A birminghami levegő káros hatásai a józan észre

Valami lehet abban a birminghami levegőben, ami Martin O’Neillt egy higgadt tibeti szerzetesből egy sértődős tizenévessé változtatta. De nem csak őt változtatta meg a légkör. Gérard Houllier is úgy gondolta ősszel, itt az ideje tisztába tenni a dolgokat: az Aston Villa edzője nem kisebbet állított, mint hogy az ő csapata nyerte meg az isztambuli döntőt, míg egy nemrég készült interjúban Benitez válaszolt a francia manager kijelentésére. De tulajdonképpen kinek van igaza? Van-e értelme erről vitatkozni? Hajtás után ezt vizsgáljuk.



Ez az átigazolási időszak dögunalmas!

Mivel az átigazolási időszak eddig kevesebb izgalmat hozott, mint egy hajnali háromkor futó dokumentumfilm a tengeri csillagok szaporodásáról, úgy döntöttünk, körülnézünk kicsit a konkurencia háza táján is. Hajtás után január legérdekesebb rövidhírei következnek: kiderül a United spórolásának oka, Kenny eddig nem hallott sajtótájékoztatója, beszélünk a manchesteri és londoni kékekről is, valamint fény derül – illetve pont ez nem, de erről majd ott – az Aston Villa új igazolásának következményeire is.



Villák az Anfielden – az elmúlt öt év és a jelen

2009 márciusa - ihletett állapotbanJó érzéssel lapozgatjuk régi fotóalbumainkat, mert nosztalgiázni örökké szeret az ember. Ugyanígy vagyunk az elmúlt évek győztes találkozóival is – egy kiadós United-megruházásra mindig örömmel gondolunk, de méltatlan lenne manchesteri rokonainkat kiemelni: többen kaptak már kiadós pofont az Anfielden. Sajnos a rossz emlékek is feltörnek ilyenkor, és bármennyire nehezünkre esik, kötelességünk ezekről is beszélni. Hajtás után az Aston Villa elmúlt öt évét boncolgatjuk Liverpoolban és ejtünk pár szót az estéről is.