejemből. Kegyetlen unalmasan induló, majd a végén körömrágóssá váló, de összességében ritka gyenge teljesítmény volt az a részünkről, olyannyira gyenge, hogy ezek után a Sport 2 is csak azért adja most nekünk ezt a meccset, mert nincs másik az idősávban. A terhelő bizonyítékok ismeretében komoly hiba volna azt feltételezni, hogy egy kellemes vasárnap estének nézünk elébe, ez a meccs inkább az essünk már túl rajta címke alatt fut már most is, pár év múlva pedig már a méltán elfeledett meccsek sorát gyarapíthatja.



Öt gól, a többi nem érdekes

Az öt gól ellenére egyáltalán nem volt jó mérkőzés a tegnap esti, ugyanakkor több, már-már történelminek mondható pillanat szemtanúi lehettünk: Gerrard ismét megmutatta, hogy miért ő a kapitány, Carroll végre megeresztett egyet a balos bombáiból, és ami talán a legfontosabb: Downing gólt lőtt. Liverpool-Oldham 5-1.



Egy új név feldobhatja

A Liverpool az Oldham Unitedet fogadja az FA-kupa harmadik fordulójában és sajnos – bármennyire is igyekszünk reklámozni a találkozót – minden adott egy nem túl fényes 90 perchez: egy harmadosztályú ellenfél, egy tartalékosan felálló Liverpool, és egy nem túl szerencsés időpont.