A Newcastle ellen játszunk ma 17.30-tól (ismétlem, 17.30-tól, közép-európai idő, nyári időszámítás, szóval tizenhétharminc) a Newcastle ellen, és én hirtelen ezt a labdarúgócsapatot találtam onnan (mármint a Google szerint ez egy labdarúgócsapat). Newcastle pipa, fekete-fehér pipa, madár van, a kabalája valami plüsspinty, szóval tökmindegy, bármi lehet az, jó lesz, nézzünk bele. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
… és verejtékeztünk, mint kurva a templomban vagy mint a verőnéger párosunk a drog teszten. Minyon és az átlag beadást már említeni is felesleges. Rafa legújabb csapata, jött, látott, úgy szart bele a meccsbe, ahogy nem szégyell, majd megvertük magunkat. Majdnem teljesen tét nélküli meccsen, de szeretett csapatunk persze, hogy elbassza ezt a lusta, esős szombatát a mezei szurkolónak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az élet általában úgy sakkozik, hogy egy csúcspont után gyorsan ejtet, mert nem kenyere a fokozatos középre landolás. Most is ezt csinálta.
Ez a közmondás nagyon ül a Newcastle-re. Rendszerint ők azok, akik gyengébben teljesítenek, mint illene. Nincs ez idén sem másképpen, sőt most még rosszabbak is, mint szoktak lenni. Ez valahol természetes: hogyha vannak jól menedzselt kis csapatok, akik rendszerint erejükön felül szerepelnek – lásd Southampton, Swansea, stb. – és vannak az olyan közép csapatok, mint az Everton, akik hozzák rendszerint az elvárhatót; akkor lennie kell rosszul menedzselt csapatoknak is, akik gyengébben szerepelnek, mint elvárható lenne gazdasági erejükhöz képest. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ma este lesz egy hazai meccsünk a Newcastle ellen, olyan helyzetben, amikor az egyszeri drukker megint kezd reménykedni a Citeh gyengélkedése miatt a Top4-ben. Felejtsük el: nem lesz meg. A maximum az, hogy közel kerülünk megint, reménykedünk megint és összetörik a szívünk megint. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ülök a gép előtt, és vakarom a fejem. Nézzünk is szembe önmagunkkal: 10 meccs, szánalmasnak mondható 14 pont, egy jó nullás gólkülönbség, és egy újabb vereség. Kedden fellépés Madridban, szombaton jön a Chelsea, ájájájáj. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az idei meccsdömpingben már csak 3 felvonás van vissza az utolsó válogatott – aggódhatunk a sérülések miatt – szünetig. Ennek első állomása lesz a szombati ebéd utáni sziesztaidős összecsapás a formába lendülni látszó Newcastle ellen. Legutóbb egészen más hangulatban találkozott a két csapat, hiszen a tavalyi fantasztikus szezon záróakkordja volt a meccs, míg az idei évünk eddig közel sem fantasztikus, ellenben közel sincs még vége. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ennyi. Vége. Egy minden korábbi elképzelést, elvárást felülmúló szezon végére tettünk pontot a Newcastle elleni meccsel. Magát a szezont több, egymással összefüggő részben fogjuk értékelni, ezért maradjunk annyiban, hogy igyekszem moderállati kötelességemnek eleget téve egyelőre erre a meccsre szorítkozni, nem elspoilerezni a jakuzzi mentális boszorkánykonyhájában gyűlő gondolatok valamelyikét.
Egy nagyon szerethető és még annál is ésszerűtlenebb szezon utolsó találkozóján a Liverpool a január óta néma tiltakozást tartó Newcastle Unitedet látja vendégül az Anfielden. A legnagyobb dolognak nem fogunk tudni örülni, sok kisebbnek viszont igen, így ha valaki észlel maga körül – vagy magában – olyan szurkolót, aki az elment bajnoki címen sopánkodva ül le szezonzárót nézni, azt vágja tarkón.
A válogatott mérkőzések után jellemző csapatunkra, hogy visszafogott teljesítményt nyújtva abszolválja az aktuális bajnokit. Most se történt ez másképp, ez a meccs volt idén a második, ahol nem csak az újonnan felvett reaktív stílus, de komoly taktikai hiba is megágyazott a nem túl fényes eredménynek, ráadsul most a Southampton elleni meccsel ellentétben egy nagyon simán verhető ellenféllel szemben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
