Yolo Touré

A címben lévő szóvicc régi, kicsit már talán elcsépelt is, a yolo annyira 2012-13, de ha már ennyire benne vagyok most a bitliszben, akkor berakom ide a leginkább ideillő képet.

<p style=”text-align: center”>
<a href=”http://pool.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/28/2014/02/touresorry.jpg”>
<img alt=”touresorry” src=”http://pool.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/28/2014/02/touresorry.jpg” width=”599″ height=”404″>
</a>
</p>

Remélem mindenki látja, érti is, hogy mi ez, mert nem fogom ötvenedjére is berakni magát a grafikai leképződést, pedig ennél viszketőbb alkalom már nem is lehetne, de reményeim szerint bőven elég lesz majd legközelebb a védelem értékelésénél, év végén elővenni újra az egészet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Meccsre várva

art_fulham_plSzerda este a liga utolsó csapatához látogatnak fiaink. A hangulat remek, hiszen a hétvégén fantasztikus eredményt értünk el az Arsenal ellen. Az esélyeink jók, már csak azért is, mivel egy nappal több időnk van pihenni, rákészülni a találkozóra, mint a Londoniaknak. Találkozó szinte 100%, hogy lesz bár a Londoni metró sztrájk miatt felmerült az elhalasztás (szurkolók és a biztonsági személyzet meccsre és onnan haza jutási problémák miatt), olyan szinten, hogy hivatalos közleményt kellett kiadni. Legfrissebb hírek szerint a metró sztrájknak vége. Lesz meccs. Az biztos, hogy ők örülhetnének ha nem lenne meccs. Az is biztos, hogy sem magyar sem angol TV nem adja a meccset, így jó stream kérdéses, hogy lesz-e, de azért nem aggódok túlzottan, hogy megint rádiós találkozó lesz. Nagyon remélem, hogy sikerül megtörnünk a sormintánkat (5 rúgott gólos győzelem után döntetlen, 4 rúgott győzelem után döntetlen, 5 rúgott gólos győzelem) és nem döntetlent játszunk. No de nézzük is részletesebben a találkozót. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

I’m back, Baby!

Nagyszerű napra virradtunk Béláim az Úrban, a nap süt, a madarak csiripelnek, délután pedig a Nose és a tehenészek bármit is játszanak, nem tudjuk úgy marketingelni, hogy az nekünk ne legyen jó.  Ami ennél is fontosabb, hogy tegnap úgy gatyáztuk meg a kedves Fulham nevű, nevezzük „labadrúgó” csapatot, hogy még én, fotóbolt artistaként megkoreografált printscreenjeim mögül verbális faszkorbácsot taktikai alapon rendre osztogató szívecském se találhat benne kifogást, úgy, hogy ne gázoljak a szőrszálhasogatás bűzös mocsárba legalább térdig (félek, hogy belelógna a varázsvessző, csak azért).
Gondolom ti is abban bíztok, hogy egy ilyen hülyére nyert mérkőzés után semmi másra nem pazarlom a karaktert, minthogy mélyre térdelve szeretgetem csapatunk teljesítményétek erőteljes nimbuszát, megúszva ezzel a vereségekkor szokásos taktikai elemzést és statisztika áradatot? Hát Lófaszt Pejparipa hengeres szervét.
Na jó, lássátok kivel van dolgotok, taktikával addig fogok csak foglalkozni, ameddig a meccs tartott, jelesül a 26. percig, különösen, mert egy olyan csapat ellen nem sok értelme van taktikai győzelemről beszélni, amit még a MU is 3-1-re vert (tizenegyes nélkül!!négy!).  Történt ugyanis, hogy BR elolvasta végre egyik nyájas levelemet és elengedte a 3-5-2-es hadrendet, felkarcolva inkább egy 4-2-2-2 szerű csapatot a pályára, bár annyit mindenképpen tegyünk hozzá, hogy ezt a Fulhamet 3-5-2-vel is simán vertük volna.
Ennek a 4-2-2-2-nek 2 nagy előnye volt (És igen, tudom, a Fulhamet vertük meg, értem, kérlek innentől minden gondolatom mögé fejben képzeljétek oda, hogy „igaz, ez csak egy gyenge Fulham volt”. 3-ra mindenki? Mehet? Köszönöm, elég).  Nyilván amellett, hogy a legjobb középpályásaink / támadóink közül mindenki a pályán lehetett, végre mi voltunk azok, akik dominálják a játékot, hozzánk kellett igazodnia az ellenfélnek, nem mi akartunk masszív védekezésből rohanni. Így a letámadás is tudott működni, illetve mivel a középpályán (Cou gyakori visszalépésének hála) megvolt az emberfölény, nem tudtak rajtunk úgy átrobogni, ezáltal nem a középső védőink voltak azok, akikre a labdaszerzés feladata hárult. Látszik ez a tisztázások számának drasztikus esésében, hogy jófejségből ne egy kibrusztolt 1-0-át, hanem egy szintén hazai pályán történt szintén 4 rúgott gólos győzelmet citáljak: A WBA ellen 3 CB összesen 19-szer tisztázott, most 2 összesen 8-szor. (Tudjuk, Fulham).  Másik fontos aspektusa ennek a taktikának, hogy újra volt fluiditás a csapatban, Cou és Hendó is a legváratlanabb helyeken tűnt fel, amellett, hogy Gerrard is rendszeresen fel tudott érni, nem volt olyan nagy rés a csapategységek között. Ami nekem legjobban tetszett, hogy ami a 3-5-2-nek egyik legfontosabb eleme, vagyis a wingbackek mozgása itt sokkal jobban működött (legalábbis az egyik oldalon). Hála annak, hogy Henderson is onnan indult, általánan befelé, sikerült egyrészt folyamatosan tartania az összjátéklot Glennel (akinek édesanyját innen is meleg szívvel üdvözlöm), másrészt a vele mozgó fullback mögött megvolt végre az a terület, amit Glen be tudott játszani, ezáltal az ellenfél védelme mögé kerülni.
A másik oldalon ez a játék annyira nem szuperált. Alyról tudjuk, hogy soha nem lesz jobb, mint a legjobb Enrique, de rosszabb sem mint a legrosszabb, egyfajta negrító Arbeloaként ügyködött a bal szélen. Még korábban, a  4-3-3 idején is jellemző volt, hogy asszimetrikusan vettek részt a támadásban a szélső védőink, gyanítom itt is az volt az utasítás, hogy amíg Glen fenntvan, addig nem mászkáljon sokat előre. Valamint az se utolsó szempont, hogy a jobbszélen ott volt Henderson is, míg bal oldalon Cou dícséretesen visszazárogatott, futásmennyiségben, illetve centrálisabb helyezkedése okán, nem lehetett hagyni, hogy Aly is tökig fel legyen tolva és az igazat megvallva nem is kellett.
Adott volt egy magabiztos, labda nélkül sokat mozgó és tényleg motivált csapat, mely miatt folyamatosan az ágyékunk környékén pulzáló mérhetetlen örümünket olyan elemek is elkezdték tarkítani, mely csak ahhoz hasonlítható, mint amikor reggel 6-kor inkább részegen mint másnaposan hazadülöngélve találsz egy fél pizzát a hűtőben, vagy amikor a Carte d’Or-os bödönben tényleg fagyi van és nem pörkölt. Én legalábbis azt hittem, hogy csak egy Ironman 3 szerű scifiben lehetséges, hogy egy CB (ráadásul Skrtel) gólt fejel.
Videó
Aztán jöttek tovább ezek szívet melengető megmozdulások, mint hogy Gerrard a 16-os előteréből végre úgy ugrat ki, ahogy azt tőle már régen nem láttuk, a Glennel előadott egyérintős összjátékok, Henderson olyan gólpasszt adott, hogy ha Messi lett volna a hátára írva, akkor amelett, hogy a CNN, CBS és az STD három napig ezen pörög, ezresével találtak volna  nyakkendőben a kilincshez allokált, folytogatós maszturbálás közben elhalálozott Hungaro-katalányokat. Innentől a meccs már nagyon sima volt, ami miatt külön jár a puszi mindenkinek a hasára, hogy most nem tettek úgy, mint a Palack ellen, és nem álltak le alibizni, vagy lazázni a második félidőre sem, létrehozva ezzel egy olyan 90 percet, amit innentől bárkinek betehetünk lejátszani, ha megkérdezik, ugyan miért is vagyunk Liverpool drukkerek.
Ám most, hogy megtöröltem a számat beszéljünk egy kicsit a mérközés mentális oldaláról is. Attól tartok hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy akkor fogunk csak ilyen teljesítmény látni a csapatunktól, ha előtte istenesen eldádáznak minket valahol. Tavaly is ez ment, a nagy gálákat mindig egy kiadós megaszopás előzte meg, így bár nem akarok olyan lenni, mint Faterom, akinek a legnagyobb dicsérete egy 5-ös vizsga / dolgozat után az volt, hogy „De az előzőt miért nem tudtad így megírni”, fel kell tennünk a kérdést, hogy akkor miért nem tudunk így játszani, ha előtte nem durrantottak be nekünk hátulról. Tullépve a Fulham játékminőségbeli problémáján, látszik, hogy 2 gólos előny tudatában annyival felszabadultabb, mosolygós, magabiztos volt az egész csapat, hogy szerintem azon kéne innentől dolgozni, hogy ezt a játékot a többiek ellen is hozzuk. Ugyanis az ellenfél 4-4-1-1 helyett I-K-A-R-U-S felállása okán könnyen lehett volna ez is egy brusztolós, anyázós, kapufarúgos, detöbbhelyzetünkvolt, de góltérdemeltünk meccs is.
És akkor nem marad más a végére, mint a pacsiosztás:
BR-nek  jár az első, úgy tűnik tényleg olvassa a Fonatot, mert amellett, hogy újra nagycsapatként játszatta kedvenceinket, olyan dolgokat is meglépett, amit korábban nem, de ildomos lett volna: Lecserélte Gerrardot (!) ráadásul nem a 95. percen hanem már a 60. környékén (!!!) illetve nem sokkal rá Sturridge-et is, lehetőséget biztosítva a 2. vonalbeli embereknek is, hogy bizonyítsanak.  Előbbiről még annyit, hogy bár remek teljesítményt nyújott, vele kapcsolatban is meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy ő lett a csapat békája. Értem ez alatt, hogy amikor a csapatnak jól megy, ő is jól játszik, amikor nem, akkor ő sem, olyan, mint egy létrán ugráló breki, csak ő nem a légnyomást, hanem a csapat pillanatnyi állapotát mutatja. Ez mennyire gáz vagy nem, mindenki döntse el maga, nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy lebaszom egy szétnyert meccs után, de csak motoszkál bennem Faterom vére: a nehéz meccseken kéne így játszani, főnök.
Következő pacsi boldog tulajdonosa Suarez, aki 2 gólja mellett még a 80. percben is úgy loholt az ellenfél védői után, hogy labdát szerezzen mint kutya a lökhárító után, hisztis, kicsit őrült, de a nyerniakarása előtt le a kalappal.
Akiknek viszont seggrepacsi jár, az Glen is Sturridge: Előbbi igazából nem játszott rosszul, sőt, 89 passz 92%-os pontossággal illetve 3 kulcspassz egy fullbacktől parádés, de ő tud ennél sokkal többet is. Ha meccsenként nem cselezne bele nagyképűen 3-4 emberbe, hanem inkább az egyszerűt játszaná, akkor a vállamon vinném körbe a városban, de mivel már 29 és nem úgy tűnik h meg lehet már nevelni, tartok tőle ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. Utóbbi, Dannyboy volt az, aki lefelé eléggé kilógott a csapatból, 23 passz, 1 kaput eltaláló lövés az nudli, ráadásul 2 ziccert is túlcselezett, el kell felejteni ezt a meccsét és megtanulnia, hogy lehet olyan, hogy valakinek nem megy a játék, de ilyenkor több alázattal ki kell vennie a részét az összjátékból, vagy jobban Suarez alá dolgozni (If U know what I mean).
All in all, végre szó szerinti futball-élmény tanúi lehettünk, már csak azt kell elhitetni a srácokkal, hogy ezt meg lehet csinálni a PL 14 másik csapata ellen is (a többi meg addigra már mindegy is). Nem csak a srácoknak jár pacsi, hanem végre nekünk, Pool szurkolóknak is , én ezzel a zenével kívánok jó kézcsattogtatást (khm) a nap hátralévő részére mindenkinek.

Nagyszerű napra virradtunk Béláim az Úrban, a nap süt, a madarak csiripelnek, délután pedig a Nose és a tehenészek bármit is játszanak, nem tudjuk úgy marketingelni, hogy az nekünk ne legyen jó.  Ami ennél is fontosabb, hogy tegnap úgy gatyáztuk meg a kedves Fulham nevű, nevezzük „labadrúgó” csapatot, hogy még én, fotóbolt artistaként megkoreografált printscreenjeim mögül verbális faszkorbácsot taktikai alapon rendre osztogató szívecském se találhat benne kifogást, úgy, hogy ne gázoljak a szőrszálhasogatás bűzös mocsárba legalább térdig (félek, hogy belelógna a varázsvessző, csak azért). Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Középszer ellen

Hála az égnek az idei utolsó válogatott szünet előtti meccsünket (mint tudjátok nem vagyok a válogatott foci nagy híve) a Fulham ellen vívjuk szombaton négytől, Mr. Középszer és brigádja ellen. A meccset, amelyet nem lehet igazán úgy szépíteni, hogy ne az jöjjön ki belőle, hogy ezt bizony be kell húzni, ha tényleg a top4-ben vagy annak a környékén akarunk végezni a szezon végén. Nem szeretem az ilyen meg kell nyerni típusú meccseket, mert ezeken igazából csak veszíteni lehet, hiszen ha sikerül megnyerni az nem okoz különösebb örömet, mert „csak” behúztuk a „kötelezőt”, viszont ha nem sikerül: egyből jön a világvége hangulat, a Rodgers Out!, valamint a középcsapat vagyunk hozzáállás. Ez pedig különösen nem lenne jó hiszen a kéthetes kényszerszünet miatt gyorsan nem lehetne javítani. Ráadásul az Everton ellen kellene. De ne szaladjunk előre egy ilyen sötét képpel. Nézzük mi várható a meccsen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Önbizalmi sebtapasz

Az elmúlt évek menetrendszerűen visszatérő frusztrációja egy Liverpool szurkoló számára, hogy amint beköszönt a jó idő, tét nélküli ligameccseket kell néznie hétvégenként. Ilyenkor jobb híján olyan önbizalmi sebtapaszokban tudunk bízni, mint néhány biztató meccs egy-egy fiataltól, vagy klasszis teljesítmény egy meghatározó játékostól. E kettőnek a hibridjét hozta össze Daniel Sturridge a Fulham ellen, amitől egy picit jobban érezhetjük magunkat a vörös bőrünkben pár napig. Ennél se többről, se kevesebbről nem szólt ez a meccs.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy poszt inkább Maxiról, mint a Fulhamről

Ha végre itt a nyár, és meleg az idő, az ember arra vár, hogy Maxi hármat lő, míg Kenny ör(ö)mködik, a Mark Hughes ideges, mert olyan 5 gólt kap otthon, hogy ebből nagy bukta lesz…/Pancsoló gyerekhangon énekelve/

Itt a május itt van újra, s szép mint mindig, Fulhamem, ha téged most jól meg verünk, akkor is sír fél szemem. Hol van Maxi???

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tökéletes ellenfél

Szeretem a Fulhamet. Mindig is szimpatikus kiscsapat volt, aki bár ránk sózta előbb Roy papát, majd közvetlenül utána Koncheskyt is, de ennek ellenére is szimpatikus tudott maradni. Kisebb részben azért szeretem őket, mert a Fulham volt az a csapat, akivel Gera EL-döntőig jutott, de nagyobb részben azért tetszenek, mert régi vágású kiscsapat módjára mindig megadják a nagyoknak a tiszteletet, még akkor is, ha az adott nagycsapat jelenleg épp csak nagycsapat szeretne lenni. A tegnap esti viselkedésükkel, és úriemberi modorukkal pedig csak még közelebb lopták magukat a szívemhez. Liverpool – Fulham 4-0. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mi lesz ma?

Miközben fél szemmel már mindenki az átigazolási időszakot lesi, volna még itt lejátszani való meccs. Kezdve mindjárt a mai Fulham elleni bajnokival. A múlt évben idegenben és az Anfielden is zakóval végződött az amolyan se íze, se bűze londoniak elleni találkozó, szóval baljós előjelben nincs hiány. Ha hozzátesszük, hogy a legutóbbi hat egymás elleni bajnokiból hármat mai ellenfeleink nyertek, akkor nagyon távolinak tűnik az az idegenbeli 5-2. Főleg, mivel az akkori csapatból nincs már itt sem Maxi, sem Kuyt… Igaz, abban a szezonban mi vertük el őket oda-vissza.

Hajtás után nézzük, hogyan lehet ebből győzelem. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Feledhető meccsek – 36. rész

Nem kértünk sokat, nem is kaptunk sokat: a tegnap esti Liverpool – Fulhamre nem lehet panaszunk abból a szempontból, hogy Kenny egy teljesen felforgatott kezdőt küldött pályára, ugyanakkor igenis bosszankodhatunk, hogy legalább egy döntetlenre nem futotta. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Feledjük el a szezont Roypapa árnyékában!

A jó öreg Woy lett az új angol manager, mi meg a Liverpool – Fulhamről szeretnénk beszélni? Esélytelen. Nem is ragozzuk túl ezt a ma esti mérkőzést, egy ilyen kaliberű hír mellett ez egyszerűen lehetetlen. Inkább mindenki röhögjön egy jóízűt, 20:45-től meg nézze meg a meccset, mert a Fulham ellen nem unatkoztunk az utóbbi időben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….