A Fonat első szabálya

Egy újabb duplaposzt következik, amolyan jó zsaru, rossz zsaru felállásban, akár a SaS anno vagy a kevésbé közkedvel BaB (igen, Balotelli and Borini), majd döntsétek el melyik szintet ütöttük meg. Lacko77 újabb vendégírással jelentkezett, de nem a tőle megszokott fajtából, ezúttal most nem a hőskor lélegzet elállító történeteinek megidézése a keret, hanem a Fonatunk szorosan szövődő szálainak szerteágazó szerkezetét mutatja be az újonnan érkezőknek, valamint csal mosolyt a már régi motorosok arcára, engedve a száguldva vigyorgás mákos guba mellékhatás gyönyöreinek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Minek nevezzelek?

Kaptunk kifejezett kérést is, illetve kommentek közt is többször előjött, úgyhogy megírjuk: használunk egy halom rövidítést és idegen kifejezést azt feltételezve, hogy mindenkivel közös nyelvet beszélünk, viszont azért, hogy ez valóban így is legyen, már épp itt volt az ideje készítenünk (többen csináltuk, csak én kezdtem el, ezért használja a poszt az én nevem) egy kis listát arról, hogy akkor most mi mit jelent, pontosan ezt olvasod most is, pusztán informatív jelleggel, poén nélkül, ábécé rendben. Ha kimaradt valami, szólj alant, örömmel pótoljuk, hogy teljes legyen a lista. Egy kattintás ide a folytatáshoz….