Nápolyi mellé beharang

Sajnos ma nem voltam túl kreatív a címadással, elnézést kérek érte, de ezekben az egyre hidegebb és szűrkébb napokban a címadásra fordítandó kevés energia is kiveszik belelőm. De ha már fáradtság stb. akkor mindenki várja már a karácsonyt, a pihit meg a bejglit, ugye? Eközben Angliában elindul az év végi daráló. Innentől kezdve nem sok pihenője lesz a csapatnak jövő év elejéig. Ennek a hosszú menetnek a ma esti állomása a Napoli elleni hazai BL ütközet lesz.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nápolyi mellé Firmino

Kedd este címvédőként (atyaég, néha még most is alig hiszem el, hogy a rodgersi köd és a hodgsoni fejetlenség után itt tartunk) lépett pályára csapatunk Nápolyban. Az összefoglalóban a meccsen túl, brazil csodacsatárunkról, Hegyi Iván kedvencéről, Firminoról is lesz egy kevés szó. Hajtás után jönnek a részletek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mit is jelent a Liverpool skótsága?

Kedd este kezdi meg csapatunk az idei BL-szezonját. Első kalaposként egy egészen megugorható csoportunk lett. A papíron legerősebb ellenfelünk a Napoli ismerős ellenfél az elmúlt két évben rendszeresen összefutunk velük, hiszen tavaly is idén is játszottunk velük sörmeccset, továbbá tavaly is ugyanabban a BL csoportban szerepeltünk. Az edzők és a játékosok nem nagyon változtak, így újdonság tartalma nem lesz túl nagy a meccsnek. Biztos, ami biztos nehéz idegenbeli meccsünk lesz, és a meccset ennyikével le is rendezném.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nápolyi szelet

Vasárnap késő délután 18:00-tól játsszák fiaink a következő felhozó meccset. A meccs most Glasgowban lesz, azaz emberi időben játsszák, focira lényegesen alkalmasabb időjárással. Viszont elég sokat kellett emiatt repülni a srácoknak, így teljesítményre és eredményre felesleges várni. Ez a meccs még arra jó, hogy az ifik mutassanak valamit. A felkészülés legfontosabb hete a jövő hét lesz mikor csatlakozik Alisson, Firmino, Salah és remények szerint az eddig sérült Keita, Shaq. A következő hét franciaországban fontos lesz nyugodt körülmények között. Gondolom jönnek majd az ilyenkor megszokott biciklizős képek.

La famiglia

Begördült a busz a szálloda elé, a csapat a folyosón várja a liftet, ahogy az szokás itt tartják meg a névsort, innen már nem lehet elhagyni senkit. Fontos meccs a mai, korábban indulnak, mint szokás, sok lesz a füst és a sör az utcákon. Nápolyból jönnek a vendégek, és nagy valószínűséggel csak az egyik csapat harcolja ki a tavaszi Bajnokok Ligája szereplést. Nincs két egyforma figura a táblán, mindenki máshogyan néz szembe az estével legbelül, egyedül.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Pörög a kerék, nincs fék

Ahogy a költő mondja, alig vagyunk túl a dupla dinamón, hirtelen délre utazunk a BL himnuszért. Nem igazán érdemes a mostani nehéz sorozatban egy meccset csak önmagában venni, így valószínűleg sokat nyom majd a latba, hogy hétvégén már a City lesz az ellenfél.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Napolifogó

Ma este 19:00-kor Dublinban sörmeccset játszanak fiaink a már Ancelotti vezette Napolival. A Napoli Sarri alatt a második számú olasz csapattá nőtte ki magát a ma már Chelsea edző speckó stílusa alatt. Azt gondolhatnánk, 8 nappal az első bajnokink előtt erős ellenféllel szemben már számít az eredmény, azonban VB-vel nehezített nyáron mikor is a Seria A egy héttel később kezdődik, így a csapatok más fázisában tartanak a felkészülésnek ez nincsen így. A mostani hetet a csapat a Francia-Alpokban Eviansban (a nagy melegben telt Amcsi túra után magas hegyi körülmények között -> azt gondolom nem véletlen ez a fajta tervezés) töltötte edzőtáborozással. A VB-t megjárt játékosok közül csatlakozott Alisson, Firmino és fiatal korára miatt AA – egy héttel a szokásos 3 hétnél korábban -, így már csak a 4 közé került Hendó, Lovren és Mignolet nem kezdte meg a felkészülést. A ma esti meccset és a keddi Anfieldi Torino elleni találkozót egyben érdemes nézni, hiszen a rotáció próbálgatása miatt is játszik a csapat a Torino ellen ilyen közel a bajnoki nyitányhoz. Azaz aki ma nem játszik sokat az jó eséllyel a Torino ellen fog. A másik fontos szempont Kloppnak, hogy az új fiúk (Allison, Fabinho, Keita, Shaqiri) szokja az Anfield légkörét, így ők elvileg fognak játszani kedden, így lehet, kevesebb szerepet kapnak ma. Ennek a két meccsnek a fitnesz mellett a legfontosabb feladata Alisson minél gyorsabb összeszoktatása a védelemmel kell, legyen. A tovább után egy kicsit belekukkantunk a csatár mélység kérdésbe. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vacsora a menzán: nápolyi nápolyival

Kinek is ajánlom ezt a mérkőzést? A foci szerelmeseinek? Nem, akinek van esze, az körülbelül egy éve nem megy Liverpool-meccs közelébe. Perverz Európa Liga-imádóknak? Lesz itt egy Porto-Besiktas, én inkább azt nézném. Azoknak, akik ma akarják megszeretni a vörösöket? Isten ments, vegyenek inkább 2008/2009-es felvételeket. A Liverpool-szurkereknek? Ők így is, úgy is megnézik. És szenvednek. Akinek van esze, nem ül le ez elé. Hajtás után megmondjuk miért.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Napoli – Liverpool 0-0 – Szusszanásnyi szünet

Minden tekintetben igazságos eredmény született ma este a Napoli otthonában: egyik csapat sem tett komolyan a három pont megszerzéséért, de egyik fél sem érdemelte volna meg a vereséget; Konchesky vörös mezben eltöltött hetei során először volt hasznos elem a védelemben, s egy pillanatra feltűnt a jövő egy reménysége is.

Nem mondhatjuk, hogy semleges nézők számára élvezhető 90 percen lennénk túl, de manapság már nem vádolhatja senki azzal a Liverpoolt, hogy zsákbamacskát árulna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….