Megkaptuk az ajándékunk

thumb_16066_default_news_size_5Imádatunk tárgya ma kérésünknek megfelelően villantott egyet. Megmutatta, hogy tud sexy is lenni, és nem csak a hétköznapokból ismert unalmas leharcolt verziója létezik. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki ma és még holnap sem fogja tudni levakarni a mosolyt az arcáról. Pedig tudom, hogy a mai az csak egy ízelítő volt az eljövendő szebb napokból, és az idei szezonra elég kicsi hatása lesz, már ami a bajnokságot illeti. A nagy HA Sturridge egészséges tud maradni, akkor a kupákban még akár lehet is keresnivalónk. Tehát örvendezzünk és vigadozzunk a mai ízelítőn. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

I’m back, Baby!

Nagyszerű napra virradtunk Béláim az Úrban, a nap süt, a madarak csiripelnek, délután pedig a Nose és a tehenészek bármit is játszanak, nem tudjuk úgy marketingelni, hogy az nekünk ne legyen jó.  Ami ennél is fontosabb, hogy tegnap úgy gatyáztuk meg a kedves Fulham nevű, nevezzük „labadrúgó” csapatot, hogy még én, fotóbolt artistaként megkoreografált printscreenjeim mögül verbális faszkorbácsot taktikai alapon rendre osztogató szívecském se találhat benne kifogást, úgy, hogy ne gázoljak a szőrszálhasogatás bűzös mocsárba legalább térdig (félek, hogy belelógna a varázsvessző, csak azért).
Gondolom ti is abban bíztok, hogy egy ilyen hülyére nyert mérkőzés után semmi másra nem pazarlom a karaktert, minthogy mélyre térdelve szeretgetem csapatunk teljesítményétek erőteljes nimbuszát, megúszva ezzel a vereségekkor szokásos taktikai elemzést és statisztika áradatot? Hát Lófaszt Pejparipa hengeres szervét.
Na jó, lássátok kivel van dolgotok, taktikával addig fogok csak foglalkozni, ameddig a meccs tartott, jelesül a 26. percig, különösen, mert egy olyan csapat ellen nem sok értelme van taktikai győzelemről beszélni, amit még a MU is 3-1-re vert (tizenegyes nélkül!!négy!).  Történt ugyanis, hogy BR elolvasta végre egyik nyájas levelemet és elengedte a 3-5-2-es hadrendet, felkarcolva inkább egy 4-2-2-2 szerű csapatot a pályára, bár annyit mindenképpen tegyünk hozzá, hogy ezt a Fulhamet 3-5-2-vel is simán vertük volna.
Ennek a 4-2-2-2-nek 2 nagy előnye volt (És igen, tudom, a Fulhamet vertük meg, értem, kérlek innentől minden gondolatom mögé fejben képzeljétek oda, hogy „igaz, ez csak egy gyenge Fulham volt”. 3-ra mindenki? Mehet? Köszönöm, elég).  Nyilván amellett, hogy a legjobb középpályásaink / támadóink közül mindenki a pályán lehetett, végre mi voltunk azok, akik dominálják a játékot, hozzánk kellett igazodnia az ellenfélnek, nem mi akartunk masszív védekezésből rohanni. Így a letámadás is tudott működni, illetve mivel a középpályán (Cou gyakori visszalépésének hála) megvolt az emberfölény, nem tudtak rajtunk úgy átrobogni, ezáltal nem a középső védőink voltak azok, akikre a labdaszerzés feladata hárult. Látszik ez a tisztázások számának drasztikus esésében, hogy jófejségből ne egy kibrusztolt 1-0-át, hanem egy szintén hazai pályán történt szintén 4 rúgott gólos győzelmet citáljak: A WBA ellen 3 CB összesen 19-szer tisztázott, most 2 összesen 8-szor. (Tudjuk, Fulham).  Másik fontos aspektusa ennek a taktikának, hogy újra volt fluiditás a csapatban, Cou és Hendó is a legváratlanabb helyeken tűnt fel, amellett, hogy Gerrard is rendszeresen fel tudott érni, nem volt olyan nagy rés a csapategységek között. Ami nekem legjobban tetszett, hogy ami a 3-5-2-nek egyik legfontosabb eleme, vagyis a wingbackek mozgása itt sokkal jobban működött (legalábbis az egyik oldalon). Hála annak, hogy Henderson is onnan indult, általánan befelé, sikerült egyrészt folyamatosan tartania az összjátéklot Glennel (akinek édesanyját innen is meleg szívvel üdvözlöm), másrészt a vele mozgó fullback mögött megvolt végre az a terület, amit Glen be tudott játszani, ezáltal az ellenfél védelme mögé kerülni.
A másik oldalon ez a játék annyira nem szuperált. Alyról tudjuk, hogy soha nem lesz jobb, mint a legjobb Enrique, de rosszabb sem mint a legrosszabb, egyfajta negrító Arbeloaként ügyködött a bal szélen. Még korábban, a  4-3-3 idején is jellemző volt, hogy asszimetrikusan vettek részt a támadásban a szélső védőink, gyanítom itt is az volt az utasítás, hogy amíg Glen fenntvan, addig nem mászkáljon sokat előre. Valamint az se utolsó szempont, hogy a jobbszélen ott volt Henderson is, míg bal oldalon Cou dícséretesen visszazárogatott, futásmennyiségben, illetve centrálisabb helyezkedése okán, nem lehetett hagyni, hogy Aly is tökig fel legyen tolva és az igazat megvallva nem is kellett.
Adott volt egy magabiztos, labda nélkül sokat mozgó és tényleg motivált csapat, mely miatt folyamatosan az ágyékunk környékén pulzáló mérhetetlen örümünket olyan elemek is elkezdték tarkítani, mely csak ahhoz hasonlítható, mint amikor reggel 6-kor inkább részegen mint másnaposan hazadülöngélve találsz egy fél pizzát a hűtőben, vagy amikor a Carte d’Or-os bödönben tényleg fagyi van és nem pörkölt. Én legalábbis azt hittem, hogy csak egy Ironman 3 szerű scifiben lehetséges, hogy egy CB (ráadásul Skrtel) gólt fejel.
Videó
Aztán jöttek tovább ezek szívet melengető megmozdulások, mint hogy Gerrard a 16-os előteréből végre úgy ugrat ki, ahogy azt tőle már régen nem láttuk, a Glennel előadott egyérintős összjátékok, Henderson olyan gólpasszt adott, hogy ha Messi lett volna a hátára írva, akkor amelett, hogy a CNN, CBS és az STD három napig ezen pörög, ezresével találtak volna  nyakkendőben a kilincshez allokált, folytogatós maszturbálás közben elhalálozott Hungaro-katalányokat. Innentől a meccs már nagyon sima volt, ami miatt külön jár a puszi mindenkinek a hasára, hogy most nem tettek úgy, mint a Palack ellen, és nem álltak le alibizni, vagy lazázni a második félidőre sem, létrehozva ezzel egy olyan 90 percet, amit innentől bárkinek betehetünk lejátszani, ha megkérdezik, ugyan miért is vagyunk Liverpool drukkerek.
Ám most, hogy megtöröltem a számat beszéljünk egy kicsit a mérközés mentális oldaláról is. Attól tartok hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy akkor fogunk csak ilyen teljesítmény látni a csapatunktól, ha előtte istenesen eldádáznak minket valahol. Tavaly is ez ment, a nagy gálákat mindig egy kiadós megaszopás előzte meg, így bár nem akarok olyan lenni, mint Faterom, akinek a legnagyobb dicsérete egy 5-ös vizsga / dolgozat után az volt, hogy „De az előzőt miért nem tudtad így megírni”, fel kell tennünk a kérdést, hogy akkor miért nem tudunk így játszani, ha előtte nem durrantottak be nekünk hátulról. Tullépve a Fulham játékminőségbeli problémáján, látszik, hogy 2 gólos előny tudatában annyival felszabadultabb, mosolygós, magabiztos volt az egész csapat, hogy szerintem azon kéne innentől dolgozni, hogy ezt a játékot a többiek ellen is hozzuk. Ugyanis az ellenfél 4-4-1-1 helyett I-K-A-R-U-S felállása okán könnyen lehett volna ez is egy brusztolós, anyázós, kapufarúgos, detöbbhelyzetünkvolt, de góltérdemeltünk meccs is.
És akkor nem marad más a végére, mint a pacsiosztás:
BR-nek  jár az első, úgy tűnik tényleg olvassa a Fonatot, mert amellett, hogy újra nagycsapatként játszatta kedvenceinket, olyan dolgokat is meglépett, amit korábban nem, de ildomos lett volna: Lecserélte Gerrardot (!) ráadásul nem a 95. percen hanem már a 60. környékén (!!!) illetve nem sokkal rá Sturridge-et is, lehetőséget biztosítva a 2. vonalbeli embereknek is, hogy bizonyítsanak.  Előbbiről még annyit, hogy bár remek teljesítményt nyújott, vele kapcsolatban is meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy ő lett a csapat békája. Értem ez alatt, hogy amikor a csapatnak jól megy, ő is jól játszik, amikor nem, akkor ő sem, olyan, mint egy létrán ugráló breki, csak ő nem a légnyomást, hanem a csapat pillanatnyi állapotát mutatja. Ez mennyire gáz vagy nem, mindenki döntse el maga, nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy lebaszom egy szétnyert meccs után, de csak motoszkál bennem Faterom vére: a nehéz meccseken kéne így játszani, főnök.
Következő pacsi boldog tulajdonosa Suarez, aki 2 gólja mellett még a 80. percben is úgy loholt az ellenfél védői után, hogy labdát szerezzen mint kutya a lökhárító után, hisztis, kicsit őrült, de a nyerniakarása előtt le a kalappal.
Akiknek viszont seggrepacsi jár, az Glen is Sturridge: Előbbi igazából nem játszott rosszul, sőt, 89 passz 92%-os pontossággal illetve 3 kulcspassz egy fullbacktől parádés, de ő tud ennél sokkal többet is. Ha meccsenként nem cselezne bele nagyképűen 3-4 emberbe, hanem inkább az egyszerűt játszaná, akkor a vállamon vinném körbe a városban, de mivel már 29 és nem úgy tűnik h meg lehet már nevelni, tartok tőle ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. Utóbbi, Dannyboy volt az, aki lefelé eléggé kilógott a csapatból, 23 passz, 1 kaput eltaláló lövés az nudli, ráadásul 2 ziccert is túlcselezett, el kell felejteni ezt a meccsét és megtanulnia, hogy lehet olyan, hogy valakinek nem megy a játék, de ilyenkor több alázattal ki kell vennie a részét az összjátékból, vagy jobban Suarez alá dolgozni (If U know what I mean).
All in all, végre szó szerinti futball-élmény tanúi lehettünk, már csak azt kell elhitetni a srácokkal, hogy ezt meg lehet csinálni a PL 14 másik csapata ellen is (a többi meg addigra már mindegy is). Nem csak a srácoknak jár pacsi, hanem végre nekünk, Pool szurkolóknak is , én ezzel a zenével kívánok jó kézcsattogtatást (khm) a nap hátralévő részére mindenkinek.

Nagyszerű napra virradtunk Béláim az Úrban, a nap süt, a madarak csiripelnek, délután pedig a Nose és a tehenészek bármit is játszanak, nem tudjuk úgy marketingelni, hogy az nekünk ne legyen jó.  Ami ennél is fontosabb, hogy tegnap úgy gatyáztuk meg a kedves Fulham nevű, nevezzük „labadrúgó” csapatot, hogy még én, fotóbolt artistaként megkoreografált printscreenjeim mögül verbális faszkorbácsot taktikai alapon rendre osztogató szívecském se találhat benne kifogást, úgy, hogy ne gázoljak a szőrszálhasogatás bűzös mocsárba legalább térdig (félek, hogy belelógna a varázsvessző, csak azért). Egy kattintás ide a folytatáshoz….