Írd meg a saját Anfield-sztoridat!

Lehet, hogy már nagyon uborkázásnak tűnik a poszt, de én kifejezetten igényt érzek rá, hogy szülessen egy, vagy akár több poszt a ti történeteitekből, a ti tapasztalataitokról, mert bár van nem is egy, vagy kettő, hanem három poszt még Scouser utazásából, de mikor én kimentem, hiába olvastam el mindet kétszer, mégis kifejezetten meglepetésként ért pár dolog. Hajtás után pár főbb pont, ami vezeti majd a beszámolóitokat, meg egy minta, ami ezúttal az én történetem lesz.



Jonjo kiútja

Jonjo Shelvey bizakodásra okot adó tehetségként érkezett Liverpoolba, majd pislákoló reménysugárként folytatta ott a klub modernkori történelmének legsötétebb hónapjaiban, hogy következő lépésként a kezdőcsapat környékére verekedje magát és két év kemény munkával megmutassa, hogy nem lesz több egy jobb közepes angol középpályásnál. Mindez leginkább azért frusztráló, mert néhány tulajdonsága alapján ő lehetne a következő Gerrard. De közel sem lesz az.

Jonjo Shelvey



Amikor a lelkierő felülírja a matekot

Lehet bírózni, shelveyzni, carrázni, angol középcsapatozni. Nincs az a negatív hozzáállás, amit ne tudnánk felmutatni ennyi év tömör frusztráció után. Illetve persze, azt is lehet mondani, hogy ne örüljünk már akkor, amikor egy Zenit ellen kiesünk egy EL 32-ből, hát hova süllyedt a csapat? A 3:1-es győzelemmel, és így idegenben rúgott gólos kihullással zárult Európa Liga búcsúnk azonban kilépett a foci megszokott kereteiből: olyan küzdőszellemet és feltámadást hozott, amire minden Liverpool szurkoló a legmesszemenőbbekig büszke lehet. Ez a meccs egy kategóriában van a Chelsea 4:4-gyel és Isztambullal, így másodlagos, hogy teljes spektrumában sikert vagy kudarcot hozott-e végül.

Brendan Rodgers



Az Európa Liga fontossága

Nyakunkon az Európa Liga, mely sorozat megítélése finoman szólva is megosztott a Liverpool családján belül, beszéljünk játékosról, vezetőségről, klubsajtóról vagy mezei szurkolókról. Vannak akik szerint remek dolog volna, ha Steven Gerrard emelhetné a magasba a kupát egy jövő májusi éjjelen Amszterdamban, mások nice to have-ként tekintenek rá, ami leginkább csak a fiatalok rutinjának tesz jót, illetve szép számmal akadnak olyanok is, akik cikinek és feleslegesen fárasztónak érzik az ott való szereplést, és légszívesebben az első meccs félidejében kiesésnének. Ezek között a gondolatok között szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy helyre kerüljön a fejekben az Európa Liga súlya, a nemzetközi helyzetünk és az egónk.



Újra megszeretni a Liverpoolt

Emlékezzünk vissza, mikor volt utoljára olyan nyarunk, mint a mostani! Amikor semmilyen valódi elvárásunk nem lehetett a Liverpool következő idénye felé. Amikor nem az volt a nyáresti fröccsözések kimenetele, hogy a második házmesterünk után sima Top 4-esek, a harmadik felénél pedig bajnokok leszünk tíz hónap múlva, és ezt hangosan hangoztatjuk is a társaságban. Amikor nem, hogy nem lessük epekedve a világ legtehetségesebb játékosainak lehetséges ideigazolásait, de még a messze nem legtehetségesebbeknél is simán belenyugszunk, ha a Spurst választják helyettünk. Amikor tippelni sem merünk már, hogy hányadik helyen végzünk a Premier League-ben. Ez ugyanis a helyzet 2012 nyarán. Nem feltétlenül baj ez mondjuk.

Martin Broughton



Kenny ott folytatja, ahol abbahagyta

David Moyes helyzete korántsem irigylésre méltó: nemcsak a Premier League többi mérkőzésén, a városi derbin is úgy kell helytállnia, hogy tudja, az őt alkalmazó klub jelenleg nincs egy pénzügyi súlycsoportban szinte egyetlen ellenfelével sem. Zavarja a Liverpool első ránézésre végtelen mélységű pénztárcája. Költekező szomszédok vs. csőd felé tartó Everton – hogy ez a játékképben is meg fog nyilvánulni? Nem biztos.



A nagybetűs városi rangadó

Megkezdjük a visszaszámlálást, ugyanis Anglia talán legkeményebb derbije többet érdemel egy mezei beharangozónál: hajtás után összeszedtünk pár gólt, néhány emlékezetes megmozdulást, hogy az is megértse a holnapi mérkőzés fontosságát, aki még sosem látott ilyet. Everton – Liverpool. A nagybetűs rangadó.