Bielsa az Anfielden

Leeds 16 év után jutott vissza az élvonalba és rögtön a 30 év után első bajnoki címét nyerő csapatunkhoz látogatnak. A 2020-21-es szezonban talán ezt a meccset várom a legjobban, nem csak az elmúlt fél év tétnélkülisége miatt, de egyrészt egy teljesen új ellenféllel találkozunk, másrészt pedig a legizgalmasabb focit játszva nyerte meg a Championshipet a Leeds 10 pontos előnnyel.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szindbád útja a Vörös Fonatnál

Minden karakter felesleges, fogadjátok szeretettel a beszédes nevű Ekiyeki zseniális vendégposztját. Köszönjük!

Egy napon Szindbád, a hajós, nem sokkal 126. évének betöltése után különös helyre érkezett. Később visszagondolván kalandjai ezen szakaszára, nem tudta eldönteni, hogy valóságosan is az említett helyen járt-e, vagy csupán álmodott. Az bizonyosnak tűnt számára, hogy fiakkeréből a pázsitra lépve egy épület előtt találta magát, melyre nagy betűkkel volt kiírva: Betérő a Vörös Fonathoz. Emlékeiben később nagy, vöröstéglás épületként élt e ház, mely előtt hársak és orgonák virágoztak, a bejáratához vezető ösvényt pedig buja bokrok szegélyezték mindkét oldalról. Egy kattintás ide a folytatáshoz….