Egy rég várt találkozás margójára

Szombaton magyar idő szerint 16:00-tól fogadjuk a Leicester csapatát az Anfielden. A találkozó több szempontból is pikáns. Először is azért, mert a még Puel vezette rókák 1-1-es döntetlent értek el január végén Liverpoolban, így pontot raboltak tőlünk, ami ha úgy nézzük, a bajnoki címünkbe került. Másodszor pedig azért, mert a francia mestert februárban az a Brendan Rodgers váltotta a kispadon, aki Suerezzel, Sturridge-dzsal Gerrarddal és a többiekkel karöltve azt a felelejthetetlen 2013/14-es (tavaszi)szezont ajándékozta nekünk, szurkolóknak. A sors furcsa fintora egyébként, hogy pont pénteken volt négy éve, hogy a klub vezetése megköszönte BR munkáját. A beharangban inkább, az általam oly nagyra tartott északírről és a piszok erős Leicester Cityről lesz szó. Hajtás után bővebben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tak-tak-taktika

West-Ham-3-1-LiverpoolSzombat délután a liga egyik idei meglepetéscsapata az eddig erőn felül szereplő West Ham látogat az Anfieldre. A meccs önmagában elég nehéz lenne, emlékezve az őszi 3-1-es vereségre. Azonban a keddi 120 perccel a lábakban iszonyatosan nehéz meccs lesz. Nagyon benne van az összecsapásban, hogy tovább csökkentjük az egyébként is Hail Mary esélyeinket a top4-re, hiszen nekünk most mindenképpen verni kéne őket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….